2008. augusztus 24. | déka

Na de mire szolgál a maszk? - Sonny J: Disastro

Sonny J: Disastro | A minap még különlegesnek és izgalmasabbnak tűnt egy előadó, ha elrejtette arcát, esetleg titokzatosságba burkolózott. Sonny J, a Can’t Stop Moving és a Handsfree c. zengedelmes nyári sláger jegyzője is ismeri ezt a trükköt, ezért bölcsen a háttérbe vonulva prezentálja a már kevésbé elsöprő Disastro-t.

Az álarc, előadók esetében pláne, azért is hasznos lehet, mert ha esetleg balul üt ki valami, még mindig kiadhatjuk újabb próbálkozásunkat egy szűznéven. Állítólagos eredeti nevén Sonnington James III liverpooli úriember részben rá is szorul erre a típusú maszkra, részben nem.

A 2007 novemberében kihozott Can’t Stop Moving, mely egy Hues Corporation sample-t használ fel, osztatlan sikert aratott napfényes ugra-bugra hangulatával, a vidám, színes, hetvenes évekbeli kalifornia-érzés szinte mindenkinél betalált, azonban rögtön felvetődött a kérdés is; merre tovább?

A már idén kipakolt nyomasztó Enfant Terrible, melyről örökké Oskar Matzerath Bádogdob c. filmje jut eszembe (tudjátok, amiben egy kisfiú elhatározza, hogy nem nő fel), már további bizakodásra adott okot; a zakatoló, rock-os alap, a klipben feltűnő Gwen Stefani-beütésű madárlány és a kellemes üveghangú lassított középrész eredeti szerzőként tüntette fel Sonny J-t.

A nyári sláger Handsfree szintén egy sample-re alapuló elektronikus nóta, amellett, hogy jó kis táncos muzsika, már sejttette, hogy a Fatboy Slim – Junior Senior - The Go! Team koordináta rendszerben mozgó titkolózó mintamixer milyen lemezzel fog előrukkolni. Mikor kezünkbe vehettük a Disastro-t, a sejtelem beigazolódni látszott.

Annak ellenére, hogy a mostanság igen divatos „hatvanas-hetvenes évek feeling, modern elektronikus alapon” nyomvonalban hasít, Sonny J többnyire híján van annak, amit az emberek többsége eredetiségnek nevez.

A rádiókban szétjátszott Handsfree még beférne egy Tarantino ihlette klipek gyűjteménybe, és a csinos szöszi is hozza a nyári sláger-idealizált bizarrsági formulát (a sajátos Thriller-ízű country-össztánccal és a hülye hangú Hammonddal), a lemez többi része azonban nem csap le ránk tuti bulizós esszenciával, inkább valahol a közepesnél lebeg.

Az I’m So Heavy kellemes bárzongora-soundja és torz herflije enyhén Gorillazos beütést eredményez, nem is lenne rossz, de sajnos amint véget ér, már el is felejtettük. A Handsfree után (ha időrendi sorrendben haladunk) a lemez színvonala igencsak hullámzó; a Cabaret Short Circuit fülbemászó spanyolos témája és westernes hangulata bedobja a javító ziccert, de a sokak által méltatlanul magasztalt Belly Bongo újra elrontja a kedvemet erőtlenségével.

A Sorrow minden szempontból kiemelkedik a lemezről; tempójában, hangulatában, dalszerzői kvalitásokban, és még sorolhatnám. A zongorán játszott zseniális kisterc-lépéssel a Corinna Corinna azon jelenetét juttatja eszünkbe, mikor a kislány, halott anyja ruhájának zsebébe csúsztatja a kezét, és a fűben fekve bámulja a felhőket. Kimért és gyönyörűséges.

Mindezek után, hogy semmit se értsünk, helyezkedik el az albumon a vicces Jackson Five videóval megtámogatott Can’t Stop Moving. Mivel ezt állítólag rajongók készítették, nem illik lehúznom, ezért csak annyit jegyeznék meg, hogy nekem sokkal jobban tetszett az élőszereplős videó.

A Strange Things az Enfant Terrible-hez hasonló középtempós nóta, Barkley-s, nyomasztó, de jó dallama piros pontot érdemel, a Doing The Tango viszont sok-sok fekete pontot. Hiába a Shirley Bassey minta, ezt a témát már pár éve sokkal jobban kijátszotta a Mutiny UK a Virus c. nótával, melyhez egyébként annak idején egy remekbeszabott videó is társult.

Az utolsó három darab sem hoz felvidulást; a No-FI, bár szimaptikus alappal operál, a Reason zeneszerkesztő programot idézi elénk, a címadó Disastro afféle Apollo 440-s utóízű, semmi extra dal, mely nem jobb, mint egy Radiocafén menő átlagos délutáni dj szett, a Sonrise pedig a szintén mostanság divatos húzást játssza meg; öreg country trubadúr – avagy épp Johnny Cash – elektronikával felturbózva.

Ez a többnyire copy-paste technikával összebabrált lemez nagyon nagyot szólhatna, ha például Beck, vagy az egyik nyilvánvaló előd (pl. az Avalanches) eredetisége meglenne benne, így azonban inkább csak nyári party-lemezként tud majd valahogy a popkulturális hullámlovagok farvizein elevickélni.

Ha Sonny J eddig nem vette le a maszkot, most már ne is tegye. Találja meg gyorsan a saját útját, és rukkoljon elő valami nem csak egy nyárra szóló anyaggal! A potenciál megvan, már csak ki kellene bontani.

déka

A MyMusic értékelése: 6/10

Sonny J: Disastro
(2008. június 16. Perc – 12 szám, )

1.  Enfant Terrible
2.  I’m So Heavy
3.  Handsfree
4.  Cabaret Short Circuit
5.  Belly Bongo
6.  Sorrow
7.  Can’t Stop Moving
8.  Strange Things
9.  Doing The Tango
10. No-fi
11. Disastro
12. Sonrise