3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Lemezkritika

2008. október 13.

Elképesztő! Mindent üt a Mamma Mia!

Copyright:

Az Abba ma az a kategória, amin a közönség jelentős hányada vigyorogva andalog el nosztalgiázva,  kisebb része pedig  szívesen eresztene golyót a rádióba mikor felcsendül az az agyonjátszott dallam (Mamma Mia), amitől esetleg már a ’70-es években is kimenekült a szobából. Az svéd négyes opusai, annak ellenére, hogy soha nem tűntek el a zenei életből, most mégis reneszánszukat élik, azonban az újabb elsöprő hullámhoz már szükséges volt, hogy legyen valami új is a Nap alatt. 2008-ban a zene még mindig a régi, az előadók viszont változtak.

Kész zenei anyagból csinálni musicalt hálás dolog, hiszen csak egy kerettörténet hiányzik, amibe kedvünkre válogatva beszúrhatjuk a már megkomponált és egyébként nagyon rugalmasan viselkedő dalokat, amik szerelemről, táncról, bánatról, szenvedélyről, valamint buliról, bánatról, szerelemről és táncról szólnak. A Mamma Mia! alkotóinak talán ez azért sikerült jól, mert kicsit sem próbálták meg komolyan venni magukat, ezt nyíltan közlik azok a jelenetek, amiket a film önnön paródiájának szántak. Kétségtelen azonban, hogy a mozi nem volt lutri, már az ötlet születésénél világos kellett legyen, hogy tömegek pénztárcája nyílik majd ki a mozipénztárak előtt. Na persze a szereposztásra azért adtak; a Donna-t alakító Meryl Streep egyértelműen zseniális választás, na meg persze azért azt sem szívesen hagynánk ki, hogy James Bond dalra fakad...

A filmzenén többek között olyan Abba örökzöldeket hallhatunk, mint például a Money, Money, Money, a Mamma Mia, a Dancing Queen, a Gimme,Gimme,Gimme vagy az S.O.S. A dalokat pedig olyan hanggal is megáldott színésznagyságok előadásában élvezhetjük, mint Meryl Streep, az ifjú Amanda Seyfried, Julie Walters, Christine Baranski , Ashley Lilley, Rachel McDowall, Colin Firth, és természetesen Pierce Brosnan, akinek énekhangja iránti meglepettségünket talán csak Richard Gere-é überelheti a Chicagoban. Persze mondanunk sem kell, hogy a lemez hasonlóan nagy sikereket aratott, mint a film, hazánkban hetente ezrével kapkodják le a polcokról, amiből egyrészt a klasszikus Abba-fanok nagy számára és töretlen imádatára következtethetünk, másrészt pedig arra, hogy a filmnek köszönhetően csak gyarapodott a rajongótábor.

Valószínűleg az, hogy történetet kaptunk egy zenéhez - ami ezáltal „alattomosan” közelebb kúszott a szívünkhöz - elindított minket a lemezboltok irányába. Persze a svéd legendák eredetije sem marad a raktár mélyén bedobozolva, hiszen mint arról már korábban beszámoltunk, a film hatására júliusban a Gold-Greatest Hits a Coldplay új albumát verte az angol lemezeladási listán, de ne hagyjuk szó nélkül, hogy világon mindenhol, így Magyarországon is hetek óta az első helyen tanyázik a Mamma Mia!, amely egyben meglepetés, egyben csodálatos is.

Baranyi Ágnes

A MyMusic értékelése: 7/10

Mamma Mia! - The Movie Soundtrack (2008, Universal)

Számlista:

1. Honey, Honey - Amanda Seyfried - 3:07
2. Money, Money, Money - Meryl Streep - 3:06
3. Mamma Mia - Meryl Streep - 3:35
4. Dancing Queen - Meryl Streep - 4:04
5. Our Last Summer - Colin Firth - 2:57
6. Lay All Your Love On Me - Dominic Cooper - 4:29
7. Super Trouper - Meryl Streep - 3:54
8. Gimme! Gimme! Gimme! (A man after midnight) - Amanda Seyfried - 3:52
9. The Name Of The Game - Amanda Seyfried - 4:55
10. Voulez-Vous Cast Of Mamma Mia The Movie - 4:35
11. SOS - Pierce Brosnan - 3:19
12. Does Your Mother Know - Christine Baranski - 3:01
13. Slipping Through My Fingers - Meryl Streep - 3:51
14. The Winner Takes It All - Meryl Streep - 4:58
15. When All Is Said And Done - Pierce Brosnan - 3:18
16. Take A Chance On Me - Julie Walters - 4:01
17. I Have A Dream - Amanda Seyfried - 4:22
18. Thank You For The Music - Amanda Seyfried - 3:44

E heti kérdésünk:

Ezen a héten 3 db Mamma Mia filmzene CD-t sorsolunk ki azok között, akik tudják:

Melyik országból származik az ABBA zenekar?

A helyes megfejtéseket a jatek@mymusic.hu címre várjuk! A beküldési határidő: október 19. éjfél!

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

Hozzászólások
csupasz63 2008. okt.. 14.  15:33 1
svédország
   

2021. február 25.

Használj ki! | PVRIS

PVRIS – Use Me (2020) | Az áll a Wikipédia ide vonatkozó cikkében, hogy a PVRIS egy amerikai rock együttes. Nos, ezt már a második album után is erősen megkérdőjeleztem volna, most viszont egyértelműen cáfolnám! A PVRIS olyan vegytiszta popegyüttes, hogy már abban is kételkednék, hogy Lynn Gunn tudja-e még egyáltalán, hogy hogyan kell fogni egy gitárt… Tovább

2021. február 14.

Machine Gun Kelly poppunk babérjai

Machine Gun Kelly – Tickets To My Downfall (2020) | Amikor először szembejött ez a szőke srác a Sleeping With Sirens – Alone című klipjében, egyáltalán nem értettem, hogy mégis mire ez a nagy hype körülötte. Sőt, a rapes albumait nem is komálom a mai napig sem, úgyhogy amikor jött a bejelentés, hogy stílusváltás következik, nagyon kíváncsi lettem. Egy hajdani rapstar fogja megreformálni a 2020-as poppunk színteret? Ugyan már... Tovább

2021. február 11.

Ez miért működik bárkinél is? | Neck Deep

Neck Deep – All Distortions Are Intentional (2020)|Negyedik lemezéhez érkezett a walesi poppunk brigád, én pedig hiába csinálok akármit, egyszerűen nem értem, hogy miért népszerű a Neck Deep. Közel 40 perc alatt összesen 5 percnyi érdekességet nem tudnék összeszedni a hallottakból, és még az is csak maximum középszerű lenne. Tovább

2020. október 5.

Ennyit várni a szenvedésre? - Sylosis – Cycle Of Suffering

Sylosis – Cycle Of Suffering (2020) | Nagyon sokáig tologattam magam előtt a Sylosis ötödik lemezét, hiszen mindenképpen akartam róla írni, mert csoda, hogy elkészült, de mégis olyan hosszú és olyan tömör hallgatnivaló, hogy nagyon nehezen szántam rá magam. Összességében nem csalódás a Cycle Of Suffering, de sajnos kultstátuszba sem fogom emelni soha. Tovább

2020. szeptember 30.

The Used – Heartwork (2020)

The Used – Heartwork (2020) | Őszintén, valamikor 2012-ben, a Vulnerable környékén veszítettem el a bandát, s noha azóta is átfutottam a lemezeiken, nagyon nem tudtak elkapni. A mostanira sem mondanám, hogy visszatérés a gyökerekhez és újra tizennégynek éreztem magam, miközben azt üvöltöm, hogy „ájkémálájv”, de pár fokkal azért közelebb kerültünk az élvezhetőséghez. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky