2012. január 12. | Bertoni
Fehér Balázs: Megyek a saját fejem után is
A Carbonfools népszerű énekesét egy fotózás után sikerült megkaparintanom, hogy készülő új albumáról beszélgessünk. Ahogy az lenni szokott, szó szó után jó messzire kanyarodtunk a témától, és Balázs rendkívüli nyitottságának köszönhetően nagyon sok személyes élményt is mesélt.
- megosztás
- kapcsolódó linkek
- kapcsolódó cikkek
Általában mi a zene szerepe az életedben?
- Az első, ami eszembe jut, hogy időtöltés, de persze ennél sokkal több. Ebben nőttem föl, mégis nagyon sokáig gondolkoztam azon, hogy tényleg zenész akarok-e lenni. Mostanra azért elég egyértelmű a válasz (nevetés), de nem is a zene köt le annyira, hanem inkább a költészet. Azt szeretem a koncerteken kívül legjobban, amikor összeáll egy dal, egy koncepció. Producerként még nem próbáltam ki magam, de szövegeket, dallamokat, vokálokat írok. Mostanában kezdtem azzal foglalkozni, hogy hangképeket is megálmodjak, bár még nincs se technikai, se gyakorlati tudásom ehhez, de minden így indult az életemben – először kitalálom, aztán megcsinálom.
A másik oldala a kérdésnek, hogy mit gondolsz, mi a te szereped a zenei életben?
- Hogy mindenfélével meglepjem az embereket, persze a zene korlátain belül. Valami olyat szeretnék csinálni, amit még előtte senki. Úgy törekszem arra, hogy ne azt adjam, amire számítanak, hanem valami mást, hogy ettől nem válok görcsössé, ami szerintem nagyon fontos.
Van olyan, amit fontosnak tartasz magadról, de még soha nem mondhattad el?
- Csak hülyeségek jutnak eszembe, úgyhogy inkább nem mondok semmit. Hagyom, hogy meglepjetek.
Mondtad, hogy ebben nőttél föl. A családodban volt esetleg konkrét zenei előképed?
- Van, persze, mindenféle zenei előkép van, amik nagyon különböznek is az én stílusomtól. Minden családtagom zenész az életének valamilyen szakaszában. Szerintem egy embernek a jelleme a legfontosabb, abból következik minden sikere, amit elér, ezért lehet példaképem édesapám. Nagyon nagy tudású ember, az egész életét utazással töltötte, mert mindenhol szükség van arra, amit ő tud. Ebből adódóan hat-hét nyelven beszél, mégis amekkorának hiszik, annyira picike ő az életben, így szerény - a maga hatalmasságában.
A mostani zenészek közül van-e kedvenced, esetleg példaértékű számodra?
- Prince művészetét nagyon szeretem, de rengeteg zenész és zenekar van, akiket szeretek. Tegnap hallottam például egy bandáról: 19 éves srácok, akik a Beatles pszichedelikus időszakát idézik a stílusukban. Említhetnék még egy csomó újítót, például az Outcast, vagy Lajkó Félix a magyarok közül. Rengetegen vannak, de mégis nagyon kevesen, hiszen az igazi példaképek nem teremnek minden bokorban. Viszont nem elég csak újítani, az is kell, hogy őszinte legyen.
Még mindig jársz fotózásokra, ahogy látom, mégis a modellkedés után hogy jött a zenélés? Előrelépésnek értékeled?
- A zenére mindig számítottam. Úgy éreztem, a modellkedés nem az, amit hosszú távon szeretnék csinálni, így mindenképpen előrelépés a zenével való foglalatosság. Úgy érzem, ehhez értek, ebben lelem örömömet, és szerencsémre mindig volt elég szabadságtudatom, és a szüleim is mindig támogattak abban, hogy azzal foglalkozzak, amit a szívem diktál.
Hogy tudod összeegyeztetni az együttest a saját lemezzel, nem volt ebből konfliktus?
- Ez teljesen más stílus, akusztikusabb, kicsit mélyebben a sajátomnak érzem, mint a Carbon zenei és szövegi világát. Számomra tökéletes kontrasztban van a kettő egymással, és egyikből sem szeretnék engedni, hiszen a Carbon is nagyon sokat jelent nekem – innen ismernek az emberek, itt tanultam meg, hogy zenész vagyok (bár ezt mai napig nem merem egyértelműen kimondani), Titusz példakép és tanító számomra. A srácok egyébként jól ismernek, tudják, hogy amibe belekezdtem, azt megcsinálom. Világ életemben csapatban játszottam, igyekszem odafigyelni a többiekre, az érzéseikre, gondolataikra, de mivel kos vagyok, megyek a saját fejem után is.
