Ez a lemez szar: Miss May I - Deathless

Miss May I - Deathless | Nem is tudom, miért vállalom évről évre ennek a bandának a kritizálását, miben reménykedem? Évente jönnek ki új lemezzel, a színvonal már kritikán aluli, a lejtő egyenes lefelé, a napfény már csak dereng az egykor szebb időket is megélt banda fejbúbján, a zene meg még mindig unalmas. Hova tovább?

megosztás
kapcsolódó linkek
- Miss May I - Facebook

A mellékelt példa alapján előre és még tovább, teltházas koncertekhez és toplisták élére. Pedig hova kéne, hogy tartsanak? Sehova. Na most, ha már itt vannak, akkor pár szóban emlékezzünk meg az új korongról. (De arra figyeljünk, hogy szigorúan csak annyi energiát feccöljünk bele, amennyit ők is a megírásába). Kaptunk idén is tíz dalt, amiből kettőre mondja azt az ember elsőre, hogy 'na ebben legalább van értékelhető momentum', a többi meg úgy süvít el az ember füle mellett, mint Hamilton a gyorsító-szakasz közepén a tribünön tomboló tömeg előtt. Pedig, ha visszagondolunk a Monument lemezre, akkor eszünkbe juthat néhány momentum, ami igencsak emlékezetessé tudta tenni azt a korongot és fogóssá a rajta lévő dalokat. Ehelyett most kapunk egy Rise of the Lion 2.0-t, amely még arra is kevés, hogy a vonathoz sétálva lekösse a figyelmemet. (Majdnem azt írtam, hogy inkább hallgattam a Bullet for my Valentine új lemezét, de ezt a világért sem vallanám be!).

Tényszerűen tehát, mit is kapunk a pénzünkért cserébe? 36 percnyi tömör tekerést, amely, a banda becsületére legyen mondva, legalább nem áll meg. Mondjuk ezzel együtt ez az unalomfaktor első számú kiváltója is, hogy nagyjából semmi különbség nincs a megírt dalok között. Futószalagon gyártott, előre legépelt dallamhalmaz (már ahol pakoltak bele dallamot). Az egyetlen pozitívum az előző lemezhez képest, hogy Ryan Neff legalább egy picit erőlködik, hogy fogós dallamokkal egyensúlyozza ki Levi Benton elviselhetetlen krákogását. (Hol vannak már azok a békebeli, jó kis deathcore hörgések?...Könnyes a szemem). Sajnos akárhányszor próbálom átrágni magam a lemezen, egyszerűen nincs más, amit ki tudnék emelni...néhol jól teker a gitár, talán ezt még oda lehet erőszakolni a pozitívumok oldalára, de ezt is inkább csak ceruzával! Több, mint egy év kellene, ahhoz, hogy normális (de legalábbis tisztességes) albumokat lehessen összepakolni, kérem alássan. Ez így gyötrelem!

MyMusic értékelés: 3/10

Miss May I - Deathless (Rise, 2015)

Tracklist:
01 - I.H.E. (I Hate Everything)
02 - Trust My Heart (Never Hope to Die)
03 - Psychotic Romantic
04 - Deathless
05 - Bastards Left Behind
06 - Arise
07 - Turn Back the Time
08 - Empty Promises
09 - The Artifical
10 - Born From Nothing

Jam

cimkék
- dallamos metalcore, ezmiez?, lemezkritika, melodic metalcore, Miss May I

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2021. február 25.

Használj ki! | PVRIS

PVRIS – Use Me (2020) | Az áll a Wikipédia ide vonatkozó cikkében, hogy a PVRIS egy amerikai rock együttes. Nos, ezt már a második album után is erősen megkérdőjeleztem volna, most viszont egyértelműen cáfolnám! A PVRIS olyan vegytiszta popegyüttes, hogy már abban is kételkednék, hogy Lynn Gunn tudja-e még egyáltalán, hogy hogyan kell fogni egy gitárt… Tovább

2021. február 14.

Machine Gun Kelly poppunk babérjai

Machine Gun Kelly – Tickets To My Downfall (2020) | Amikor először szembejött ez a szőke srác a Sleeping With Sirens – Alone című klipjében, egyáltalán nem értettem, hogy mégis mire ez a nagy hype körülötte. Sőt, a rapes albumait nem is komálom a mai napig sem, úgyhogy amikor jött a bejelentés, hogy stílusváltás következik, nagyon kíváncsi lettem. Egy hajdani rapstar fogja megreformálni a 2020-as poppunk színteret? Ugyan már... Tovább

2021. február 11.

Ez miért működik bárkinél is? | Neck Deep

Neck Deep – All Distortions Are Intentional (2020)|Negyedik lemezéhez érkezett a walesi poppunk brigád, én pedig hiába csinálok akármit, egyszerűen nem értem, hogy miért népszerű a Neck Deep. Közel 40 perc alatt összesen 5 percnyi érdekességet nem tudnék összeszedni a hallottakból, és még az is csak maximum középszerű lenne. Tovább

2020. október 5.

Ennyit várni a szenvedésre? - Sylosis – Cycle Of Suffering

Sylosis – Cycle Of Suffering (2020) | Nagyon sokáig tologattam magam előtt a Sylosis ötödik lemezét, hiszen mindenképpen akartam róla írni, mert csoda, hogy elkészült, de mégis olyan hosszú és olyan tömör hallgatnivaló, hogy nagyon nehezen szántam rá magam. Összességében nem csalódás a Cycle Of Suffering, de sajnos kultstátuszba sem fogom emelni soha. Tovább

2020. szeptember 30.

The Used – Heartwork (2020)

The Used – Heartwork (2020) | Őszintén, valamikor 2012-ben, a Vulnerable környékén veszítettem el a bandát, s noha azóta is átfutottam a lemezeiken, nagyon nem tudtak elkapni. A mostanira sem mondanám, hogy visszatérés a gyökerekhez és újra tizennégynek éreztem magam, miközben azt üvöltöm, hogy „ájkémálájv”, de pár fokkal azért közelebb kerültünk az élvezhetőséghez. Tovább