2008. november 30. | Fodor Csaba
Polyák Eszterrel a Down The Dayz nevű trip-hop, downtempo formáció énekesnőjével beszélgettünk. A fiatal, egyedi hangzásvilágú együttesek küzdelmeiről olyan keserédesen mesélt, mint a számaik dallamai, de azért vannak nagy lehetőségeik és ez mosolyra bírja.
A Down The Dayz már négy éve létezik, a hazai zenekaroktól eléggé ritkán hallható stílust képvisel, ezért nevezhetjük az együttest egyedi színfoltnak is a magyar zenei életben, de ezzel a különlegességgel mekkora közönséget sikerült eddig szereznetek? Mennyire ismerik a zenéteket?
- Nem nagyon ismernek minket, igaz léptünk már fel nagyobb nevekkel, megjelent pár jó kritika is rólunk, de amíg nem játsszák a rádiók a zenénket és nincs mögöttünk egy kiadó vagy egy menedzser, addig nem hiszem, hogy nagyon tudnánk népszerűsíteni, amit csinálunk. Nagyon nehéz úgy, hogy mi szervezzük a koncertjeinket, ráadásul a szórakozóhelyek azt is tőlünk várják el, hogy mi vigyük be a közönséget és ezért legtöbbször szinte semmit nem kapunk.
Hogyhogy trip-hop, downtempo stílusban kezdtetek el zenélni?
- Nem volt koncepció, hogy mi most trip-hop zenekart akarunk. Voltak dalaim, amiket gitáron írtam meg, aztán jöttek az ismerősök a zenekarba, akik mind hozzátettek valamit és végül ilyen lett. Leginkább a dobgépek és az analóg szinti miatt... Később, mikor már voltak kész számaink, nagyon sokan mondták ránk, hogy trip-hopot játszunk, többen hasonlítottak minket a Portisheadhez, csináltunk is egy feldolgozást tőlük, némileg el is mentünk ilyen irányba, de soha nem ez volt a főcsapás. Külföldön a mi számaink popzenének számítanának, hisz egyáltalán nem elvontak, és csak itthon tekintik őket undergroundnak. Amit a kereskedelmi adókon popzeneként adnak nálunk, az nagyon távol áll tőlünk, de sajnos többnyire csak a jól bevált, megszokott dolgokkal hajlandóak foglalkozni.
Gondolom, azért kerestetek már magatok mögé kiadót, vagy támogatókat?
- Elküldtük az anyagot több rádiónak, sok kiadónak.
És a visszajelzések?
- Eddig szinte semmi. De igazán csak az utóbbi hetekben kezdtük el a kiadókeresést, meglátjuk. Dobták már vissza azzal a kislemezünket, hogy angolul van, de nem értem, hogy ez miért jelent problémát. Jelentek már meg magyar zenekarok angol dalszövegekkel.
A Down The Dayz mellett két másik zenekarban is énekelsz – a Naked Woodsban és a caracasUnderpopban – a három között van bármilyen prioritási sorrend?
- Mindegyik zenekarban mást szeretek, mindegyik más műfaj, más emberekkel, az én szerepeim is különbözőek. A Down The Dayzben ugyan én írtam eddig a számok alapjait, de a többiek munkája nyomán új formák, hangulatok jöttek létre, sőt még így évek múltán is gyakran alakítunk rajtuk. A két újabb zenekar közül a caracasUnderpopban jóval kisebb a szerepem, egyelőre csak vokálozom és jól érzem magam a társaságban. Pablo szeretné, ha a jövőben gitároznék vagy billentyűznék is, majd meglátjuk, a lényeg, hogy ebben a formációban a kisebb felelősség nagyobb szabadsággal társul, ezt nagyon szeretem. A Naked Woods-ot idén hoztuk össze, ez igényli a legnagyobb energiákat tőlem, ugyanakkor zeneileg a legközelebb áll hozzám.
A három együttes mellett, hangtechnikusnak tanulsz...
- ...és mellette még dolgozom is...
...hogy fér bele mindez az idődbe?
- Nem egyszerű, de ezt szeretem csinálni.
Mit dolgozol?
- Nem sok köze van a zenéhez, irodai munka, de valahogy meg is kell élni.
Szerinted meg lehet élni Magyarországon zenélésből?
- Van, aki megél belőle, de én nem mondom, hogy ebből a három zenekarból együtt meg lehetne élni. Azt sem mondom, hogy feltétlenül Magyarországon szeretnék belőle megélni. Sőt, nem is azért csinálom, hogy megéljek belőle, hanem egyszerűen szeretem, de néha jó lenne valamit visszakapni a befektetett munkáért cserébe. Úgy érzem, bármelyik zenekart nézzük a három közül valószínűleg külföldön sokkal életképesebbek lennének, mint itthon.
Tehetségkutatókon is részt vettetek, azokkal mi a helyzet? Ott milyen reakciókkal szembesültetek?
- Ezeken eleve nehéz három számmal megteremteni a hangulatot délután négykor, főleg viszonylag lassú zenékkel. A caracasUnderpop inkább egy olyan együttes, amelynek esélye lehet egy ilyen válogatáson, hisz sokkal pörgősebbek és játékosabbak a számok, amikkel le lehet nyűgözni a közönséget és talán a zsűrit is. A Naked Woods-zal viszont esélyünk sem lenne, ha odamennénk a két kis gitárunkkal és a csellónkkal, csak néznének, hogy ez mi. Pedig szerintem ritka az olyan zene, mint amit a Naked Woods-zal csinálunk, de a tehetségkutatókon sajnos leginkább a rock zenekaroknak van esélyük… Szerintem a Down The Dayz négy év alatt már megtette, ami tőle tellett. Rengeteg helyen játszottunk, a kisebbektől a legnagyobbakig. Sok tehetségkutatón is szerepeltünk, de azt be kellett látnunk, hogy ez nem az a fajta zene, amivel meg lehet nyerni ezeket.
Felléptek november 25-én a Művészetek Palotájában, ami így, hogy kevesen ismernek titeket, meglepő, ugyanakkor nagy lehetőség volt a Down The Dayznek. Hogy jött ez a felkérés?
- A dobosunkat keresték meg és ez tényleg egy óriási lehetőség számunkra, nagyon örültünk neki. Mondjuk, nem tudom mennyire volt szerencsés a délután ötórai időpont, de ad egyfajta elismerést a zenénknek.
Fodor Csaba