A sztáralbum górcső alatt: Adele 21

Adele: 21 | 2011 január 24-i első megjelenése óta óriási sikert ért meg a lemez, amelyet állítólag egy szakítás ihletett. Miközben hallgattam, próbáltam megfejteni, mi a titka, mitől lett egy éven belül a 21. század legkeresettebb brit lemeze, ami összesen 26 országban tört a lemezlisták élére.

A hang kétségkívül egyedi, és szerintem fejlődött is az előző lemez (19) óta. A „brit”-ség is érezhető elsősorban az akcentuson és a tökéletes nyelvtani szerkezeteken (ki más törődik ma a nyelvhelyességgel), illetve összességében is elegáns a stílusa, költői az előadásmód. Számomra négy kiemelkedő dal volt, amelyek közül kettő már slágernek minősül: Rolling in the Deep, Set the Fire to Rain, One and Only és a Hiding My Heart.

A Rolling in the Deep erős kezdés, megmutatja, ez a fantasztikus hang milyen erővel tud szólni az eleve magával ragadó ritmust még lendületesebbé téve. Az ösztönök mellett népies motívumok jelennek meg benne és a női merészség, önbizalom, ami azonban (sajnos) nem jellemző az album egészére. Utána következik az igazi soul-hangulatú Rumour Has It, ami kicsit Janis Joplinra emlékeztet, és ahogy Keresztes Ildikó mondaná, a lassú részeknél kirázott a hideg. Az összhangzás egyébként minden dalánál nagyon fontos, vannak már-már szimfonikus szerzemények, és a zongorától a gitárig nagyon változatos hangszerek dominálnak az egyes számokon belül, ami nagyfokú zenei tudatosságra vall.

A Turning Tables talán a legerőteljesebb, legvadabb az összes közül, mély lírai tartalommal. Kicsit el is gondolkoztam, vajon Adele tud-e lágyan és nőiesen énekelni… Mármint ami a hangját illeti, mert nagyjából innentől a téma és az alapállás számomra túlontúl nőies: könyörgő, szenvedő, szomorkodó, folyton a szerelmet hajszolja. Vártam, hogy lesz legalább egy dal, ami NEM erről fog szólni (miközben más énekeseknél pont ez a szín hiányzik teljesen) – talán nem lövöm le a poént, ha elárulom, hogy csalódnom kellett. Persze le a kalappal, hogy ennyi féle megközelítésben tudott a szerelemről énekelni, de pont emiatt nem könnyű egy huzamban végighallgatni, mert a közepétől már unalmassá válik. Felmerült bennem a kérdés, a rengeteg eladott lemez közül hányat vettek meg fiúk?

A negyedik szám technikailag lenyűgöző a hangváltások és a gyönyörű építkezése miatt. Egyébként kicsit Miley Cyrus stílusára emlékeztet (Every Rose Has It’s Thorn), de más dalok például Kelly Clarksont, Pinket vagy a Banglest idézték számomra. Sokszor vannak parafrázisok, idézetek (nem tudom, mennyire szándékosan), de elcsépelt mondatok is, mint például: Don’t look back; I will always love you; You make me feel like I was young again (21 évesen… akkor mikor volt fiatal?); Time of our lives; Nothing compares. A legmélyebb gondolat szerintem a One and Only egyik sora volt – Forgive your past. Bár elképzelhető, hogy az egész lemez abból született, hogy ezt a tanácsot pont maga a szerző nem fogadta meg.

Az I’ll Be Waiting kicsit kirí a többi közül jazzes hangzásával, a trombita vidámabbá teszi, miközben a szöveg továbbra is szenvedő, és nekem egyáltalán nem szimpatikus, amikor a nő próbálja visszakönyörögni magát. A One and Only is elég nyálasra sikerült (már ha figyelünk a szövegre), de egyébként van jövője, mert egy buliban mindig kell lassúzós szám is. A Lovesong latinosabbra sikerült, miközben például a Someone Like You eleje akár Beethoven-szonáta is lehetne.

A bónusz dalok közül az első kétségkívül egyedi, de annyira nem szép, és ha kérdésnek veszem a címet, az én válaszom annyi lenne – akkor nem tudna miről énekelni… Általában a legtöbb zenéjét egy bárban előadva tudom elképzelni. Hangulatos, családias, meghitt, de semmiképp sem tömegcikk. Talán épp ezért lett ennyire népszerű? Vagy az embereknek bejön a szerelmi bánat? Esetleg mindebből csak az őszinteség lenne fontos? Úgy érzem, nem kerültem közelebb a titkához. Az biztos, hogy énekelni nagyon tud, és profi a hangszerelés is, de a harmadik album előtt valaki szerezzen neki egy pasit, hogy végre értelmes dolgok is eszébe jussanak.

Bertoni

MyMusic értékelés: 7/10

Adele: 21 (XL Columbia)

1. Rolling in the Deep

2. Rumour Has It

3. Turning Tables

4. Don’t You Remember

5. Set the Fire to Rain

6. He Won’t Go

7. Take It All

8. I’ll Be Waiting

9. One and Only

10. Lovesong

11. Someone Like You

12. If It Hadn’t Been For Love (UK Limited Edition)

13. Hiding My Heart (UK Limited Edition)

cimkék
- 21, Adele, Grammy, lemezkritika

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2021. február 25.

Használj ki! | PVRIS

PVRIS – Use Me (2020) | Az áll a Wikipédia ide vonatkozó cikkében, hogy a PVRIS egy amerikai rock együttes. Nos, ezt már a második album után is erősen megkérdőjeleztem volna, most viszont egyértelműen cáfolnám! A PVRIS olyan vegytiszta popegyüttes, hogy már abban is kételkednék, hogy Lynn Gunn tudja-e még egyáltalán, hogy hogyan kell fogni egy gitárt… Tovább

2021. február 14.

Machine Gun Kelly poppunk babérjai

Machine Gun Kelly – Tickets To My Downfall (2020) | Amikor először szembejött ez a szőke srác a Sleeping With Sirens – Alone című klipjében, egyáltalán nem értettem, hogy mégis mire ez a nagy hype körülötte. Sőt, a rapes albumait nem is komálom a mai napig sem, úgyhogy amikor jött a bejelentés, hogy stílusváltás következik, nagyon kíváncsi lettem. Egy hajdani rapstar fogja megreformálni a 2020-as poppunk színteret? Ugyan már... Tovább

2021. február 11.

Ez miért működik bárkinél is? | Neck Deep

Neck Deep – All Distortions Are Intentional (2020)|Negyedik lemezéhez érkezett a walesi poppunk brigád, én pedig hiába csinálok akármit, egyszerűen nem értem, hogy miért népszerű a Neck Deep. Közel 40 perc alatt összesen 5 percnyi érdekességet nem tudnék összeszedni a hallottakból, és még az is csak maximum középszerű lenne. Tovább

2020. október 5.

Ennyit várni a szenvedésre? - Sylosis – Cycle Of Suffering

Sylosis – Cycle Of Suffering (2020) | Nagyon sokáig tologattam magam előtt a Sylosis ötödik lemezét, hiszen mindenképpen akartam róla írni, mert csoda, hogy elkészült, de mégis olyan hosszú és olyan tömör hallgatnivaló, hogy nagyon nehezen szántam rá magam. Összességében nem csalódás a Cycle Of Suffering, de sajnos kultstátuszba sem fogom emelni soha. Tovább

2020. szeptember 30.

The Used – Heartwork (2020)

The Used – Heartwork (2020) | Őszintén, valamikor 2012-ben, a Vulnerable környékén veszítettem el a bandát, s noha azóta is átfutottam a lemezeiken, nagyon nem tudtak elkapni. A mostanira sem mondanám, hogy visszatérés a gyökerekhez és újra tizennégynek éreztem magam, miközben azt üvöltöm, hogy „ájkémálájv”, de pár fokkal azért közelebb kerültünk az élvezhetőséghez. Tovább