2008. május 17. | déka
Weöres Sándor Psyché-jének zenés feldolgozása után – mely hatalmas sikert aratott – új lemezzel jelentkezik Palya Bea. A cigánygrófnő kacérságából ragadhatott valami a csengő hangú énekesnőre, nemcsak azért, mert több szeretője is van talonban (a lemez Franciaországban a Naïve kiadónál, hazánkban pedig a Sony BMG gondozásában jelenik meg), hanem mert szövegeiben is hajaz a szenvedélyes leány stílusára.
Az Adieu Les Complexes címet Bea Boris Vian egyik dalából kölcsönözte, jómaga pedig úgy kommentálja az alkotást, mint amiben megszabadulhat a gátlásaitól, szabadon és vadul élhet, énekelhet, elmondja, mi zajlik épp az életében,szívében, lelkében. A bolgár, cigány, magyar dallamok mellett most két jazz-standard is helyet kapott (ez minden énekesnő életében elérkezik egyszer…), pl. a Loverman-t énekli Bea széki díszítésekkel.
A kalandban most is kiváló muzsikusok vannak segítségére, a bolgár kavalos Theodossi Spassov, és Vincent LE Quang mellett a „szokásos” csapat alkot a lemezen (Dés András: ütők, Lukács Mikós: cimbalom, Novák Csaba: nagybőgő, Szokolay Dongó Balázs: szaxofon, furulya, kaval, duda).
Úgy tűnik, a produceri munkát sem akárki kezébe helyezték le, ugyanis nem más működik közre, mint a John McLaughlin – Paco De Lucia – Al Di Meola gitártrió lemezét rögzítő Stuart Bruce.
A művésznő sajtótájékoztatóján, mely a Bajor Gizti Színészmúzeum kertjében zajlott, verőfényes napsütésben, hallhattunk csodás élő(!) és rögzített ízelítőt is a lemez anyagából, a kérdések rohamában pedig a mymuscinak is jutott öt perc „privátban”.
A Magyar Kultúra Követe lettél január 21-től, mekkora súlya van ennek az életedben?
- Ez egyszerre feladat és elismerés. Csak azt fogom csinálni, amit eddig, énekelni fogok, dalolni fogok, koncertezni fogok, és amikor csak lehet, írok egy-egy témáról. Az esélyegyenlőség volt tavaly ilyen írásom. Úgy gondolom, hogy az énekes mindig is egy híd szerepet töltött be akár a régi kultúrában, akár a mai életben, és ha úgy tetszik, a lélek követe, és ezt minden sallangtól mentesen értem. Hasból, ösztönökből létrejön valami, és az továbbmegy, érzéseket hoz létre. Erről szól az egész éneklés.
Melyik fontosabb, hogy énekesként kiteljesedj és közvetítsd magad, vagy a kultúra átadása?
- Szerintem ez nem válik el. Azáltal, hogy az életemet közvetítem, és ebből dalokat csinálok, az egy kultúra. Az én kultúraértelmezésembe az is belefér, hogy milyen színű a ruhám, mit szeretek enni. A kultúra nekem nem egy ilyen pantheon a felhők között, hanem az, hogy az ember mit eszik, mit iszik, mit énekel, hogyan ölel, hogyan számol az ujján.
Sokan kérdezik; idén is ott leszel a Művészetek Völgyében?
- Természetesen.
Miben új az Adieu Les Complexes az eddigi lemezeidhez képest?
- Nagyon nagy dolog az életemben, hogy végre a saját dalaim, azaz saját szövegeim kerültek egy lemezre. Ez egy bátorság is nekem és egy eddiginél nagyobb kitárulkozás. Nagyon nagy boldogságot hoz, illetve ugyanannyira hoz örömet, mint amennyire törékennyé tesz. Emellett van egy remek csapatom, velük a munka hihetetlen öröm, csoportmunka, családi élmény.
A dalok szövegeit saját, vagy magyar, zsidó, cigány bolgár dallamokra írtad. Teljhatalmad volt a dalok kiválasztásában, vagy ez is közös volt?
- Nagyrészt az én döntéseim, de Stuart Bruce például abba beleszólt néha, hogy hogyan nyerje el egy-egy dal a végleges formáját. Nagyon sokat segített.
Van kedvenced a lemezről?
(Azonnal rávágva) Sofia Express, Loverman!
A szöveget nyilván a saját életed ihleti, de a formájuk alakulásában mik a források? Például kedvenc költő...
- Mindenképpen Weöres Sándor. Nagyon sokat tanulok tőle. Olyan, mintha örökké velem lenne, hiszen a szavai, versei folyton mennek belül, és egy-egy élethelyzetre is vonatkoztathatók. Például egyszer kaptam egy olyan fülgyulladást búvárkodás közben, hogy négy napig nem voltam magamnál. Akkor hallgattam az ő verseit, és azt éreztem, hogy újra merülök, és ez valahogy kihozott a fájdalomból.
déka