3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Interjú

2013. december 15. | Joss Beaumont

Odett: Elég jó érzés!

Copyright:

Úgy alakult, hogy az éteri Polgár Odettel beszélgethettünk, mely alkalommal némi összegzést kaphattunk a 2013-as évről, valamint megtudhattuk, mit is várhatunk a 2014-ben megjelenő következő sorlemezétől, valamint az egyik utolsó idei nagy bulitól, a Gödör Klubban.

Jó az új dal a „Jégtánc”, amit ugyebár hallani lehet már a youtube-on is. Mi és ki inspirálta?
- Szerintem egymást inspirálták a szerzők, vagyis mi, magunkat. Apa elkészítette a zenei alapot, ezt továbbította Szabinak, aki kanyarított rá egy szöveget, én pedig kitaláltam ezek mentén egy énekdallamot, Jappi (Takács Zoltán Jappán – szerk.) pedig megálmodta, hogy is nézzen ez ki! Szóval egymást inspiráltuk, minket pedig, minden, ami körülöttünk van, és történik, ez pedig elég megfoghatatlan, bár nem szeretnék a nevükben nyilatkozni, lehet, hogy teljesen másként gondolják.

Te mennyire veszel részt a dalok megírásban vagy ez kifejezetten édesapád, Polgár Péter feladata?
- A dal alapját apa készíti, az én feladatom, pedig az énekdallam megírása, és a pontot a mondat végére a zenei producerünk Takács Zoltán Jappi teszi, viszont más szereplőkkel kicsit megváltoznak a dolgok, hiszen találtam már magam olyan helyzetben, hogy a szöveget, illetve az énekdallamot is én írtam, sőt olyan is történt már, hogy énekdallam, és szöveg volt először, majd költöttünk hozzá zenét. Nem beszélve azokról a helyzetekről, amikor csak előadom, illetve feléneklem a kész zenét és szöveget, az is elég jó érzés!

Milyen bukkanói voltak az eddigi karrierednek, amire nem szívesen gondolsz vissza?
- Hálistennek, olyan nincs, ha rajtam múlik, már pedig rajtam múlik, tehát nem is lesz!

Mi a legjobb, ami veled történt amióta a pályán vagy?
- Nem tudnék kiemelni egyetlen pillanatot, ugyanis borzasztó szerencsés vagyok, hogy azt csinálom, amit szeretek, tehát örülök, hogy a "pályán" lehetek!

Hogyan értékeled 1-től 10-es skálán a 2013-as évet és miért annyinak?
- 8 1/2 nek, mert ez a kedvenc filmem címe.

Melyik a kedvenc 2013-as koncerted és miért?
- VOLT Fesztivál, mert tökéletes volt, és nem csupán a koncert, hanem minden azon a napon!

Ha fesztivál, akkor melyik?
- Egyértelmű. VOLT Fesztivál.

Úgy tudom tavasszal várható az új lemez. Mit várhatunk tőle?
- Így van. Szerintem izgalmas lesz, sok szerzővel dolgozom együtt, remélem szeretni fogjátok!

 

 

A lemezmegjelenésig még várható, hogy új dalt mutattok be? Esetleg klip is lesz?
- Igen, március környékén szeretnék megmutatni a következő dalt, addig remélhetőleg lesz egy-két videóklip is!

Mi történik még Odettel 2013-ban?
- Például fellép december 20-án a Gödörben, illetve 21-én a Pécsi Est Café-ban! Mindkettőt nagyon várom, hiszen régen volt már hangos Odett koncert Budapesten, illetve Pécs az egyik kedvenc városom, pláne, ha koncertezésről van szó!

Hol töltöd a szilvesztert? Tudsz egy jó bulit ajánlani?
- Egy balatoni városkában szeretném tölteni, csendben, de bármi megtörténhet!

 

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2020. augusztus 18.

Blahalouisiana: Sok egyéb rossz már nem következhet

A kényszerpihenő után emocionálisan feltöltekezve, nagy lelkesedéssel várja nyári szezonja egyetlen fővárosi fellépését a Blahalouisiana. A pop-beat-rock talán legnépszerűbb hazai képviselőjének dalai szimfonikus hangszerelésben kerülnek a közönség elé a Heureka Pop Orchestra közreműködésével 2020. augusztus 22-én a Városmajori Szabadtéri Színpadon. Schoblocher Barbara énekes szerint a „blahalouisianás” klubkoncertes hangulat itt is meglesz – némi extrával. Tovább

2020. március 27.

Tóth Zoltán: Koncertjeink régi Republic dalokból állnak

Tóth Zoltán, kivételes tehetségű zenész, zeneszerző, gitáros, énekes, hangmérnök, a Republic egykori alapító tagja új együttessel és vadonatúj saját dalokkal jelentkezik. Tovább

2019. november 4.

A tél közeledtével nem létezik fontosabb társadalmi probléma – interjú Borovitz Tamással

Hat népszerű humorista Hajdu Steve vezetésével először áll össze, hogy rendhagyó stand up show keretében felhívja a figyelmet a hajléktalan embereket veszélyeztető téli időszakra. A jótékonysági célú stand up estet a Menhely Alapítvány és a Fedél Nélkül utcalap szervezi 2019.11.06-án 19.00 órától Budapesten az ELLÁTÓházban. A cél a szemléletformálás és adománygyűjtés a téli krízisidőszakra. A felszabadult nevetést humoristasimogató és a Malacka és a Tahó koncertje kíséri. Most Borovitz Tamással olvashattok egy interjút az esemény kapcsán. Tovább

2019. április 24.

Szalóki Ági: Néha aggódva figyelem a világ változását

Szalóki Ági énekes, dalszerző gyerekzenekara vezetőjeként 15 éve foglalkozik gyerekek zenei nevelésével. Művészetével igyekszik a hagyományos értékek és a természet tiszteletének fontosságára felhívni a figyelmet. Ágit 2019. május 11-én a Margitszigeten egy ingyenes gyerekkoncerten hallhatják az érdeklődők, ahol egy világrekord kísérletben is részt vehetnek a családok. Tovább

2019. február 5.

Honky Crew: Ezt a műfajt így lehet életben tartani

Mi lesz abból, ha egy electroswing DJ és egy vintage műfajokban jártas dobos találkozik? Jelen esetben egy electroswing szupergroup, a Honky Crew zenekar! Tamási Lacival és Ordiman-nal beszélgettünk a világ egyik legbulisabb műfajáról és megalakulásukról. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky