3428 zenekar 12456 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Lemezkritika

2012. január 31. | Bertoni

A sztáralbum górcső alatt: Adele 21 

Copyright:

Adele: 21 | 2011 január 24-i első megjelenése óta óriási sikert ért meg a lemez, amelyet állítólag egy szakítás ihletett. Miközben hallgattam, próbáltam megfejteni, mi a titka, mitől lett egy éven belül a 21. század legkeresettebb brit lemeze, ami összesen 26 országban tört a lemezlisták élére. 

A hang kétségkívül egyedi, és szerintem fejlődött is az előző lemez (19) óta. A „brit”-ség is érezhető elsősorban az akcentuson és a tökéletes nyelvtani szerkezeteken (ki más törődik ma a nyelvhelyességgel), illetve összességében is elegáns a stílusa, költői az előadásmód. Számomra négy kiemelkedő dal volt, amelyek közül kettő már slágernek minősül: Rolling in the Deep, Set the Fire to Rain, One and Only és a Hiding My Heart.
 
A Rolling in the Deep erős kezdés, megmutatja, ez a fantasztikus hang milyen erővel tud szólni az eleve magával ragadó ritmust még lendületesebbé téve. Az ösztönök mellett népies motívumok jelennek meg benne és a női merészség, önbizalom, ami azonban (sajnos) nem jellemző az album egészére. Utána következik az igazi soul-hangulatú Rumour Has It, ami kicsit Janis Joplinra emlékeztet, és ahogy Keresztes Ildikó mondaná, a lassú részeknél kirázott a hideg. Az összhangzás egyébként minden dalánál nagyon fontos, vannak már-már szimfonikus szerzemények, és a zongorától a gitárig nagyon változatos hangszerek dominálnak az egyes számokon belül, ami nagyfokú zenei tudatosságra vall.
 
A Turning Tables talán a legerőteljesebb, legvadabb az összes közül, mély lírai tartalommal. Kicsit el is gondolkoztam, vajon Adele tud-e lágyan és nőiesen énekelni… Mármint ami a hangját illeti, mert nagyjából innentől a téma és az alapállás számomra túlontúl nőies: könyörgő, szenvedő, szomorkodó, folyton a szerelmet hajszolja. Vártam, hogy lesz legalább egy dal, ami NEM erről fog szólni (miközben más énekeseknél pont ez a szín hiányzik teljesen) – talán nem lövöm le a poént, ha elárulom, hogy csalódnom kellett. Persze le a kalappal, hogy ennyi féle megközelítésben tudott a szerelemről énekelni, de pont emiatt nem könnyű egy huzamban végighallgatni, mert a közepétől már unalmassá válik. Felmerült bennem a kérdés, a rengeteg eladott lemez közül hányat vettek meg fiúk?
 
A negyedik szám technikailag lenyűgöző a hangváltások és a gyönyörű építkezése miatt. Egyébként kicsit Miley Cyrus stílusára emlékeztet (Every Rose Has It’s Thorn), de más dalok például Kelly Clarksont, Pinket vagy a Banglest idézték számomra. Sokszor vannak parafrázisok, idézetek (nem tudom, mennyire szándékosan), de elcsépelt mondatok is, mint például: Don’t look back; I will always love you; You make me feel like I was young again (21 évesen… akkor mikor volt fiatal?); Time of our lives; Nothing compares. A legmélyebb gondolat szerintem a One and Only egyik sora volt – Forgive your past. Bár elképzelhető, hogy az egész lemez abból született, hogy ezt a tanácsot pont maga a szerző nem fogadta meg.
 
Az I’ll Be Waiting kicsit kirí a többi közül jazzes hangzásával, a trombita vidámabbá teszi, miközben a szöveg továbbra is szenvedő, és nekem egyáltalán nem szimpatikus, amikor a nő próbálja visszakönyörögni magát. A One and Only is elég nyálasra sikerült (már ha figyelünk a szövegre), de egyébként van jövője, mert egy buliban mindig kell lassúzós szám is. A Lovesong latinosabbra sikerült, miközben például a Someone Like You eleje akár Beethoven-szonáta is lehetne.
 
A bónusz dalok közül az első kétségkívül egyedi, de annyira nem szép, és ha kérdésnek veszem a címet, az én válaszom annyi lenne – akkor nem tudna miről énekelni… Általában a legtöbb zenéjét egy bárban előadva tudom elképzelni. Hangulatos, családias, meghitt, de semmiképp sem tömegcikk. Talán épp ezért lett ennyire népszerű? Vagy az embereknek bejön a szerelmi bánat? Esetleg mindebből csak az őszinteség lenne fontos? Úgy érzem, nem kerültem közelebb a titkához. Az biztos, hogy énekelni nagyon tud, és profi a hangszerelés is, de a harmadik album előtt valaki szerezzen neki egy pasit, hogy végre értelmes dolgok is eszébe jussanak.
 
Bertoni
 
MyMusic értékelés: 7/10
 
Adele: 21 (XL Columbia)
1. Rolling in the Deep
2. Rumour Has It
3. Turning Tables
4. Don’t You Remember
5. Set the Fire to Rain
6. He Won’t Go
7. Take It All
8. I’ll Be Waiting
9. One and Only
10. Lovesong
11. Someone Like You
12. If It Hadn’t Been For Love (UK Limited Edition)
13. Hiding My Heart (UK Limited Edition)

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2020. szeptember 12.

A vég? Dehogy! - Currents – The Way It Ends

Currents – The Way It Ends (2020) | A második (jó, legyen harmadik a házi kiadású Life – Lost-tal együtt, de mindenhol másodikat írnak) lemezével a Currents bizonyítja, amit két éve már az I Let The Devil In EP-vel eléggé határozottan megpendített: hogy nekik bizony helyük van a jövő metalcore nemzedékének térképén. Ezt pedig kőkemény riffekkel, okos dalszerkesztéssel, fejletépős üvöltésekkel és arénákért kiáltó refrénekkel teszik. Tovább

2020. szeptember 5.

A tuskóság trendi! - Emmure – Hindsight

Emmure – Hindsight (2020) | Nyolcadik alkalommal mondja meg Frankie Palmeri a frankót mindenkinek és talán senki nem lesz meglepve, amikor azt mondom, hogy markánsan azért nem változtak meg a játékszabályok az elmúlt másfél évtizedben. Szóval nyugodjon le mindenki, ismét el lesz küldve a fél világ a p***ába! Tovább

2020. augusztus 31.

Ilyen lenne az élet? - Novelists – C’est La Vie

Novelists – C’est La Vie (2020) | Harmadik lemezéhez érkezett a francia, gitármasztizós, metalcoreba hajló, djent és progmetallal kacérkodó Novelists, és mi sem lehetne ennél nagyszerűbb hír, hiszen az új korongon – ahogy azt már megszoktuk tőlük - egészen kiváló muzsikálást hallunk. Nagy kár, hogy a megjelenés után Matteo Gelsomino énekes kilépett a bandából, mert nélküle, valószínűleg, a C’est La Vie sem lenne ennyire király. Tovább

2020. augusztus 26.

Az ellenállás él! - Anti-Flag – 20/20 Vision

Anti-Flag – 20/20 Vision (2020) | Bevallom, a 2014-es, Szigetes koncertig egyáltalán nem éltem a punkrockerek zenéjét, mert semmivel nem voltak többek, mint a lázadó melodic hc-punk zenekarok egyike a tömegben. Aztán ott a nagyszínpad előtt, a 34 fokban, tűző napsütésben, izzadtságtól csepegő BMTH-s trikóban valahogy megváltozott valami, mert olyan energiákat mozgattak meg az urak, amire egyáltalán nem számítottam. Azóta pedig egészen kiváló barátságot kötöttünk. Tovább

2020. július 23.

Erős kezdés után... | All Time Low - Wake Up, Sunshine

All Time Low - Wake Up, Sunshine (2020) | Ha van a poppunknak ma vezető csapata a világon, akkor az All Time Low simán pályázhat a trónra, hiszen a Blink már nem az igazi, a 5 Seconds of Summer inkább pop, a Neck Deep inkább punk és nem is annyira élem, a Fall Out Boy-t pedig hagyjuk is inkább... Szóval az ATL simán behúzza ezt a megtiszteltetést, a Wake Up, Sunshine-nal pedig bizonyítják, hogy megérdemelten aggatok rájuk ilyen címkéket! Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky