3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Interjú

2012. szeptember 3. | Joss Beaumont

UZIPOV: Borítottuk a bazaltkockákat a tisztelt egybegyűltekre

Copyright:

Szeptember 7-én pénteken erős bulira számíthat az, aki a Zöld Pardonba látogat, hiszen az Óriás zenekar koncertezik, ráadásul a vendég nem más lesz, mint az UZIPOv zenekar, akik eddig arról voltak híresek, hogy kőkemény hangzással zúzták le a közönség fejét a fellépéseiken. Megkérdeztük őket, milyen tervekkel várják az őszt, valamint a nyári élményekről is beszéltek nekünk.

Hogy alakult a nyaratok és mik a tervek őszre?
- A nyarunk sajnos viszonylag kevés zenéléssel, kevés stúdiózással, és sok munkával telt. Sokkal több energiát szeretnénk a zenélésre fordítani, mint amennyire jelenleg lehetőségünk van. Ami az őszt illeti, szeretnénk összehozni valami turnéféleséget, valakik előzenekaraként, amint a lemez kész lesz.
 
Az a hír járja, hogy a zenei szakma teljesen oda van az UZIPOV zenéért. Ez segíti az előrelépést?
- Tényleg sok mindenkit ismerünk, és nagyon jók a visszajelzések, aminek nagyon örülünk, de sajnos egy rajongótábor nem a zenei szakmából épül fel. Persze nagyon fontos ez is, hisz manapság anélkül, hogy más zenekarokkal ne fognánk össze egy egy buli erejéig, nagyon nehéz lenne egyről a kettőre jutni.
 
Milyen volt az UZIPOV fogadtatása a Fishing On Orfűn?
- Király buli volt, ezren, ezer helyen nyilatkozták már, de mi is elmondjuk: Orfű az egyik legfaszább fesztivál! A koncertsátorban kb. 50 fok volt, de azért rendesen borítottuk a bazaltkockákat a tisztelt egybegyűltekre. Reméljük jövőre is lesz lehetőségünk megjelenni!
 
Úgy tudjuk, készül az első nagylemez. Mit lehet róla tudni és mikor kerül a boltokba?
- Jól tudjátok, immáron 3. éve dolgozunk rajta. Egy örökkévalóságnak tűnik, nagyon szeretnénk már befejezni és letenni az asztalra a kész produktumot.
 
Az UZIPOV koncerteken milyen a fogadtatása a „százaszög” stílusnak?
- Mindenki, aki általában jelen van, IMÁDJA!
 
A héten a Zöld Pardonban lesz koncertetek, az Óriás vendégeként. Hogyan jött a meghívás?
- Nagy tisztelői vagyunk Egyedi úr és csapata munkásságának, régóta pedzegetjük már, hogy jó lenne csinálni egy közös bulit, de azt nem reméltük volna, hogy pont egy ilyen impozáns helyen fog létrejönni! Reméljük, hogy ez még csak a kezdet!
 
Mi kell ahhoz, hogy az UZIPOV betörjön a magyar zenei piacra?
- Egyfolytában ezen agyalunk, de még nincs meg a recept. Valószínűleg első lépés, hogy legyen kész a lemez... Aztán minél több, minél nagyobb koncert, és egy szerencsés fesztiválszezon.
 
Kikkel koncerteznétek szívesen és kik koncerteznének veletek szívesen?
- Sajnos nem vagyunk már 20 évesek, hárman vagyunk, de 100 felé rohangálunk nap mint nap, ezért próbálunk olyan lehetőségeket megcsípni, vagy kivárni, mint például amilyen ez a ZP-buli az Óriással. Reméljük fasza lesz. Ugye eljöttök?!
 

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2020. augusztus 18.

Blahalouisiana: Sok egyéb rossz már nem következhet

A kényszerpihenő után emocionálisan feltöltekezve, nagy lelkesedéssel várja nyári szezonja egyetlen fővárosi fellépését a Blahalouisiana. A pop-beat-rock talán legnépszerűbb hazai képviselőjének dalai szimfonikus hangszerelésben kerülnek a közönség elé a Heureka Pop Orchestra közreműködésével 2020. augusztus 22-én a Városmajori Szabadtéri Színpadon. Schoblocher Barbara énekes szerint a „blahalouisianás” klubkoncertes hangulat itt is meglesz – némi extrával. Tovább

2020. március 27.

Tóth Zoltán: Koncertjeink régi Republic dalokból állnak

Tóth Zoltán, kivételes tehetségű zenész, zeneszerző, gitáros, énekes, hangmérnök, a Republic egykori alapító tagja új együttessel és vadonatúj saját dalokkal jelentkezik. Tovább

2019. november 4.

A tél közeledtével nem létezik fontosabb társadalmi probléma – interjú Borovitz Tamással

Hat népszerű humorista Hajdu Steve vezetésével először áll össze, hogy rendhagyó stand up show keretében felhívja a figyelmet a hajléktalan embereket veszélyeztető téli időszakra. A jótékonysági célú stand up estet a Menhely Alapítvány és a Fedél Nélkül utcalap szervezi 2019.11.06-án 19.00 órától Budapesten az ELLÁTÓházban. A cél a szemléletformálás és adománygyűjtés a téli krízisidőszakra. A felszabadult nevetést humoristasimogató és a Malacka és a Tahó koncertje kíséri. Most Borovitz Tamással olvashattok egy interjút az esemény kapcsán. Tovább

2019. április 24.

Szalóki Ági: Néha aggódva figyelem a világ változását

Szalóki Ági énekes, dalszerző gyerekzenekara vezetőjeként 15 éve foglalkozik gyerekek zenei nevelésével. Művészetével igyekszik a hagyományos értékek és a természet tiszteletének fontosságára felhívni a figyelmet. Ágit 2019. május 11-én a Margitszigeten egy ingyenes gyerekkoncerten hallhatják az érdeklődők, ahol egy világrekord kísérletben is részt vehetnek a családok. Tovább

2019. február 5.

Honky Crew: Ezt a műfajt így lehet életben tartani

Mi lesz abból, ha egy electroswing DJ és egy vintage műfajokban jártas dobos találkozik? Jelen esetben egy electroswing szupergroup, a Honky Crew zenekar! Tamási Lacival és Ordiman-nal beszélgettünk a világ egyik legbulisabb műfajáról és megalakulásukról. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky