3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Interjú

2014. október 20.

Hámori Gabriella: Nagyon szeretném folytatni

Copyright:

Október elején jelent meg Hámori Gabriella színésznő lemeze “Nem örmény népzene” címmel. Gabit és szerzőtársát, Poniklo Imrét, az Amber Smith frontemberét kérdeztük meg a közös munkáról, a dalok születéséről és a jövőbeni tervekről.

Hogy találtatok egymásra? Hogy indult a közös zenélés?
Hámori Gabi:  Imre 2012 tavaszán keresett meg, hogy az egyik akusztikus estjén énekeljünk el egy Gainsbourg-Anna Karina számot.
Poniklo Imre: Időközönként fellépek egymagamban, akusztikusan is, és igyekszem mindig vendégeket hívni, hogy ezzel is színesítsem a műsort. Zenész-barátaimon keresztül könnyen eljutottam Gabihoz, aki szerencsére igent mondott. Vagyis részben szerencsére, részben nem, mert eléggé be voltam gyulladva mikor eljött hozzám gyakorolni!

Miért?
PI: Én amúgy is, ha one-on-one zenélésről van szó, szégyenlős vagyok, de Gabi mégiscsak egy országosan ismert szinesznő, és ez feszélyezett.

De végülis sikerült ezt leküzedni, és létrejött a közös produkció. MIk kell róla tudni? Ez egy színészlemez lesz – a szó olyan értelmében, hogy egy színésznő megmutatja a muzsikusabb énjét is? Vagy eleve más volt a koncepció?
HG:  Igazából nem énekelek, és nem is ez volt a cél. Ez részemről egy kísérlet.
PI:  Bár tiszteletben tartom a színészeket, akik lemezeket csinálnak, de nem az én asztalom, semmiképpen sem színészlemezt szerettem volna, és szerintem nem is lett az.

Akkor mondhatjuk, hogy ez egy kísérletező poplemez?
PI: Nem hinném azért. A dalok klasszikus értelemben vett popdalok, verze-refrén struktúrával. Talán annyiban szokatlan, hogy színész itthon nem nagyon csinált nem-színészlemezes poplemezt.

Ki írja a dalokat? Ki a zenét és ki a szöveget? Mi a munkamegosztás?
PI: Egy dal kivételével ("Midenki mindent akar") én írtam a zenét, a szövegeket pedig közösen. De változó: van, ahol nagy részben az én szövegem maradt, de pl a közös kedvencünk, az "Ózon" teljesen Gabi műve szövegileg.

Mik a tervek? Koncerteztek a dalokkal?
HG:  Egyelőre egy akusztikus mini-koncert volt a lemez megjelenésekor a Musicland lemezboltban , de igen, a jövőben mindenképp szeretném, ha ezek a dalok megszólalnának teljes zenekarral.
PI: Mivel Gabi is játszik az Örkényben, az elmúlt évben Németországban is szerepelt, nekem ott az Amber Smith, nem beszélve a magánéletről, az elsődleges cél az volt, írjuk meg ezeket a dalokat és vegyük fel, legyen egy lemezanyag. Ezen túl egyáltalán nem gondolkodtam még, de persze, jó lenne koncertezni. Viszont ahhoz neki kell állni összerakni az élő produkciót. Meglátjuk, mennyire szereti majd ezt a lemezt a közönség.

Gabi, a színészet mellett mennyire fér bele az idődbe a zenélés, koncertezés?
HG:  Eredetileg nem tűnt sűrűnek az évad, sokat dolgozom itthon, de utazom is, forgatok. De fantasztikus lenne rendszeresen koncertezni. Hogy épüljenek a dalok, mi is összeszokjunk és legfőképpen nem magunknak készítettük a lemezt, meg kell hogy találja a közegét a zenénk.

 

 

Hosszútávú ez az együttműködés vagy csak egy albumra gondoltatok?
HG: Nagyon szeretném folytatni, így együtt kipróbálni akár eltérő hangzásokat is, egyre szabadabban és bátrabban.
PI: Én mindig a következő projektet látom magam előtt, hogy utána, egy év múlva mi lesz.....fogalmam sincs. De nagyon megszerettem ezt a lemezt. Nem voltam, nem lehettem biztos abban, hogy a zene, amit írok, passzol Gabi hangjához, karakteréhez, de szerintem működik, úgyhogy miért is ne legyen folytatás!

Emellett a projekt mellett most mikkel foglalkoztok? Gabi, te most itthon dolgozol az Örkényben?
HG: Igen. De közben próbálok egyensúlyozni, Berlinben castingokra járok, most épp utolsó körben vagyok egy nagyjátékfilm főszerepére, izgalmas. Aztán Abu Dhabiban forgatok egy vizsgafilmet az ottani NY Film Academy hallgatóival. És sok minden más is alakul, de szükségem van az itthoni munkákra, nagyon fontos a társulat az életemben.
PI:  Én a készülő Amber Smith lemezre írok szövegeket jelenleg. Csaknem az egész album meg van írva, és ősszel stúdiózunk, várom már.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2020. augusztus 18.

Blahalouisiana: Sok egyéb rossz már nem következhet

A kényszerpihenő után emocionálisan feltöltekezve, nagy lelkesedéssel várja nyári szezonja egyetlen fővárosi fellépését a Blahalouisiana. A pop-beat-rock talán legnépszerűbb hazai képviselőjének dalai szimfonikus hangszerelésben kerülnek a közönség elé a Heureka Pop Orchestra közreműködésével 2020. augusztus 22-én a Városmajori Szabadtéri Színpadon. Schoblocher Barbara énekes szerint a „blahalouisianás” klubkoncertes hangulat itt is meglesz – némi extrával. Tovább

2020. március 27.

Tóth Zoltán: Koncertjeink régi Republic dalokból állnak

Tóth Zoltán, kivételes tehetségű zenész, zeneszerző, gitáros, énekes, hangmérnök, a Republic egykori alapító tagja új együttessel és vadonatúj saját dalokkal jelentkezik. Tovább

2019. november 4.

A tél közeledtével nem létezik fontosabb társadalmi probléma – interjú Borovitz Tamással

Hat népszerű humorista Hajdu Steve vezetésével először áll össze, hogy rendhagyó stand up show keretében felhívja a figyelmet a hajléktalan embereket veszélyeztető téli időszakra. A jótékonysági célú stand up estet a Menhely Alapítvány és a Fedél Nélkül utcalap szervezi 2019.11.06-án 19.00 órától Budapesten az ELLÁTÓházban. A cél a szemléletformálás és adománygyűjtés a téli krízisidőszakra. A felszabadult nevetést humoristasimogató és a Malacka és a Tahó koncertje kíséri. Most Borovitz Tamással olvashattok egy interjút az esemény kapcsán. Tovább

2019. április 24.

Szalóki Ági: Néha aggódva figyelem a világ változását

Szalóki Ági énekes, dalszerző gyerekzenekara vezetőjeként 15 éve foglalkozik gyerekek zenei nevelésével. Művészetével igyekszik a hagyományos értékek és a természet tiszteletének fontosságára felhívni a figyelmet. Ágit 2019. május 11-én a Margitszigeten egy ingyenes gyerekkoncerten hallhatják az érdeklődők, ahol egy világrekord kísérletben is részt vehetnek a családok. Tovább

2019. február 5.

Honky Crew: Ezt a műfajt így lehet életben tartani

Mi lesz abból, ha egy electroswing DJ és egy vintage műfajokban jártas dobos találkozik? Jelen esetben egy electroswing szupergroup, a Honky Crew zenekar! Tamási Lacival és Ordiman-nal beszélgettünk a világ egyik legbulisabb műfajáról és megalakulásukról. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky