Kétségtelenül Pink

Pink: Funhouse (2008) | A jó értelemben, már ha ilyesmire még emlékszünk. Pink legújabb albuma nem ígér, és nem is nyújt mást, mint egy jó pop-lemez: kellemes, könnyed, szórakoztató. Kis kikapcsolódás, még a tavalyi év végéről.

Valószínűleg elég nehéz lenne olyan embert találni a civilizált nyugati világban, akinek ne lenne valahonnan ismerős Ms. Rózsaszín. Persze annak idején, amikor még csak kezdődött a party, nem igen gondolta volna senki, hogy nyolc év múlva ugyanaz a rikító rózsaszínűre festett hajó tizenkettő-egy-tucat pop-rocker lány már az ötödik sorlemezénél fog tartani, amit még mindig szívesen meghallgatnak az emberek.

Aztán időközben kiderült, hogy mégse mindig 12 az a tucat, és lehet, hogy Pink a hullócsillag-karrier helyett földkörüli pályára tud állni. A M!sundaztood utáni Try This is meglepően jól eltalált arányban tartalmazott tartalmasabb, gitározósabb, „szerzőibb” darabokat és abszolút rádióbarát slágereket. A 2006-os I’m Not Dead-re már kikristályosodott egy valamennyire egyénibb hangzása és legfőképpen karaktere az énekesnőnek. Ez az energikus, kemény csajos kiállás, ami minden klipben visszaköszön (amik persze sablonosak, de tagadhatatlanul hangulatosak) biztosította a szokásos nyálcsorgató fiúk mellett a tetemesebb női rajongó tábort is. És ezek mellé az I’m Not Dead-re is becsempészett olyan számokat, mint a Dear Mr. President, amire külön mindenki húzná a száját, de valahogy ott beleillett a képbe.

A Funhouse-nak is van egy ilyen kerete. Az album a potenciális, illetve most már valós single slágerekkel indul, illetve szintén az erősebb, rockosabb számokkal végződik, közben azonban fel-felvillan egy-két zongorás-gitározós, lassabb, inkább a dalszerző Pinket előtérbe helyező darab. A pletyka szerint eredetileg a Heartbreak is a Motherfucker lett volna az album címe, de ezt a kiadó megvétózta. Ez tükröződik viszont a nyitó So What-ban, ami az énekesnő férjétől való elválásáról szól. A motocross versenyző Carey Hart, akinek Pink az egyik versenyén a Will You Marry Me? / I’m Serious feliratú táblát feltartva kérte meg a kezét, maga is feltűnik a szám klipjében. Az ezt követő Sober, az aktuális sláger is egy jól eltalált, energikus, nem túl mély, de nem is sablonos szám, és ez a kettő már simán el is vinné az albumot az MTV-ig, de ennél azért többet tartogat az album.

Valójában az egész lemez 45 percét tiszta élvezet hallgatni. A lassabb, érzelgősebb darabok, mint az I Don’t Believe You, vagy adott esetben tartalmasabbak, mint a Glitter in the Air ugyanúgy beleillenek a képbe, mint a régi jól ismert Pink-rockos hangulatú számok, a Bad Influence, vagy a következő single, a Please Don’t Leave Me. És még csak nem is kell ex-férjjel rendelkeznünk a megértéshez. Összességében az új Pink lemez egy kétségtelenül hallgatható és szerethető alkotás, ami ugyan sem újat nem ígér, de nekünk a régi is megteszi.

A MyMusic értékelése: 7/10

cimkék
- lemezkritika, pink

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2021. február 25.

Használj ki! | PVRIS

PVRIS – Use Me (2020) | Az áll a Wikipédia ide vonatkozó cikkében, hogy a PVRIS egy amerikai rock együttes. Nos, ezt már a második album után is erősen megkérdőjeleztem volna, most viszont egyértelműen cáfolnám! A PVRIS olyan vegytiszta popegyüttes, hogy már abban is kételkednék, hogy Lynn Gunn tudja-e még egyáltalán, hogy hogyan kell fogni egy gitárt… Tovább

2021. február 14.

Machine Gun Kelly poppunk babérjai

Machine Gun Kelly – Tickets To My Downfall (2020) | Amikor először szembejött ez a szőke srác a Sleeping With Sirens – Alone című klipjében, egyáltalán nem értettem, hogy mégis mire ez a nagy hype körülötte. Sőt, a rapes albumait nem is komálom a mai napig sem, úgyhogy amikor jött a bejelentés, hogy stílusváltás következik, nagyon kíváncsi lettem. Egy hajdani rapstar fogja megreformálni a 2020-as poppunk színteret? Ugyan már... Tovább

2021. február 11.

Ez miért működik bárkinél is? | Neck Deep

Neck Deep – All Distortions Are Intentional (2020)|Negyedik lemezéhez érkezett a walesi poppunk brigád, én pedig hiába csinálok akármit, egyszerűen nem értem, hogy miért népszerű a Neck Deep. Közel 40 perc alatt összesen 5 percnyi érdekességet nem tudnék összeszedni a hallottakból, és még az is csak maximum középszerű lenne. Tovább

2020. október 5.

Ennyit várni a szenvedésre? - Sylosis – Cycle Of Suffering

Sylosis – Cycle Of Suffering (2020) | Nagyon sokáig tologattam magam előtt a Sylosis ötödik lemezét, hiszen mindenképpen akartam róla írni, mert csoda, hogy elkészült, de mégis olyan hosszú és olyan tömör hallgatnivaló, hogy nagyon nehezen szántam rá magam. Összességében nem csalódás a Cycle Of Suffering, de sajnos kultstátuszba sem fogom emelni soha. Tovább

2020. szeptember 30.

The Used – Heartwork (2020)

The Used – Heartwork (2020) | Őszintén, valamikor 2012-ben, a Vulnerable környékén veszítettem el a bandát, s noha azóta is átfutottam a lemezeiken, nagyon nem tudtak elkapni. A mostanira sem mondanám, hogy visszatérés a gyökerekhez és újra tizennégynek éreztem magam, miközben azt üvöltöm, hogy „ájkémálájv”, de pár fokkal azért közelebb kerültünk az élvezhetőséghez. Tovább