2011. március 1. | Anikó
A Pannonia Allstars Ska Orchestra a hétvégén, azaz március 5-én már 8. születésnapját ünnepli egy parádés bulival a Gödörben. Ennek kapcsán beszélgettünk KRSA-val az eltelt évekről, a koncertről és egy kicsit a zenei önmeghatározásról.
MyMusic: Gondoltátok volna, avagy mertétek remélni, hogy 8 ilyen sikeres évet tudtok együtt, zenéléssel tölteni? És hogy ilyen tartósan a zenerajongók kedvenceivé válhattok?
KRSA: Remélni mindenképp reméltük, hiszen most is azt reméljük, hogy még sokszor ennyi időt tudunk együtt tölteni a jövőben. Az hogy ilyen sikereket értünk el váratlanabb volt, hiszen egy tisztán zsáner zenekarnak indultunk, akik alapvetően rétegzenét játszanak, a dalaink mégis utat találtak a szélesebb közönséghez is. Annak külön örülünk, hogy ez nem egy egyszeri, hanem egy tartós jelenség és évek óta sikerül ezreket megtáncoltatni a muzsikánkkal, megérinteni őket a szövegeinkkel.
Elárulnátok néhány részletet a szülinapi koncertről? Készültök valamilyen meglepetéssel?
- Ha elárulnánk, már nem lenne meglepetés! Annyit azért elmondhatok, hogy több, mint másfél órát játszunk majd március 5-én, csaknem minden PASO sláger elhangzik, lesznek rég nem játszott dalok, valamint lesz több olyan szám is, ami az új lemezünkön kap majd helyet és azon az estén debütál, ott a Gödör színpadán.
A szülinapi koncerten fellép még a Polemic, az egykori trombitásotok, SkaPeti által vezetett Kingston Cruisers és a Heaven Street Seven frontembere, Szűcs Krisztián is. Azaz agyeldobós bulira készüljünk?
- Mindenképpen!
Nagyon hamar kerültetek a Sziget Világzenei Színpadára. Ez egy hatalmas elismerés. Hogy áltok a világzenei kategóriával?
- Szeretjük, mert általában elég jó zenekarokat sorolnak ide, de úgy gondoljuk, hogy kb. ugyanannyira férünk bele ebbe, mint az általános pop, vagy alternatív zenei kategóriába lévén, hogy mi már játszottunk a Sziget Nagyszínpadán is és egyéb más színpadokon is ezen a fesztiválon. De a külföldi fesztiválok esetében is ugyanez a helyzet – megjártunk több típusú színpadot is. A világzene is helytálló, mert ha úgy vesszük a ska jamaicai népzenéből táplálkozik, mi pedig ehhez magyar népzenei ízeket társítunk, ugyanakkor a szövegeink miatt gyakran sorolnak minket az alternatív zenekarok táborához, míg egy-egy dalunk simán befér a pop számok közé a hangszerelése miatt. A közönség szerencsére ugyanúgy vevő ránk bárhol – teljesen mindegy, hogy épp mi a címkéje az adott helyszínnek, fesztiválnak, vagy színpadnak –, nekünk pedig elsősorban ez számít.
Magyaros ska-nak is szokták nevezni a zenéteket, ez lefedi nagyjából a stílusotokat?
- Attól függ, hogy honnan közelítjük meg a dolgokat - de egy általános definícióként talán használhatjuk, hiszen ad egy viszonylag jellemző képet a zenénkről. Emellett azonban elég sok más műfajból is táplálkozunk, a reggae, a jazz, a funk, a dub, a rocksteady, a calypso, vagy a dancehall is megjelenik a dalokban. Ugyanakkor a ska viszont nem mindig magyaros nálunk, mivel van, ahol direkt az autentikusságra törekszünk, illetve a magyar, vagy balkán népzenei elemek nem mindig ska lüktetésű dalokba kerülnek, sőt! Szóval nincs könnyű dolga annak, aki definiálni akarja a zenénket, de ha valaki a „magyaros ska”-t használja, nem haragszunk meg érte.
Harcsa Veronika, Sena és Szűcs Krisztián is közreműködik egy-egy dalotokban. Terveztek még együttműködést más előadókkal?
- Rajtuk kívül Kiss Erzsivel dolgoztunk még a hazai előadók közül, illetve szerepelt pár külföldi művész, az amerikai King Django, a német Dr. Ring-Ding és a francia mc Tribuman is a lemezeken. Mindegyikükkel nagyon jó élmény volt együtt dolgozni, így biztosan lesz még hasonló a jövőben, de jelenleg nincs konkrét ilyen jellegű terv.
2009-ben jelent meg a legutóbbi nagylemezetek. Azóta is érezzük a ritmust, de van rá esély, hogy idén lesz negyedik PASO album? Mik a terveitek az idei évre?
- Nagyon reméljük, hogy igen. Már zajlanak a felvételek, 5-6 dalt már rögzítettünk is. Ebből kettővel már meg is ismerkedhetett a nagyérdemű, hiszen megjelentek az „I’m the One” kislemezen – aki még nem hallotta volna az EP címadó dalát, meghallgathatja a www.facebook.com/pannoniaallstars oldalon. Szóval, ha minden a terv szerint megy, idén év végén megjelenik a negyedik PASO nagylemez. Titkos vágyunk, hogy valamilyen formában a side-projektünk, a reggae-dub világában utazó PASO’s Roots Rockers anyagát is hozzácsapjuk és így egyfajta dupla lemezt adhassunk a rajongóknak. Reméljük ez is összejön!
Anikó