2008. június 24.
A jól időzített médiafelhajtás végső ejakulációjaként végre megjelent, és meghallgathattuk az Anti Fitness Club bemutatkozó lemezét. A komoly anyagi és média hátszéllel induló produkció gyökereit egy korábbi cikkben már boncolgattuk, most pedig maga „A” lemez kerül terítékre.
Kissé visszafogva nyúlunk bele a témába, nehogy az Anti Fitness Club körül gerjesztett hisztéria hardcore arcai fáklyát és vasvillát ragadva jelenjenek meg a szerkesztőség előtt, bár az internet generáció AFC rajongásban érintett szegmense nehezen tudna akár egy fáklyát is meggyújtani, és a vasvillára is a wikipédián keresnének rá, a kerti szerszám szaküzlet helyett.
Zsidró hajak ide, SzabóZé oda, egy valami előtt fejet kell hajtanunk. Az utóbbi pár év egyik legokosabban felépített és menedzselt produkciójáról van szó, és kétség nem fér ahhoz, hogy van kereslet egy AFC jellegű, múlttal rendelkező, és befutni kívánó kompromisszumképes zenekarra.
A recept annyiban változott az elmúlt évekhez képest, hogy a fenntartható hitelesség érdekében egy már működő zenekart fazoníroztak meg zeneileg, és külsőségekben egyaránt, a mai igényeknek megfelelően ahelyett, hogy egy válogatásra pazarolnák az időt… A korai punk vonalat a siker érdekében feladó csapat bekopogott Szabó Zé producer zeneszerzőhöz, akinek segítségével a megfelelő röppályára állhattak a srácok, a magyar média planétája körül. A nyitó tétel, a Még vár ránk ez a Föld, papíron Szabó Z Orbán tamás szerzemény, a gyakorlatban kísértetiesen hasonlít Hanna Pakarinen: Leave Me Alone című dalára, kicsit sem áthallás szinten.
A dal igazi sláger, nem lennék meglepődve azon, ha szerződésben lenne rögzítve, hogy a Szabózé által hozott dalokból készülhet klip. A nyitó tétel egyébként rendben lenne, ha a dobhangzás nem lenne agyongyilkolva effektekkel, és ha mondjuk, többet látnánk a srácokat környezetvédeni, - pl. közös szemétszedés patakpart takarítás - akár a rajongótáborral együtt, ha már ilyen szívhez szólóan énekelnek arról, mivé lesz szeretett planétánk. A gitár feltámad néhány dalban, de elég rövid pórázon tartják, ahogyan az énektémákat is. Tomi- az AFC motorja – próbálja hozni a modern punkrockhoz köthető rajzfilmhangot, de csak beszorított torokból történő éneklés. Szó, mint száz, ha a dög és a gitár dominálna a szoft pop életérzés a dobgép és a zongora helyett, ahogy arra pl. a The Grenma ügyesen ráérzett, akkor még akár nagyobb jövőt is jósolnánk nekik, mint három év.
AdDig szOkJUnk hozzá az iRrItálÓan hÜlyE KIs és nAgyBetű aLkAlmazásHoz, vagy hallgassunk inkább zenét.
SaVas HenRik
A MyMusic értékelése: 3/10