2013. november 25. | Szandi
A hónap elején kezdte meg őszi turnéját az Anti Fitness Club, amelyet december 28-án zárnak majd az A38 Állóhajón. De, addig még sok dolguk lesz, hiszen folyamatosan dolgoznak az év végén megjelenő EP-jükön, és a 11. születésnapi koncertjükön. A zenekar énekese, Molnár Tamás beszélt a zenekartag váltás, arról, hogy az évek során milyen változáson mentek át, valamint szóba került a nemrégiben megjelent Lábnyom című klip is.
2012-ben jubileumi évet zártatok, rengeteg dolog történt veletek: Eurovíziós Dalfesztivál, új nagylemez, új klip, csapatváltás. Milyen érzésekkel lépitek át a 2013-as esztendőt?
- Tavasszal még javában turnéztunk a Metamorphosis anyagával, készült egy rendhagyó klip a „Jégvirág” című dalunkra, volt szerencsénk bemutatkozni néhány nagyobb nyári fesztiválon, majd nekiálltunk az új dalok készítésének. Köszönjük, remekül éreztük magunkat idén is, bár még korán sincs vége az évnek.
Dalszövegeitek egyre érettebbek, és bátran kijelenthetjük, hogy egyre sikeresebbek vagytok, sokkal inkább kivívjátok a szakma, illetve a kritikusok elismerését. Mit gondolsz, kinőttétek már a „tinizenekar” státuszt?
- Sosem voltunk tinizenekar. Fiatalok voltunk, mikor belecsöppentünk ebbe az egészbe, de sosem vállaltuk a skatulyákat. A szakma elismerésének természetesen örülünk, de mindig is a közönség visszajelzéseire támaszkodtunk.
Számtalan előadónak, többek között Tóth Gabinak is írtál már dalszöveget, miből meríted az ihletet, akár a környezetvédelemmel kapcsolatos, akár a romantikusabb, szerelemről szóló témákban?
- Próbálok nyitott szemmel járni a világban, és mindazt, ami foglalkoztat, megindít igyekszem dalokba önteni. Van, hogy az előadó ihlet meg, akinek a szöveget írom, olykor pedig egy-egy élethelyzet gyakorol rám olyan hatást, hogy aztán szöveg születik belőle.
Az év elején hivatalosan is bejelentettétek, hogy új gitárossal bővül a csapat. Peti, kézsérülése miatt egy ideig nem tudott hangszeren játszani, és ekkor a zenekar egyik jó barátja Marek segítette ki a csapatot, gitár fronton. Ez a felállás már örökké így marad, vagy láthatjuk még majd Petit az Anti Fitness Clubban?
- E pillanatban Marek az AFC gitárosa, és bár Peti nem játszik velünk a színpadon, a zenekar tiszteletbeli 5. tagja, jó barátja maradt.
A tavaly megjelent Metamorphosis album egyre nagyobb népszerűségnek örvend. A lemezről várható még új videoklip, vagy most már teljes mértékben a következő korong anyagain dolgoztok?
- A Metamorphosis-ról készült klipek számát nem gyarapítjuk, viszont úton vannak vadiúj klipvárományos nóták.
Mikorra várható új korong?
- Novemberben jövünk ki egy új dallal, illetve a hozzá tartozó videoklippel. Ezt a dalt a SOTE színpadán játszunk először. Még idén szeretnénk kijönni egy 3 számos EP-vel, mely várhatóan a december 28-i budapesti születésnapi bulinkon lesz elérhető az A38-on.
Ismét turnéra indultok és ezúttal egy igazi helloween-bulival nyitottátok a show-t. Melyik állomás lesz a legnagyobb durranás és miért?
- Az őszi turnénk 11 állomása mind-mind ígéretes helyszínekkel kecsegtet. Van ahol már jártunk több ízben, de van olyan hely is, ahol most lépünk először színpadra. A halloween-bulik minden évben nagyot durrannak, a vidéki helyszínek ellátnak bőven új élményekkel, új arcokkal, de az év végi apropó is sokakat csábít.