3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Interjú

2013. július 16.

Firkin: Tudtuk, hogy vakfoltra tapintunk

Copyright:

Magyar és székely motívumokkal fűszerezett ír-kelta punk zenével hódít a Firkin. A zenekar szívesen látott vendég Európa számos országában, de az életvidám zúzás itthon is egyre népszerűbb. Az idén Fonogram-díjra jelölt Firkin július 18-án a várpalotai Alfa Fesztiválon lép fel. A koncert előtt Marthy Barna frontember válaszolt a MyMusic kérdéseire.

- A kelta punk zenének nemigen voltak hagyományai Magyarországon, amikor a Firkin elindult. Sejtettétek, hogy ekkora sikert arat itthon ez a stílus? 
- Valamennyi hagyománya volt, hiszen Péter János fuvolista, a Firkin alapítója már karcolta a dolgot a MÉZ-ben meg a Shannon-ban, de nem ennyire zúzósan. Tulajdonképpen tudtuk, hogy vakfoltra tapintunk, amin mi csodálkoztunk a legjobban, mármint azon, hogy ezt még nem műveli senki, holott milyen jó. Ráadásul még csak rétegzenének sem mondható, bár a Firkin-t néha le-rétegzenézték még eleinte, de azt hiszem, mára már a közönség sokszínűsége jól bizonyítja, hogy ezt a fajta zenét igen sokféle ember tudja kedvelni.
 
- Eleinte  jól ismert ír dallamokat dolgoztatok át, aztán egyre gyakrabban jelentek meg a magyar motívumok a számokban. Ez az irányvonal tudatos volt, vagy egyszerűen csak a természetes fejlődés eredménye?  
- Az, hogy egyre inkább írunk és játszunk saját számokat, az tudatos is, meg természetes is. Sokkal több Flogging Molly számot játszottunk eleinte, aztán egyre több saját ötlet került a feldolgozásokba, mostanra pedig már egyre több számot írunk mi magunk, néha már magunkat is feldolgozzuk. Ha elszabadul az agyunk, teszünk bele mindent, csángó furulyától, Pachelbel-en keresztül Elvis-ig, sőt, szurrogátum jazz-basszus-gardony is van egy helyen. Ki tudja, mit hoz a jövő, ha Jancsira rászabadul - teszem azt - egy elektromos duda.
 

 

- A várpalotai Alfa Fesztiválon július 18-án, a nyitóestén léptek fel. Milyen hangulatra számítson az, aki még nem volt Firkin-koncerten? 
- Én azt ajánlanám, hogy ne számítson senki semmire, csak jöjjön el a bulira. Onnantól már a mi dolgunk, hogy kellemes meglepetésként belecsákányoljuk magunkat az agytekervényekbe és a szívkamrákba. Legalábbis ezen leszünk, ezt ígérem. Uff.
 
- A várpalotai buli után közvetlenül újra útra keltek Németország felé. Hol léptek fel? 
- Várpalota után szinte üstöllést indulunk Pförring-be, ami vidám 650 kilométernyi buszozás nyugat felé.  Egy fesztiválra vagyunk ott hivatalosak. 
 
- Ha rápillantunk a koncertnaptárotokra, tele van ausztriai, németországi, franciaországi, csehországi fellépésekkel, a múlt héten pedig Belgiumban is bemutatkoztatok. Kevés magyar zenekarnak adatik meg, hogy olyan sokszor koncertezzen külföldön, mint a Firkin. Aki a nyomdokaitokban szeretne haladni, hogyan induljon el? 
- Hát, ha valaki követni szeretné a példánkat, akkor üljön fel a buszra, és induljon el valamelyik határ felé, mert ott van külföld. (nevet) Komolyra fordítva a szót: nem tudom. Ez olyan, mint bármilyen más terméknek az exportja. Valami olyasmit kell produkálni, amire külföldön kíváncsiak, aztán meg neki kell feküdni, hogy az ember eladja. Sok e-mail, sok telefon, sok pofára esés és felkelés, sok kilométer, sok benzinkút. Hogy Churchill-t idézzem: "I have nothing to offer but blood, toil, tears, and sweat” (nevet)
 
- A Firkin szinte minden jelentős hazai fesztiválon fellép. A közeljövőben hol és mikor találkozhat veletek a magyar közönség?
- Ha valaki részletesen akarja követni utunkat, akkor a firkin.hu-n ezt sok szeretettel megteheti. Egyébként például augusztus 3-án Budapesten leszünk a Kapunyitási pánik fesztiválon az Akváriumban, augusztus 7-én a Szigeten, 23-án Szegeden a SZIN-en, 25-én a Savaria Karneválon Szombathelyen, meg közben még egy-két fesztiválon Ausztriában és Németországban, ha valaki arra járna. A július 27-i Shamrock Castle fesztivál Németországban például fölöttébb izgalmasnak ígérkezik a Fiddler’s Green társaságában.

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2020. augusztus 18.

Blahalouisiana: Sok egyéb rossz már nem következhet

A kényszerpihenő után emocionálisan feltöltekezve, nagy lelkesedéssel várja nyári szezonja egyetlen fővárosi fellépését a Blahalouisiana. A pop-beat-rock talán legnépszerűbb hazai képviselőjének dalai szimfonikus hangszerelésben kerülnek a közönség elé a Heureka Pop Orchestra közreműködésével 2020. augusztus 22-én a Városmajori Szabadtéri Színpadon. Schoblocher Barbara énekes szerint a „blahalouisianás” klubkoncertes hangulat itt is meglesz – némi extrával. Tovább

2020. március 27.

Tóth Zoltán: Koncertjeink régi Republic dalokból állnak

Tóth Zoltán, kivételes tehetségű zenész, zeneszerző, gitáros, énekes, hangmérnök, a Republic egykori alapító tagja új együttessel és vadonatúj saját dalokkal jelentkezik. Tovább

2019. november 4.

A tél közeledtével nem létezik fontosabb társadalmi probléma – interjú Borovitz Tamással

Hat népszerű humorista Hajdu Steve vezetésével először áll össze, hogy rendhagyó stand up show keretében felhívja a figyelmet a hajléktalan embereket veszélyeztető téli időszakra. A jótékonysági célú stand up estet a Menhely Alapítvány és a Fedél Nélkül utcalap szervezi 2019.11.06-án 19.00 órától Budapesten az ELLÁTÓházban. A cél a szemléletformálás és adománygyűjtés a téli krízisidőszakra. A felszabadult nevetést humoristasimogató és a Malacka és a Tahó koncertje kíséri. Most Borovitz Tamással olvashattok egy interjút az esemény kapcsán. Tovább

2019. április 24.

Szalóki Ági: Néha aggódva figyelem a világ változását

Szalóki Ági énekes, dalszerző gyerekzenekara vezetőjeként 15 éve foglalkozik gyerekek zenei nevelésével. Művészetével igyekszik a hagyományos értékek és a természet tiszteletének fontosságára felhívni a figyelmet. Ágit 2019. május 11-én a Margitszigeten egy ingyenes gyerekkoncerten hallhatják az érdeklődők, ahol egy világrekord kísérletben is részt vehetnek a családok. Tovább

2019. február 5.

Honky Crew: Ezt a műfajt így lehet életben tartani

Mi lesz abból, ha egy electroswing DJ és egy vintage műfajokban jártas dobos találkozik? Jelen esetben egy electroswing szupergroup, a Honky Crew zenekar! Tamási Lacival és Ordiman-nal beszélgettünk a világ egyik legbulisabb műfajáról és megalakulásukról. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky