3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Interjú

2013. augusztus 27. | Jynweythek

Barkóczi Noémi: Egy lány ül a fűben, mert ott a helye

Copyright: Fotó: Peka Roland/Líceumi Paletta Fotó: Peka Roland/Líceumi Paletta

Barkóczi Noémire akkor figyeltem fel, amikor meghallgattam a Cheap Music - Hungarian Lo-Fi Vol. 2 c. albumot, mely amolyan „szoba-zenéket” tartalmaz, amit az emberek többsége sajnos elkerül ebben az országban. Az ezen az albumon hallható zenék legtöbbje mondhatni a megszokottól eltérő, olykor kissé idegesítő, de mindenképpen közelebb áll a zenéhez, mint a mai pop slágerek - a folk és a lo-fi műfajba sorolható. Az előadók között találtam rá Noémire, akit azon nyomban fel is kerestem Facebookon, hogy megosszam vele, micsoda hatással volt rám a Szegény Mazochista c. száma, és a többi, melyekre később találtam rá.

Fotó: Peka Roland/Líceumi Paletta
 
Tehetsége részemről megkérdőjelezhetetlen, bár őt erről alig tudtam meggyőzni első pár beszélgetésünk alkalmával. De olyan folkzenészt vizionáltam benne, aki képes megszólítani a szobában ülőket, és nem csak hőbörögni a mikrofonba. Most, a Facebooknak köszönhetően összehoztam vele egy kis interjút, ami által a MyMusic olvasói is közelebb érezhetik magukat Noémihez és a valódi low-fidelity zenéhez. 
 

 

El tudnád mondani az olvasóinknak, hogy mi volt az első zenei behatás az életedben? Sajnos most csak ennyire sablonos kérdésre futotta, remélem, később majd megbocsátod nekem ezt.
Az első zenei behatás azt hiszem, Michael Jackson volt, Emlékszem rá hogy 3-4 évesen ülök nagyanyámnál a szobában, nézem az MTV-t, és várom hogy egy Michael klip jöjjön... Teljesen megszállott voltam.
 
Melyik klip volt az? Zeneileg is nagy hatással volt rád?
Mindet vártam, de azt hiszem a kicsit későbbi Earth Song volt a kedvencem. Biztos vagyok benne, hogy építek be elemeket az ő zenéjéből is, még ha nem is annyira tetten érhető ez.
 
Hova kategorizálnád magadat? Lo-fi, esetleg folk? Nem szeretnél valamikor protest dalokat írni? Ahogy Dylan tette a hatvanas években. 
Ez a lo-fi dolog szerintem inkább egy lehetőség arra, hogy az ember egy kis közegben zenélni tudjon, mint valami mozgalom, vagy irányzat. Persze biztos van, aki, ha fizetnének neki sem stúdiózna, de szerintem ők vannak kevesebben. Ha már műfaj, akkor folk, de az sem szigorúan, egyszerűen mindig is a folkos dallamok hatottak rám, már akkor is, amikor azt sem tudtam, mi az. Politizálni nem nagyon szoktam, annyira megmondóember sem szeretnék lenni, inkább a dolgok lelki oldala érdekel, de ha valami olyan nagy hatással van rám a külvilágból, azt persze megírom, esetleg nem annyira direkt formában.
 
Tehát kijelenthetjük, hogy témáid inkább lelkiek? Hétköznapokból nem merítesz? 
Azt hiszem, igen. Nem igazán szeretem azokat a dalokat, amelyek felszólító módban íródnak (Szíveddel láss, orroddal szagolj stb.). Próbálom megfigyelni, mi zajlik bennem, hátha más is magára ismer a dalokban, mert az jó érzés.
 
Gondolod, hogy egyszer elfogynak a témák? 
Nem hinném, hogy ezek el tudnak fogyni. Szerintem önmagunk és a világ megismerése végtelen folyamat, csakúgy mint a fejlődés. Lehet ugyanarról több dalt is írni különböző módon.
 
Értem, beszéljünk kicsit másról most. Mivel töltöd a hétköznapokat? Életedből hány százalékot vesz el maga a zene?
Sajnos kevesebbet, mint szeretném. Hiába tudom, hogy a rendszeres gitározás-éneklés-dalszerzés nagyon jót tesz (nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb vagyok tőle), és hasznos (önfejlesztés terén), mégis sokszor a lustaság győz. A zene zenehallgatás formájában persze majdnem az egész napomat kitölti.
 
Sűrűn hívnak fellépni? Főleg most aktuális a kérdésem, a fesztiválidőszakban. A Rakéta Fesztivál hogy sikerült?
Vannak jobb időszakok, főleg, ha egy kicsit mi is keresgélünk, de azért sűrűnek nem nevezném. A Rakéta Fesztivált nagyon szuper dolognak tartom, baráti a légkör és jó ott lenni.
 
Olvashattunk rólad a 444 hírportálon is. Meglepett?
Igen, meg. Mindig fura, ha írnak az emberről.
 
Milyen terveid vannak a jövőre nézve?
Van már jópár olyan dalom, amik nem annyira koncertre valók, ezeket szeretném jobb minőségben rögzíteni, esetleg néhány más hangszerrel. Aztán pedig menni tovább... meglátjuk, mi lesz.
 
Önálló stúdióalbumra mikor számíthatunk?
A stúdióalbumhoz egy minimális hangszerelést szeretnék, még ehhez keresek zenészeket, akikkel jól tudnék együttműködni. Reménykedem benne, hogy a hasonló érdeklődésű emberek megtalálják egymást.
 
Igen, ezt én is nagyon remélem! Legalábbis a Mazochistára nagyon kíváncsi vagyok stúdióminőségben. Vannak kedvenceid? Hogy épül fel nálad egy tracklist?
Inkább időszakos kedvencek vannak, egy idő után megunom a régieket és bekerülnek az újak, amolyan vetésforgóban működik a dolog.
 
Hol és mikor láthatunk legközelebb?
Szeptembertől Egerben lépek fel rendszeresen különböző szórakozóhelyeken.
 
Mit gondolsz a magyar zenéről? Szoktak sokkolni a sikeres magyar dalok? Az underground szcénából par embert megkerestek a kereskedelmi tévék tehetségkutatói, hogy szerepeljenek mint feltörekvő tehetségek. Volt-e ilyenben részed - hogy viszonyulnak egy ilyen megkereséshez?
Persze, sokszor meglep a színvonaltalanság és az eredetiség hiánya, viszont az is igaz, hogy szerintem mindig és mindenhol van jó zene, itthon is. Az hogy ki keres pénzt vele, persze már egy másik kérdés. A televíziók nem kerestek, nem is szeretném. Általában, ha valaki mondjuk a rokonságból meghallgat, az az első reakciója, hogy „Ó, mehetnél ebbe meg abba a tehetségkutatóba”. Én leginkább sajnálom az ott szereplőket: mindenüket megkötik, és azt sem lehet könnyű feldolgozni, hogy miután vége a műsornak, a népszerűségük már csak alacsonyabb lesz. Nem hiszem, hogy egészséges dolog, persze biztos lehet ezt is ügyesen csinálni.
 
Szerinted mi az oka annak, hogy tehetségkutatókban általában feldolgozások szerepelnek? Nincs igény az eredetiségre? Szoktál másoktól előadni? 
A zenében, mint iparágban olyan előadókra van szükség, akikkel csomagban még keresni tud a szövegíró, a zeneszerző stb., az emberek meg megszokják ezt. Lehet, hogy idealista vagyok, de szerintem ha minőséget és eredetiséget kapna a közönség, igényesebbé válna. A feldolgozásokkal nincs bajom, én is játszom, de szerintem csak akkor van értelme ezeknek, ha valamit hozzáadnak az eredetihez.
 
Jynweythek 
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2020. augusztus 18.

Blahalouisiana: Sok egyéb rossz már nem következhet

A kényszerpihenő után emocionálisan feltöltekezve, nagy lelkesedéssel várja nyári szezonja egyetlen fővárosi fellépését a Blahalouisiana. A pop-beat-rock talán legnépszerűbb hazai képviselőjének dalai szimfonikus hangszerelésben kerülnek a közönség elé a Heureka Pop Orchestra közreműködésével 2020. augusztus 22-én a Városmajori Szabadtéri Színpadon. Schoblocher Barbara énekes szerint a „blahalouisianás” klubkoncertes hangulat itt is meglesz – némi extrával. Tovább

2020. március 27.

Tóth Zoltán: Koncertjeink régi Republic dalokból állnak

Tóth Zoltán, kivételes tehetségű zenész, zeneszerző, gitáros, énekes, hangmérnök, a Republic egykori alapító tagja új együttessel és vadonatúj saját dalokkal jelentkezik. Tovább

2019. november 4.

A tél közeledtével nem létezik fontosabb társadalmi probléma – interjú Borovitz Tamással

Hat népszerű humorista Hajdu Steve vezetésével először áll össze, hogy rendhagyó stand up show keretében felhívja a figyelmet a hajléktalan embereket veszélyeztető téli időszakra. A jótékonysági célú stand up estet a Menhely Alapítvány és a Fedél Nélkül utcalap szervezi 2019.11.06-án 19.00 órától Budapesten az ELLÁTÓházban. A cél a szemléletformálás és adománygyűjtés a téli krízisidőszakra. A felszabadult nevetést humoristasimogató és a Malacka és a Tahó koncertje kíséri. Most Borovitz Tamással olvashattok egy interjút az esemény kapcsán. Tovább

2019. április 24.

Szalóki Ági: Néha aggódva figyelem a világ változását

Szalóki Ági énekes, dalszerző gyerekzenekara vezetőjeként 15 éve foglalkozik gyerekek zenei nevelésével. Művészetével igyekszik a hagyományos értékek és a természet tiszteletének fontosságára felhívni a figyelmet. Ágit 2019. május 11-én a Margitszigeten egy ingyenes gyerekkoncerten hallhatják az érdeklődők, ahol egy világrekord kísérletben is részt vehetnek a családok. Tovább

2019. február 5.

Honky Crew: Ezt a műfajt így lehet életben tartani

Mi lesz abból, ha egy electroswing DJ és egy vintage műfajokban jártas dobos találkozik? Jelen esetben egy electroswing szupergroup, a Honky Crew zenekar! Tamási Lacival és Ordiman-nal beszélgettünk a világ egyik legbulisabb műfajáról és megalakulásukról. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky