2010. június 4. | déka
Óperentzia: MR.HAT | Két közepesen erős lemeze, az Óperentzia (2008) és a One Week (2009) után 2010-et sem hagyja új kiadvány nélkül a hazai underground szcéna egyik kellemes (nem mellesleg eléggé mellőzött) színfoltja, az Óperentzia. Ez az első hivatalos album, melyet az R33 Records gondozásában jelentettek meg.
Csak a szépségesen bonyolult magyar nyelvben fejezzük ki a nagyon messzi fogalmát ilyen gyönyörű fodulattal, mint az „óperencia”. Talán a nomen est omen okán éli meg az Óperentzia együttes is a tehetséges underground formációk tipikusan magyar sorsát: nem méltatják őket eléggé.
A nyíregyházi zenekar lassan egy éve a budapesti székhelyű R33-ba fészkelte be magát, mely próbaterem, stúdió, kiadó, és néha jam-bulik helyszíne is egyben. Két korábbi lemezükre gyakran – igen kényelmes módon – volt szokás rásütni a „morcheebás” ill. „thievery corporation-ös” jelzőket, meg hogy „down tempo-s” , rajzfilm-zene beütésekkel, bár már a második lemez is sokkal sötétebbre és elektronikusabbra sikerült, mint a bemutatkozó album.
Az együttes saját honlapján állítja, hogy az új lemezre főként Amon Tobin és az Xploding Plastix hangzásvilága nyomta rá a bélyegét. És tényleg. A gitárt ezen a lemezen mellőző keretek újszerű hangot eredményeztek, bár azért az eddigi anyagaikat uraló egységesség is megmaradt.
Az Introban rögtön elindul egy utazás: nem zuhanunk, hanem finoman hullunk alá a nyúl üregében, útban az óperencián is túl fekvő Csodaország felé, hogy aztán track-ről trackre egy-egy újabb szeletére legyünk figyelmesek az ismeretlen világnak. A Belgrád adja a kezdő lökést a terra incognita félelmetes sötétjében, majd az Ittaperollal egy kellemesen húzós groove és egy laza vezető segíti utunkat. Vágni lehet a gandzsaszagot, de az észosztás abszolút nem erőltetett.
Az All my Faith-ben megszólal végre Alíz is (aka Dimanovski Natalie) – valóban kis morcheebás/moby-s utánérzéssel – , a vonós szőnyegen billegő titokzatos-tétova billentyűtéma pedig rímel a hősnő bizonytalanságával - ez álom, vagy valóság? A hirtelen véget ért illuzórikus lírát a nagyon sötét és nagyon zúzós próza követi. A Fountain – szvsz a legjobb darab a lemezről – tombol a kreatív energiáktól, játékos, ötletes. Utazás tiszta zajzenétől nu-jazzig, breakbeat-től a savas indusztriálig.
Apropó indusztriál: a Fountain után újabb érdekes részletek tűnnek fel az tájból, a Piramisu és az Imagined Land éles tükörkép a mindennapokról és az elveszett csodákról, egy erőteljes Tobin-NIN tengelyre felfűzve. A Szúnyogtánc és a Land is Sinking érdemeit sem vitatja el senki. Már az Outroban is feltűnik (bár a legszebb zajzenés hagyományok megjelenítője), a Heroine-ben pedig fokozódik az az érzésünk, hogy ha az Óperentziát eddigi albumai nem tették érdemeinek megfelelően sikeressé, akkor a hiátust talán ez az anyag fogja betölteni.
Fordulatos, érdekes, színvonalas és művészi, bár valahogy az érződik rajta, hogy néhol afféle örömzenébe megy át; nem nyomulnak nagyon a srácok, ezzel persze nincs is baj. Az örömzenét jó játszani és jó hallgatni (lásd pl. Ittaperol és Fountain), egyedül az üzenetek csúsznak félre olykor. Az már bajosabb.
Persze, lehet, hogy nem is kell ilyesmit keresni. McLuhan után mondhatja az Óperentzia is: a médium maga az üzenet. Lehet, hogy a lazaság pusztán az üzenet. Nekem jobban betalálna ez a muzsika, ha a teremtő erőket is megmozgatná bennem, nem csak az átélésre apellálna. Mindenesetre jár egy nagy-nagy gratula a bandának, mert a zenéjüket átélni azért veszettül jó. Sajátságos lebegés, túl az óperencián.
déka
A MyMusic értékelése: 7/10
Óperentzia: MR.HAT (R33, 2010)
1. Intro
2. Belgrád
3. Ittaperol
4. All My Faith
5. Fountain
6. Piramisu
7. Imagined Land
8. Szúnyogtántz
9. Land is Sinking
10. Outro
11. Heroine