3428 zenekar 12453 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Lemezkritika

2014. február 4. | Jam

Hull a bosszú, esik a renomé - Trivium

Copyright:

Trivium: Vengeance Falls (2013) | Nagyon sokáig ültem ezen a lemezen, már lassan kínosnak érzem a várakoztatást, de egyszerűen nem akaródzott megírnom ezt a cikket. Nem, főleg azért nem, mert az előző lemezük az egekig emelte a bandát számomra. De hát, mint tudjuk, minden csoda három napig tart...

Jelen esetben inkább két évig, ugyanis pontosan annyit kellett várni arra, hogy az In Waves megkapja méltónak kikiáltott, ám inkább csak hírnevét koptató és farvizén élre törő utódját. Le kell szögeznem, nem rossz a lemez! Egyszerűen csak arról van szó, hogy a kényelmesség és a poposodással járó népszerűségnövekedés jobban vonzza Matt Heafy-t és bandáját, mint a kihívás, hogy valami egészen egyedit és elképesztőt alkossanak. Természetesen nem kell olyan mértékű elkurvulásra számítani, mint mondjuk egy Linkin Park esetében, de azért ha egymás mellé teszünk egy Pull harder ont the strings... című nótát egy Strife-fal, máris rájövünk, hogy miről beszélek. És nem, nem arról van szó, hogy a hörgések hanyagolva lennének, mert az In Waves-en is már jócskán a háttérbe voltak szorítva, de annak az egésznek lelke volt, ötletek voltak benne és ami a legfontosabb: David Draiman hiányzott belőle!

Ugyanis az éppen pihenőidőszakát töltő Disturbed frontemberének jelenléte annyira hallatszik, hogy szinte egy-két nóta elején már vártam a tőle jól megszokott "wá-á-á-á-á-á-á-á-á" bekiabálást... Persze, hál' Istennek, inkább csak az énekdallamokra tette rá a kezét, ugyanis ha a Trivium is azt a steril hangzást kapta volna, amit a Disturbed '97 óta minden lemezen hozni tudott, akkor falnak mentem volna. Szerencsére a hangzással nincs gond, még ha néha ötlettelenek is a témák, legalább rendesen karistolnak.

Apropó témák: nekem rendkívül fura, hogy több dalban a bevezető gitártémáknak az ég egy adta világon semmi közük a dalhoz. Csak kellett egy intro, és nem tudtak mit kitalálni, így tehát odatettek pár random hangot és voilá: intro! És ez igencsak kár, mert ha eszünkbe jutna egy Built to Fall vagy egy Watch the world burn tekerése, akkor bizony a szívünk is belefacsarodna. Szóval visszatérve Draiman áldásos tevékenységére: epikusnak szánt refrénekkel pakolta tele a lemezt, ami pár dal után elfogy, ráadásul néhol még az északi, lovagmetálos dallamokat is invokálja, amitől a falra tudok mászni. Nincs erre jobb szó: az ötödik dal után unalmas és ötlettelen a lemez. Szerencsére addig kapunk egy Brave the Storm-ot, a klipes Strife-ot és a lemez legjobbját, a No way to heal-t. Még a katarzisnak szánt Wake (the end is nigh)-ra sem tudom azt mondani, hogy renden lenne, mert a kezdő tisztagitáros dallamon és azon a tényen, hogy Matt életében nem énekelt mélyebb tónusban, sokkal többet nem tudok róla elmondani. Kár.

A legfájóbb mégis az egész lemezben, hogy a három bónuszdal, amit lehagytak a végleges verzióról, magasan veri szinte az egész mezőnyt. Az As I Am Exploding annyira jóra sikeredett, hogy nem létezik rá logikus, elfogadható magyarázat, ami miatt le kellett hagyni a korongról. Egyszerűen érthetetlen a dolog. Olyan kezdése van, hogy a fejét leviszi az embernek, a refrén pedig egyszerűen In waves-i magasságokban szárnyal. Érthetetlen! Az pedig, hogy a Misfits-feldolgozás Skulls...we are 138 a legjobb dal a lemezen, inkább az eredeti érdeme és a Trivium szégyene. Legalábbis egy kicsikét. Lehet, hogy csak azért látom így, mert a 12 negatív hangvételű dal után jó hallani egy pozitívabb csengésű tételt, de az a dal jó. Nincs mese. Kár, hogy csak feldolgozás...

A MyMusic értékelése: 6/10

Tracklist:
01 - Brave This Storm
02 - Vengeance Falls
03 - Strife
04 - No Way To Heal
05 - To Believe
06 - At The End Of This War
07 - Through Blood And Dirt And Bones
08 - Villainy Thrives
09 - Incineration: The Broken World
10 - Wake (The End Is Nigh)
11 - Bonus: No Hope For The Human Race
12 - Bonus: As I Am Exploding
13 - Bunus: Skulls...We Are 138 (Misfits cover)


Jam
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2020. október 5.

Ennyit várni a szenvedésre? - Sylosis – Cycle Of Suffering

Sylosis – Cycle Of Suffering (2020) | Nagyon sokáig tologattam magam előtt a Sylosis ötödik lemezét, hiszen mindenképpen akartam róla írni, mert csoda, hogy elkészült, de mégis olyan hosszú és olyan tömör hallgatnivaló, hogy nagyon nehezen szántam rá magam. Összességében nem csalódás a Cycle Of Suffering, de sajnos kultstátuszba sem fogom emelni soha. Tovább

2020. szeptember 30.

The Used – Heartwork (2020)

The Used – Heartwork (2020) | Őszintén, valamikor 2012-ben, a Vulnerable környékén veszítettem el a bandát, s noha azóta is átfutottam a lemezeiken, nagyon nem tudtak elkapni. A mostanira sem mondanám, hogy visszatérés a gyökerekhez és újra tizennégynek éreztem magam, miközben azt üvöltöm, hogy „ájkémálájv”, de pár fokkal azért közelebb kerültünk az élvezhetőséghez. Tovább

2020. szeptember 26.

Ha temetsz, temess mélyre! - Make Them Suffer – How To Survive A Funeral

Make Them Suffer – How To Survive A Funeral (2020) | Nagyon nehéz helyzetben voltam, mert alapvetően bírom a bandát, viszont az előzetes dalokból nekem egyedül az Erase Me ütött csak akkorát, hogy elkezdjem várni a lemezt – plusz természetesen a lemez címe, mert az viszont telitalálat! Ebből a kétes alapszituációból pedig a végeredmény egyértelműen kibillentett, nézzük merrefelé! Tovább

2020. szeptember 12.

A vég? Dehogy! - Currents – The Way It Ends

Currents – The Way It Ends (2020) | A második (jó, legyen harmadik a házi kiadású Life – Lost-tal együtt, de mindenhol másodikat írnak) lemezével a Currents bizonyítja, amit két éve már az I Let The Devil In EP-vel eléggé határozottan megpendített: hogy nekik bizony helyük van a jövő metalcore nemzedékének térképén. Ezt pedig kőkemény riffekkel, okos dalszerkesztéssel, fejletépős üvöltésekkel és arénákért kiáltó refrénekkel teszik. Tovább

2020. szeptember 5.

A tuskóság trendi! - Emmure – Hindsight

Emmure – Hindsight (2020) | Nyolcadik alkalommal mondja meg Frankie Palmeri a frankót mindenkinek és talán senki nem lesz meglepve, amikor azt mondom, hogy markánsan azért nem változtak meg a játékszabályok az elmúlt másfél évtizedben. Szóval nyugodjon le mindenki, ismét el lesz küldve a fél világ a p***ába! Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky