3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Interjú

2013. november 28. | Kapusi Kitti

Ganxsta Zolee: Ez csak a temetőben szűnik meg, nem fogtok csalódni bennem!

Copyright:

A Ganxsta Zolee és a Kartel idén ünnepli 18. születésnapját. Közel egy éve adták ki legutolsó lemezüket, Hatalmat A Népnek címmel - az egyéves jubileum apropójából előkerült a lemezről a Nincs erő című dal, mely már rádióbarát és felturbózott verzióban debütált a Petőfi Rádión, valamint hamarosan a klip is elkészül hozzá. A dallal ellentétben azonban erő van, nem is kevés. A fiúk 18 kőkemény évet tudhatnak maguk mögött.

Rengeteg koncertfelkérés, fesztiválok, jópár lemez, buli hajnalig - Ganxstáék nem aprózták el, és úgy tűnik, itt még nincs vége. Szerencsére tele vannak energiával és ütős szövegekkel; bebizonyították, hogy rajtuk ugyan nem fog az idő. Ganxsta Zoleeval beszélgettem erről a 18 évről, arról, hogyan is jött az, hogy az ország legmegbízhatóbb, legfeszesebb 2/4 ütemet hozó dobosa megalapítja a Kartelt, hogy mik a tervek a jövőre nézve, valamint arról, mit gondol a hazai rap és hip-hop szcénáról és ki a kedvenc előadója.

Mesélj erről a 18 évről, hogyan alakult meg a Ganxsta Zolee és a Kartel?
18 év borzalmas hempergés…(nevet) Hú, ez kalandos volt, igazából hobbinak indítottuk el anno a zenekart. Ki akartam próbálni, hogy tudunk-e olyat csinálni, mint Ice-T, de annyira bekomolyodott, hogy kénytelenek voltunk főállásnak venni. Én előtte dobos voltam a Sex Actionben és azt ott kellett hagynom, mert annyira beindult, nem tudtam a kettőt egyszerre csinálni. A tagokat is úgy szedtem össze igazából, hogy a szemetet összefújta a szél. Pityukám velem volt a Sex Actionben, mellé került Sámson Gabi, mint dj, aztán ezután jött Lori B, végül Big Daddy Laci, aki legutoljára csatlakozott, azzal az indokkal, hogy „Hallom rap zenekart csinálsz, 2 éve Too Short-ot hallgatok, és nem vagyok benne?” Én meg erre: ja, akkor benne vagy. Ezzel az indokkal került be. A mai napon már csak a Big Daddy Laci van mellettem az alapító tagokból; 5-en vagyunk most is. A 18 éves Kartel úgy néz ki, hogy hangszeres játékosok vannak mögöttünk. Gajdacsi Gábor és Kiszin Miki gitározik, Markó Ádám dobol, mi meg Big Daddy L barátommal a szövegeket toljuk, ahogy kell. Így vagyunk már három éve. Fantasztikusan erős csapat, úgy megyünk, mint az első 5 évben, sőt még jobban.

A Nincs erő című szám debütált nemrég a rádiókban - miben különbözik a Hatalmat a népnek albumverziójától?
Természetesen a Hatalmat a Népnek albumon eredeti, nyers szövegben hallhattátok. Muszáj volt rádióbaráttá tenni, különben nem játszották volna. Magában a zenében is lett változás, mind hangzásilag mind stílusilag. Kapott új refrént, olyan lett, mint egy grunge stílusú Alice in Chains vagy Pearl Jam szám, csak rapbandával. Természetesen az üzenete ugyanaz, mint eddig, az van, amit látsz. Az egyik legjobban összehozott dal lett. A 18 éves zenekar gyümölcse beérett és ez ezen a dalon látszik igazán.

Gyerekként is tudtad, hogy rapper leszel, vagy más volt tervben?
Sejtettem, hogy vagy sportoló leszek, vagy zenész. Aztán azért lettem zenész, mert a sportolóknak sokat kellett tanulniuk…(nevet) Persze, most minden zenész felháborodna, „de hát a zenészek is dolgoznak!”. Dolgozunk, igen, mi is keményen. Anno gyerekként egy LL Cool J számot láttam a tv-ben és azt mondtam, ez a jövő: „írok egy ilyen szöveget, baszd meg!” (nevet)



Mostanában ez a fiatal srác, akit hallgatok. Kibaszott nagy, ez a szám elképesztő hatással van rám. A sport is nagyon fontos szerepet tölt be az életemben, karban tartom magam fizikailag. Heti 3 bokszedzés kötelezően be van iktatva, meg mellette jégkorongozom. Mindent ugyanúgy csinálnék, ha újrakezdhetném, akkor is hazai gengszterrapper lennék.

Mi a helyzet a hazai rap, hip-hop műfajjal? Hogy érzed, vannak fiatal tehetségek? Ki a kedvenc előadód?
Maga a rap, hip-hop visszajött, szerencsére. Nem voltak ezek a műfajok a 2000-es években. Senki nem törődött azzal, hogy hip-hop zene is van. Szerintem az egyik legjobb rapper az országban egy nagyon nehéz pali, Funktasztikus. Olyan rappelési technikája van, hogy le a kalappal. Amúgy meg az Akkezdet Phiai és Siska Filucchi, csak lazább, poposabb. Akkezdet Phiai is ott vannak, jól nyomják ők is. Tehetségek mindig vannak, csak oda kell figyelni rájuk. A műfaj egyik legnagyobb fesztiválja idén december 6-án lesz a Syma-ban, a Hip Hop All Stars. Na, oda szépen el kell jönni. Mi is fellépünk a Kartellel, hatalmas buli lesz, gyerekek! (Információkért kéretik IDE kattintani.)