Hányan ismernek a Carbonfoolson kívül, a saját neveden? Nem akartál „művésznevet”?
- Nem akartam művésznevet - gondolkoztam mindenfélén, de végül rájöttem, hogy végülis én Fehér Balázs vagyok. Az első Carbontól független dalomat is a Rocket Science-szel csináltam a saját nevemen másfél éve, a szóló lemezt is részben velük csinálom, és most már tényleg úgy érzem, hogy készen állok, hogy kicsit úgy is elinduljak, mint Fehér Balázs. Persze nem olyan intenzitással, mint ahogy a Carbont csinálom, de ez is fontos része a zenei jelenemnek.
A saját stílusod tudatosan mennyiben tér el az együttesétől?
- Nagyon kevés elektronika van benne, inkább akusztikus. Sokkal „hangbarátabb”. A Carbonban is az én személyem van előretolva, itt a hangom is nagyobb szerepet kap. Az együttes koncertjein őrület van, a saját dalaim inkább ilyen két gitárral, ülve is előadható hangulatosabb szerzemények.
Miket tartasz erősségeidnek, és miket gyengeségeidnek?
- Erősségem szerintem, hogy tiszta lelkű, tisztességes, kedves és becsületes ember vagyok, viszont nagyon hirtelenharagú, ami valószínűleg a küldetéstudatom miatt van, úgyhogy ezen sem szeretnék változtatni. Nagyon ritkán bántok meg embereket, még így is. Persze nem arról van szó, hogy ilyenkor csapkodok össze-vissza, csak vannak dolgok, amiket egyszerűen nem tudok elviselni. Például az amatőröket és azt, hogyha valaki úgy csinál, mintha. Én egyenes ember vagyok, szeretem, ha a környezetem is így viszonyul hozzám, és ez általában meg is szokott valósulni.
Inkább szórakozásnak, vagy inkább művészetnek tartod a zenét?
- Szórakozásnak. (nevetés) Persze a zenét mindenképp művészetnek tartom, de amit én csinálok, azt nem, még akkor sem, ha nagyon sokan annak tartják – ennyire azért nem veszem komolyan magamat. Az művészet, amit a zenészeim csinálnak, de én soha nem értettem ennyire semmihez. Tudok dolgokat, és sok tehetséget kaptam a szüleimtől, és keményen dolgozom, de nem azon, hogy a tehetségemmel kapcsolatos dolgokat csiszoljam, hanem inkább a jellememet próbálom minél jobbá és tisztábbá varázsolni. Bár annyira nagy változtatásokat azért nem tervezek.
Ha már itt tartunk, mit gondolsz a tehetségről?
- Azt mondják, 10% az ötlet és 90% a megvalósítás. A tehetség is nagyjából így aránylik a munkával: ahhoz, hogy megtudják, hogy tehetséges vagy, rengeteg dolognak kell stimmelnie. A tehetség önmagában nem elég, mert rengeteg dologgal el lehet rontani: önelégültséggel, nemtörődömséggel, közönnyel. Nem akarok most nagy szónoklatot tartani, de annyi biztos, hogy senki nem tudja meg, hogy milyen nagyszerű vagy, ha otthon ülsz egész nap.
Mivel foglalkozol a civil életben? Egyáltalán mire jut időd?
- Mindenféle kreatív dologgal foglalkozom. Van egy cégem, videókat csinálunk, fotózásokat. Februártól csinálunk egy ruhamárkát is. Én találtam ki a struktúráját és a nevét az egésznek, az összes többi a barátaim dolga. Van egy 8-9 fős nagyon jó kis csapat, mindenkinek megvan a maga feladata. Egyébként is sokat ötleteltünk együtt, gondoltam, akkor miért ne dolgozhatnánk közösen. Sokan nem szeretnek barátokkal dolgozni, de nekem ők azért a barátaim, mert tisztelem és becsülöm őket.
Mik a jövőbeli terveid? Mennyire építesz a zenei karrierre hosszabb távon?
- Nekem a zene a fő, és ebből élek most is. Életem végéig szeretném csinálni, ameddig csak lehet. Persze nem biztos, hogy 60 évesen is színpadra állok, de amíg bírom, addig mindenképp.
Külföldön is próbálsz befutni?
- Persze, már van külföldi menedzsmentem – egy svéd és egy angol fiatalemberrel most fogunk szerződést írni.
Akkor nem véletlen az angol dalszöveg.
- Igen, Tituszék annak idején eleve olyat kerestek, aki angolul ír meg énekel, így kerültem a képbe. Úgy érzem, hogy abban a zenei környezetben, amiben én mozgok, az angol nyelv sokkal jobban simul bele például a szövegbe.
Mi a legnagyobb vágyad zeneileg, mi a maximum a célokban?
- Grammy mindenképp és egy Wembley Stadion. Ez tervbe van véve, és szerintem vannak is olyan dalok, amik erre predesztinálnak. Nagyon remélem, hogy ez az álom majd beteljesül.
Mit gondolsz, fontos egy zenésznek, hogy következetes legyen az imidzse? Mennyire lehet ezt kivitelezni?
- Fontos, és fontos, hogy legyen valaki, aki ezzel foglalkozik, tehát ne a zenész dolga legyen, viszont neki is jól kell éreznie magát ebben a tudatosan felépített imidzsben. Nekünk az az imidzsünk, hogy nincs imidzsünk. Mi azt csináljuk, amit szeretnénk, és amitől boldogok vagyunk. Egyébként valószínűleg ez a boldogság is része az imidzsnek. Nyilván stílusérzék kell a zenészeknek is – öltözködni és mozogni kell a színpadon, de az őszinteség számít leginkább. A saját imidzsemben nem hiszem, hogy tudatosan különbözni fogok az együttestől – ez eleve megvan (nevetés).
Mennyiben hat a magánéleted a zenére? Van olyan, hogy egy-egy személyes érzelmet belecsempészel egy dalba, vagy inkább a közönség igényeit tartod szem előtt, és a privát dolgokat teljesen külön kezeled?
- Nagy mértékben a magánéletem témái határozzák meg a szövegeket. A szóló lemezem szinte végig valakiről, valakihez szól, egy konkrét emberhez. Nem megszabadulni akarok az érzelmeimtől, hanem megörökíteni őket, és ez valamilyen szintű öngyógyítás is (már amennyire engem kell gyógyítani). Van, amikor leírok valamit valakinek, és rájövök, hogy az tulajdonképpen rám is igaz. És általában hagyom, hogy vigyen a képzeletem mindenhova, ahova csak tud és mer. Szoktam verseket is írni egyébként, már kötetem is jelent meg, sőt most találkoztam egy lánnyal, aki egy szavalóversenyen az én versemet mondja, ami számomra nagyon nagy megtiszteltetés, nagyon örülök neki.
Hogy viszonyulsz a veled vagy az együttessel kapcsolatos reflexiókhoz a médiában? Kitől fogadod el legjobban a megjegyzéseket? Változtattál már valaha egy kritika miatt?
- Az értelmes negatív kritikákból nagyon sokat lehet tanulni, és örülök is, ha jön ilyen. A folyamatos ömlengés pedig tök jó, egy szükségszerű dolog – a hiánya hatalmas űrt hagy, de a megléte azért nem okoz katartikus élményt. Azt veszem észre, hogy még ismeretlenek is tisztelettel állnak hozzánk, hozzám, ahhoz, amit csinálok. Ez nincs személyhez kötve – nyilván, ha olyasvalakitől kapok véleményt, akit eleve ismerek és tisztelek, akkor a pozitív még nagyobb elismerés, a negatív pedig még inkább belém ivódik, és próbálok rajta változtatni. Nagyon sok zenésszel dolgozom, és általában megbeszéljük a problémás dolgokat. Ugye én az angol nyelvvel kicsit máshogy bánok, mint egy angol anyanyelvű – valahogy nem tudok kivetkőzni abból, hogy nekem magyar az anyanyelvem. Szerintem értik a külföldiek is, hogy mit akarok mondani, csak egy új kontextusban. Egyébként hallgatják angol anyanyelvűek is, és még soha nem kaptam kritikát a szövegre.
Mi a saját lemez célközönsége? Van tudatos kompozíció?
- Egy üzleti tervhez hozzátartoznak az ilyen előrejelzések, de nálam nincs ilyen, ez a lemez szívből született, a stílusa pedig nagyon széles életkori csoportra vonatkozhat. A kompozíció sem tudatos, csak az a fontos, hogy más legyen, mint a Carbon.
Mikor és hol fordulsz elő legközelebb zenészként?
- 14-én szombaton a Syma csarnokban játszunk a VilágVeleje Fesztiválon. A Brains-szel lesz egy közös dalunk, meg persze a Carbonnal (nevetés).
A saját lemezt mikor fogjátok bemutatni?
- Tavaszra volt tervezve a megjelenés, de mivel akkor játszunk a Petőfi Csarnokban, így lehet, hogy egy kicsit eltolódik mondjuk nyár elejére.
Bertoni
Szólj hozzá!
Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.
