2008. május 10. | Neményi Márton

Pál Utcai Fiúk: Legelő - Hallgasd meg! Meglepetés videó!

Majdnem évtizedes szünet után megjelent a Kispál-kortárs Pál Utcai Fiúk új lemeze, Legelő címen. A borítón tehenek ténferegnek az énekes Lecsó kopaszodó fején, a szövegkönyvben egy bárány iszik a köldökéből. Csak nem egy Pink Floyd-os konceptalbummal tértek vissza? Bár vannak rajta utalások, a PUF szerencsére még mindig ugyanaz az együttes, akiket a Ha jön az álom… című lemezzel anno megszerettünk, csak érettebbek, rafináltabbak és ügyesebbek, mint valaha.

„Ez meg a Lecsó már” – mondta Lovasi András a Kispál tizedik évét ünneplő Happy Borzday albumon, a Lefekszem a hóba című számot felkonferálva, amikor megszólalt a jellegzetes, testes hangú akusztikus gitár. Akkor (tizenöt évesen) nem értettem a poént, aztán valaki szólt, hogy itt Leskovics Gáborról van szó, aki nem csak fel-feltűnik minden fontosabb formációban egy kis vokál és gitározás erejéig, hanem mellesleg van valami Pál Utcai Fiúk nevű együttese is. Kicsivel később jelent meg a Ha jön az élet… című lemezük, amit ezek után muszáj volt beszerezni.

Alternak alter volt ugyan, de a Kispál-Quimby-Fuck-tengelyből némileg kilógott, barátságosabb, szelídebb, poposabb hangzást hozott, itt-ott némi rágógumis mellékízzel, de ezt csak azért mondom, mert nehéz bevallani, hogy kihozta belőlem a romantikus idealistát – megpendített bizonyos húrokat, de inkább titokban szerettem (ilyen szempontból a Vidámpark tagjai a legközelebbi kollégák). Aztán el is tűntek – legalábbis ami a sorlemezeket illeti, koncert-ügyben nagyon is jelen voltak, meg hát ugye ott vannak Lecsó állandó közreműködései, és Kiscsillag-beli mellékszereplése. Most pedig nyolc év után itt a Fekete Yuk egykori kultikus együttesének nagyon erős visszatérése a Legelő albummal. A cím szerencsére nem beszélő, szó sincs suta ténfergésről és kérőzdésről, a PUF-ban több az energia és az invenció, mint valaha.

Érződik is meg nem is az eltelt egy évtized. A tagcserék és az új hangszerek ellenére ez még mindig ugyanaz az együttes, akit anno megszerettünk, sőt, mintha még fiatalodtak is volna, mérgesebben, karcosabban szólnak a szövegek, amelyek a punkos-politikus áthallásokat sem mellőzik. Lecsó, a szövegek nagy részéért felelős Molnár Balázs gitáros és a Kaukázus Kardos Horváth Jánosa „külsős” szövegíróként nem rág a szánkba semmit, csak finoman céloz, mereng, vagy agyafúrt metaforákkal hátba támad. „A városomból ennyi maradt, Kordon és barikád, Engem figyelnek a kamerák”, ugye érezzük mind, hogy két éve az indító Jó reggelt! című dal még nem születhetett volna meg. „Ez a föld megjelöl, meg is öl, legelőn megyek én, Sok a szúnyog az idén”, zárja le a zúzós-feszes címadó dalt Lecsó, még mielőtt azt hinnénk, hogy emelkedett, érzelgős költészettel van dolgunk. „Az életemből egy jó, ha van, Ha kicsit több, nem baj, maradhat, elfoglalom magam”, ezt már a kamaszos hangú Potondi Anikó énekli, „Pihen a száj a köldöködön, és érzem már, hogy valami jön”, ez megint Lecsó a Milyen állat?-ban, és így tovább, nem is folytatom.

Műfajilag is változatosabb, játékosabb, van itt minden, általában lírai, néha keményebb rock, itt-ott ska-, sőt keleties és klezmer-utalásokkal (például a Mi kell hozzá? című számban), hála a zseniális trombitás testvérpárnak, Ádám Csabának és Ádám Jánosnak - én nem vagyok fúvós-fetisiszta, de a Legelőn bármit elvisznek a hátukon, ennek legszebb bizonyítéka a Pink Floyd-i magasságokba törő Bárány című szám.  Azért persze még mindig popzenéről beszélünk, a szó lehető legjobb értelmében. A PUF-nak pedig továbbra is a lassú-szomorú dolgok állnak a legjobban, és ezen a lemezen is ebből kapunk a legtöbbet.

Amikor egy zenekarra a kritikus azt mondja, hogy érett, akkor azt általában úgy érti, hogy rutinból, kiégőfélben, különösebb újítani akarás nélkül nyomják az ipart. A PUF viszont úgy ért meg, hogy erről szó sincs, tele vannak ötletekkel, tudják, mit akarnak mondani erről a világról, országról, és életről úgy általában, és meg is van bennük a kellő kitartás és tehetség, hogy elmondják. Én pedig ötvenöt perc, harminchat másodpercig tizenhat éves vagyok, és a dolgok minden keserédes szomorúságuk ellenére is a legnagyobb rendben vannak.

A MyMusic értékelése: 8/10

Neményi Márton

Legelő
HL, 2008

1.	Jó Reggelt!	0:00
2.	Legelő	0:00
3.	Gólya	0:00
4.	Mi kell hozzá?	0:00
5.	Milyen állat?	0:00
6.	Bogár	0:00
7.	Várj!	0:00
8.	Bárány	0:00
9.	Múlt	0:00
10.	Gyerek	0:00
11.	Szarvas	0:00
12.	Eperszezon	0:00
13.	Azt hittem	0:00
14.	Delfin	0:00

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

Kommentar

r0t0	2008. máj.. 25.  13:25	3
A nagy megújulás és a modern idők szava a ritmusszekcióba kicsit erősebben beszivárogtatott volna. Ez és a dobsound kissé punkos beütésű, holott a zene kevésbé az. Nem ártana 1 kis modernizálás itt is. Pl. engem a sokak által istenített címadó számban különösen zavar. Na mind1, ez is csak 1 vélemény. Lecsó, a te hangod már nem a régi. Ismerjük el. De sosem a vastag, markáns orgánumod miatt szerettünk, szóval azért még elmegy. Szerencsére Anikó még mindig ott van a szeren, igaz, hogy nem fejlődött semmit de persze a tökéletest hova is lehetne még. :) A legjobb szám az Azt hittem. Ez tényleg ÚJ és ezt a stílust tényleg jól is toljátok. A Delfint és a Bogár-t szintén kedveltem, ez utóbbi olyan, mint a Quimby régen.. A leggázabb track egyértelműen a Múlt. A lemezborító borzalmas... Grafikusként mondom. Összeségében: köszönjük, hogy újra él a PUF, szép munka. :)

karl boro	2008. máj.. 9.  09:04	2
respect és én sem azért mondom mert ez egy pozitív kritika amúgy ez a lemez jobb mint bármelyik - pedig én tényleg sokat hallgattam a régieket igazán szórakoztató ilyeneket még

mily	2008. máj.. 8.  21:40	1
nagyon jó cikk (nem azért mert pozitív kritika!) rég olvastam hasonlót. köszi a zenekar nevében is mily

Teljes fórum