Hogy álltok a rajongókkal? Mennyire változott a helyzet a sok év alatt? Melyik a kedvenc városod, ahova szívesen visszatértek koncertezni?
Vannak a régi tősgyökeres rajongók és akad szép számmal újak is szerencsére. A keleti blokk az, ahol tömegek vannak a bulijainkon. Szeged, Debrecen, Nyíregyháza, Miskolc: imádom ezeket a városokat. Nem véletlen, ahol szegénység meg frusztráltság van, ott kell ez a dühös zene.

Mik a tervek a jövőre nézve? Koncertek, fellépések? Közös turnét, számot terveztek-e egy hazai együttessel? Mit gondolsz, meddig fog még működni a Ganxsta Zolee és a Kartel?
A legfontosabb Árpa Attila két filmzenéjének elkészítése az Argó 2-höz. Elképesztő jó lesz a film. Nagyjából már megvagyunk a szöveggel az egyikhez, elkezdjük csinálgatni. Jövő áprilisban lesz a filmbemutató, szóval 1-2 hónapon belül kész kell legyünk, hogy legalább belehallgathasson Attila. Rengeteg koncert és fellépés van a láthatáron. Belecsaptunk a lecsóba, elővettük a legendás első lemezt az Egyenesen a Gettóbólt, minden fellépésen kötelezően eljátsszuk.



Közös turnét még nem tervezünk, viszont azt tervezzük, hogy a jubileumi lemezen minden számban közreműködik egy ismert, kedvelt zenekar. Ez még majd kialakul. Hogy meddig tervezzük a zenekar pályafutását? Legalább 20 évig... Igazi túlélő vagyok, néha elfelejtek aludni, de ez csak a temetőben szűnik meg, nem fogtok csalódni bennem! (nevet)

Íme, a legközelebbi bulik, hogy ne maradjatok le semmiről:
Dublin
Kiskunfélegyháza
Mosonmagyaróvár
Komárom
Tatabánya
Miskolc


Köszönjük Ganxsta Zoleenak az interjút. Hajrá fiúk!


Kapusi Kitti

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2020. augusztus 18.

Blahalouisiana: Sok egyéb rossz már nem következhet

A kényszerpihenő után emocionálisan feltöltekezve, nagy lelkesedéssel várja nyári szezonja egyetlen fővárosi fellépését a Blahalouisiana. A pop-beat-rock talán legnépszerűbb hazai képviselőjének dalai szimfonikus hangszerelésben kerülnek a közönség elé a Heureka Pop Orchestra közreműködésével 2020. augusztus 22-én a Városmajori Szabadtéri Színpadon. Schoblocher Barbara énekes szerint a „blahalouisianás” klubkoncertes hangulat itt is meglesz – némi extrával. Tovább

2020. március 27.

Tóth Zoltán: Koncertjeink régi Republic dalokból állnak

Tóth Zoltán, kivételes tehetségű zenész, zeneszerző, gitáros, énekes, hangmérnök, a Republic egykori alapító tagja új együttessel és vadonatúj saját dalokkal jelentkezik. Tovább

2019. november 4.

A tél közeledtével nem létezik fontosabb társadalmi probléma – interjú Borovitz Tamással

Hat népszerű humorista Hajdu Steve vezetésével először áll össze, hogy rendhagyó stand up show keretében felhívja a figyelmet a hajléktalan embereket veszélyeztető téli időszakra. A jótékonysági célú stand up estet a Menhely Alapítvány és a Fedél Nélkül utcalap szervezi 2019.11.06-án 19.00 órától Budapesten az ELLÁTÓházban. A cél a szemléletformálás és adománygyűjtés a téli krízisidőszakra. A felszabadult nevetést humoristasimogató és a Malacka és a Tahó koncertje kíséri. Most Borovitz Tamással olvashattok egy interjút az esemény kapcsán. Tovább

2019. április 24.

Szalóki Ági: Néha aggódva figyelem a világ változását

Szalóki Ági énekes, dalszerző gyerekzenekara vezetőjeként 15 éve foglalkozik gyerekek zenei nevelésével. Művészetével igyekszik a hagyományos értékek és a természet tiszteletének fontosságára felhívni a figyelmet. Ágit 2019. május 11-én a Margitszigeten egy ingyenes gyerekkoncerten hallhatják az érdeklődők, ahol egy világrekord kísérletben is részt vehetnek a családok. Tovább

2019. február 5.

Honky Crew: Ezt a műfajt így lehet életben tartani

Mi lesz abból, ha egy electroswing DJ és egy vintage műfajokban jártas dobos találkozik? Jelen esetben egy electroswing szupergroup, a Honky Crew zenekar! Tamási Lacival és Ordiman-nal beszélgettünk a világ egyik legbulisabb műfajáról és megalakulásukról. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky