2008. szeptember 29. | burlesque

Klasszikusok: Tears For Fears: Songs From The Big Chair

Roland Orzabal és Curt Smith második lemeze a remek dalok mellett a tökéletes hangszerelésnek köszönheti sikerét. Az album nem tolakodó, nem nyálas – egyszerűen csak kiváló.

1985-ben, a Live Aid évében járunk: a poposabb rockzenét a Queen és a Van Halen uralja, Sting – Miles Davis zenészeivel együtt – elkészíti első szólólemezét, a Mark Knopfler vezette Dire Straits sikereinek csúcsára ér a lenyűgöző ’Brothers In Arms’-szal. Nem mellesleg a Tears For Fears megjelenteti második albumát.

A duó még az évtized elején, 1981-ben állt össze, bemutatkozásukra pedig két évvel később került sor. Az 1983-ban piacra dobott ’The Hurting’ korrekt munka lett, ám Orzabal és Smith is érezte, ennél azért mindketten sokkal többet tudnak: képesek arra, hogy klasszisokkal jobb dalokat írjanak. Ez meg is valósult, a friss alkotások pedig a ’Songs From The Big Chair’-re kerültek.

Az ütős albumok általában ütős számokkal kezdődnek – most sincs ez másképp, hiszen a meglepően hosszú (hat és fél perces) ’Shout’ nemcsak a banda egyik legnagyobb slágere, hanem egy olyan mű, melyben minden a helyén van: dallamos, könnyed billentyűalap, fogós vokálok és jól időzített gitártémák. Mi kell még?

Nos, ami eddig esetleg hiányzott volna, azt a második dalban rögtön megkapjuk: a ’The Working Hour’ elején hallható szaxofon lágy, szinte romantikus hangulatot teremt, mégsem érezzük úgy, hogy a szám csöpögős lenne. Az ’Everybody Wants To Rule The World’ pedig pláne nem az, „csupán” egy újabb klasszikus: a szintetizátor és a gitár ismét tökéletes összhangban van, az ének azonban még erre is rátesz egy lapáttal. Ez a dal, a világ egyik leghallgatottabb slágere. Aki meghallja, rögtön tudja mi az, még ha az előadó nem is ugrik be azonnal.

Az album pedig a továbbiakban is hibátlan: a ’Mothers Talk’ és a ’Broken’ kellően lendületes, az ’I Believe’ és a ’Listen’ pedig egyaránt andalító. Érdekes, hogy a duó impozáns számokban gondolkodott, így a lemez is viszonylag hosszú, közel egyórás lett. Szó sincs azonban arról, hogy unatkoznánk a dalok hallgatása közben – egyik szerzemény sincs elnyújtva, nincsenek bennük feleslegesen ismételgetett részek.

Vitathatatlan, hogy a ’Songs From The Big Chair’ a nyolcvanas évek egyik legnagyobb könnyűzenei teljesítménye. Orzabal és Smith bebizonyította, hogy a szintipop nem minden esetben egyenlő az igénytelenséggel – különösen akkor nem, ha a „hagyományos” hangszerek is fontos szerepet kaphatnak.

A duó receptje egyszerű: nem elég tökéletes dalokat írni, a hangszereléssel is legalább annyit kell pepecselni, mint az egyes számok megalkotásával. Az aprólékos munkának meg is lett az eredménye: egy minden tekintetben kifogástalan album született, a Tears For Fears pedig a nyolcvanas évek egyik sztárzenekarává vált.

Burlesque

A MyMusic értékelése: 9/10

Tears For Fears: Songs From The Big Chair (1985 február 17, Polygram Records)

Számlista:

’Shout’
’The Working Hour’
’Everybody Wants To Rule The World’
’Mothers Talk’
’I Believe’
’Broken’
’Head Over Heels/Broken (Live)’
’Listen’