2014. október 20.
Október elején jelent meg Hámori Gabriella színésznő lemeze “Nem örmény népzene” címmel. Gabit és szerzőtársát, Poniklo Imrét, az Amber Smith frontemberét kérdeztük meg a közös munkáról, a dalok születéséről és a jövőbeni tervekről.
Hogy találtatok egymásra? Hogy indult a közös zenélés?
Hámori Gabi: Imre 2012 tavaszán keresett meg, hogy az egyik akusztikus estjén énekeljünk el egy Gainsbourg-Anna Karina számot.
Poniklo Imre: Időközönként fellépek egymagamban, akusztikusan is, és igyekszem mindig vendégeket hívni, hogy ezzel is színesítsem a műsort. Zenész-barátaimon keresztül könnyen eljutottam Gabihoz, aki szerencsére igent mondott. Vagyis részben szerencsére, részben nem, mert eléggé be voltam gyulladva mikor eljött hozzám gyakorolni!
Miért?
PI: Én amúgy is, ha one-on-one zenélésről van szó, szégyenlős vagyok, de Gabi mégiscsak egy országosan ismert szinesznő, és ez feszélyezett.
De végülis sikerült ezt leküzedni, és létrejött a közös produkció. MIk kell róla tudni? Ez egy színészlemez lesz – a szó olyan értelmében, hogy egy színésznő megmutatja a muzsikusabb énjét is? Vagy eleve más volt a koncepció?
HG: Igazából nem énekelek, és nem is ez volt a cél. Ez részemről egy kísérlet.
PI: Bár tiszteletben tartom a színészeket, akik lemezeket csinálnak, de nem az én asztalom, semmiképpen sem színészlemezt szerettem volna, és szerintem nem is lett az.
Akkor mondhatjuk, hogy ez egy kísérletező poplemez?
PI: Nem hinném azért. A dalok klasszikus értelemben vett popdalok, verze-refrén struktúrával. Talán annyiban szokatlan, hogy színész itthon nem nagyon csinált nem-színészlemezes poplemezt.
Ki írja a dalokat? Ki a zenét és ki a szöveget? Mi a munkamegosztás?
PI: Egy dal kivételével ("Midenki mindent akar") én írtam a zenét, a szövegeket pedig közösen. De változó: van, ahol nagy részben az én szövegem maradt, de pl a közös kedvencünk, az "Ózon" teljesen Gabi műve szövegileg.
Mik a tervek? Koncerteztek a dalokkal?
HG: Egyelőre egy akusztikus mini-koncert volt a lemez megjelenésekor a Musicland lemezboltban , de igen, a jövőben mindenképp szeretném, ha ezek a dalok megszólalnának teljes zenekarral.
PI: Mivel Gabi is játszik az Örkényben, az elmúlt évben Németországban is szerepelt, nekem ott az Amber Smith, nem beszélve a magánéletről, az elsődleges cél az volt, írjuk meg ezeket a dalokat és vegyük fel, legyen egy lemezanyag. Ezen túl egyáltalán nem gondolkodtam még, de persze, jó lenne koncertezni. Viszont ahhoz neki kell állni összerakni az élő produkciót. Meglátjuk, mennyire szereti majd ezt a lemezt a közönség.
Gabi, a színészet mellett mennyire fér bele az idődbe a zenélés, koncertezés?
HG: Eredetileg nem tűnt sűrűnek az évad, sokat dolgozom itthon, de utazom is, forgatok. De fantasztikus lenne rendszeresen koncertezni. Hogy épüljenek a dalok, mi is összeszokjunk és legfőképpen nem magunknak készítettük a lemezt, meg kell hogy találja a közegét a zenénk.
Hosszútávú ez az együttműködés vagy csak egy albumra gondoltatok?
HG: Nagyon szeretném folytatni, így együtt kipróbálni akár eltérő hangzásokat is, egyre szabadabban és bátrabban.
PI: Én mindig a következő projektet látom magam előtt, hogy utána, egy év múlva mi lesz.....fogalmam sincs. De nagyon megszerettem ezt a lemezt. Nem voltam, nem lehettem biztos abban, hogy a zene, amit írok, passzol Gabi hangjához, karakteréhez, de szerintem működik, úgyhogy miért is ne legyen folytatás!
Emellett a projekt mellett most mikkel foglalkoztok? Gabi, te most itthon dolgozol az Örkényben?
HG: Igen. De közben próbálok egyensúlyozni, Berlinben castingokra járok, most épp utolsó körben vagyok egy nagyjátékfilm főszerepére, izgalmas. Aztán Abu Dhabiban forgatok egy vizsgafilmet az ottani NY Film Academy hallgatóival. És sok minden más is alakul, de szükségem van az itthoni munkákra, nagyon fontos a társulat az életemben.
PI: Én a készülő Amber Smith lemezre írok szövegeket jelenleg. Csaknem az egész album meg van írva, és ősszel stúdiózunk, várom már.