3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Lemezkritika

2008. október 21. | Kerényi Áron

Karányi kötelező a kíváncsiskodóknak

Copyright:

My Minimal mixed by Karányi (2008) | Pozitív, optimista képet fest a magyar elektronikus zenei helyzetről Karányi őszi mixlemeze. Egyik kedvenc hazai dj/producerünk harmadik szerzői albumára még várnunk kell e hónap végéig, addig azonban tüneti kezelést nyújthat egy kis magyar minimál.

Az átlagemberek, de még az elektronikus zeneileg műveltebbek közt is, ha szóba kerül, hogy magyar house, a legtöbb fejbe rögtön Hamvai csöcsei és a Táncolj Bukarest Parádéééé képei ugranak be. Néhány hazai producer és dj azonban, köztük Karányi Danival, aktívan dolgoznak ennek a sztereotípiának a leépítésén. Igenis van igényes magyar elektronikus zene, a breakbeattől a house-on át egészen a minimalig.

Azonban sokszor nem elég igényesnek lennie, főleg ha tömegek felfogására akar hatni, hasznos, ha esetleg rádióbarát és könnyen emészthető is. Ez csak egy látszólagos ellentét, amit azonban sok esetben valójában is nehéz feloldani. Nagyon szűk az a mozgástér, ami mondjuk egy színvonalas minimal slágernek jut egy magyar rádió zenei kínálatában, és itthon ez az ösvény még szinte teljesen kitaposatlan. Karányi Daninak azonban úgy tűnik, sikerült megtalálnia az aranymetszést, hiszen az elmúlt időszakban olyan slágerekkel emelte sok magyar rádiós dj szettjeinek színvonalát, mint a My Baby My, vagy a Libido.

Karányi Dani 2001 óta aktív részese a hazai elektronikus zenének. Azóta, 2 nagylemezzel, számtalan kisebb megjelenéssel, videó klipekkel, és vendégszereplésekkel a háta mögött, mára széles körben is az egyik legelismertebb magyar dj. Live actjeiben és szettjeiben sokszor a legundergroundabb zenéket észrevétlenül olvasztja bele a mindenki számára könnyen élvezhető számok közé, illetve gyakran épp fordítva, a csak fősodortól távoli bulikba járó sznob közönséggel is meg tudja etetni a legnagyobb rádió-himnuszokat.

A My Minimal mixét hallgatva is könnyen ez az univerzális benyomásunk támadhat. A lemez számainak kb. a fele magyar kiadás, mégsem érzi sehol az ember a színvonalbeli különbséget. Akármilyen hihetetlen is, 2008-ban van színvonalas magyar minimal, tech house, sőt electro house is. Idén sikerült először magyar számnak FabricLive mixlemezre felkerülnie (Fine Cut Bodies – Huncut Hacuka, ami természetesen ennek a mixnek is része), és ki tudja még, hogy mit tartogat a jövő. Mindenesetre egy biztos: október 31-én az Aerodynamics lemezbemutatóján Karányi és barátai szettje egy új képet fog festeni a hazai zenei életről. Progresszív gondolkodásúaknak, kíváncsiskodóknak, és újra vágyóknak kötelezően ajánlott.

Kerényi Áron

A MyMusic értékelése: 7/10

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2021. február 25.

Használj ki! | PVRIS

PVRIS – Use Me (2020) | Az áll a Wikipédia ide vonatkozó cikkében, hogy a PVRIS egy amerikai rock együttes. Nos, ezt már a második album után is erősen megkérdőjeleztem volna, most viszont egyértelműen cáfolnám! A PVRIS olyan vegytiszta popegyüttes, hogy már abban is kételkednék, hogy Lynn Gunn tudja-e még egyáltalán, hogy hogyan kell fogni egy gitárt… Tovább

2021. február 14.

Machine Gun Kelly poppunk babérjai

Machine Gun Kelly – Tickets To My Downfall (2020) | Amikor először szembejött ez a szőke srác a Sleeping With Sirens – Alone című klipjében, egyáltalán nem értettem, hogy mégis mire ez a nagy hype körülötte. Sőt, a rapes albumait nem is komálom a mai napig sem, úgyhogy amikor jött a bejelentés, hogy stílusváltás következik, nagyon kíváncsi lettem. Egy hajdani rapstar fogja megreformálni a 2020-as poppunk színteret? Ugyan már... Tovább

2021. február 11.

Ez miért működik bárkinél is? | Neck Deep

Neck Deep – All Distortions Are Intentional (2020)|Negyedik lemezéhez érkezett a walesi poppunk brigád, én pedig hiába csinálok akármit, egyszerűen nem értem, hogy miért népszerű a Neck Deep. Közel 40 perc alatt összesen 5 percnyi érdekességet nem tudnék összeszedni a hallottakból, és még az is csak maximum középszerű lenne. Tovább

2020. október 5.

Ennyit várni a szenvedésre? - Sylosis – Cycle Of Suffering

Sylosis – Cycle Of Suffering (2020) | Nagyon sokáig tologattam magam előtt a Sylosis ötödik lemezét, hiszen mindenképpen akartam róla írni, mert csoda, hogy elkészült, de mégis olyan hosszú és olyan tömör hallgatnivaló, hogy nagyon nehezen szántam rá magam. Összességében nem csalódás a Cycle Of Suffering, de sajnos kultstátuszba sem fogom emelni soha. Tovább

2020. szeptember 30.

The Used – Heartwork (2020)

The Used – Heartwork (2020) | Őszintén, valamikor 2012-ben, a Vulnerable környékén veszítettem el a bandát, s noha azóta is átfutottam a lemezeiken, nagyon nem tudtak elkapni. A mostanira sem mondanám, hogy visszatérés a gyökerekhez és újra tizennégynek éreztem magam, miközben azt üvöltöm, hogy „ájkémálájv”, de pár fokkal azért közelebb kerültünk az élvezhetőséghez. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky