2008. április 24. | Savas Henrik

Miért is imádtuk meg a Buena Vista Social Clubot?

Rejtett kincsek a dvd turkálóból vol.1 | A műszaki hipermarket láncok egyik előnye, hogy a raklapnyi leértékelt dvd szemétben könyékig turkálva, néha elénk vet a sors olyan filmeket, amiket kár lenne veszni hagyni. Ez a sorozat az ilyen cuccokra hívja fel a figyelmet.

Indításként jöjjön most egy zenés kult dokumentum mozi, egy kulturális road movie, a Buena Vista Social Clubról készített remekmű.

Ry Cooder filmzeneszerző a castroi rezsim nyugdíjas ligájából összeszedett idős zenészekkel 1996-ban összehoz egy lemezt, amivel újra a világfigyelem középpontjába helyezi a Karib térség, és magát a kubai zenét. Az album hatalmas világsikert arat, 4 millió példányban kel el. 1998- ban Ry visszatér, hogy rögzítsék a sokáig utcai cipőpucolóként dolgozó szenzációs énekes, Ibrahim Ferrer szólóanyagát. Eme portyára vele tartott a német filmes cimbora, Wim Wenders aki mindezt filmre vette. Az eredmény pedig egy bármikor újranézhető hangulatos koncert dokumentumfilm, benne kézikamerás, életszagú home videó bejátszások Kubának arról az oldaláról, amit a Győzike sóban soha nem láthat az ember. Az ország valódi arca, az amcsik által hátrahagyott oldtimer autók, régi házak, csóróság és boldogság fura mixtúrája látható, annak málló vakolatú valóságával.

Helyi életképek sora adja meg a film savát borsát, amitől a százperces alkotást a kult ligába helyezi. A két stúdiófelvétel között egymást froclizó, dámát játszó öreg zenészek, a házi oltárt rummal szentelő Ibrhim Ferrer, aki a hetvenen túl még mindig tele életkedvvel, szivarral/itallal a kézben beszél múltjáról, a közös munkáról, Rubén González zongorista 8 éves balerináknak és iskolás tornász lányoknak zongorázik egy grófi kastély nagyterméből átalakított tornateremben, mindezek aláfestéseként a senior zenészek muzsikái szólnak.

Hihetetlen hangulata van, az ember már nyúlna otthon a rumosüvegért, de minimum kétszer háromszor újranézi az interjúkat, amin belül kiderül, hogy sikerült összehozni a társaságot, mi alapján és hogyan indul világhódító útjára az ezredforduló máig egyik legnépszerűbb kezdeményezése.

Koncertbejátszások Amszterdamból, New York-ból, road movie a városnéző zenészekről, akik harminc év után újra világot láthatnak. Vicces, ahogy az öregurak megcsodálják egy lemezbolt kirakatában a South Park figurák mellett Louis Armstrong figuráját, látszik rajtuk az a természetes érdeklődés, ami csak azokra az emberekre jellemző, akik négy millió eladott példány után is önmaguk tudtak maradni, és mennyire természetes módon tudtak örülni annak a kirobbanó sikernek, amivel szembesülhettek a hőn áhított koncerthelyszínen, a Carnegie Hallban.

Érdekes, hogy a sikerért megérdemelten járó Grammy díjat viszont már nem tudták személyesen átvenni, ugyanis Amerikára veszélyesnek minősítette őket a szuperhatalom. Bravó.

Az elmúlt tíz évben kubai nyugdíjas zenei klubból többen többször jártak már hazánkban, és sajnos- az átlag életkoruk 70+ volt már tíz évvel ezelőtt is - többen sajnos már elmentek az élők sorából. Remek film nemcsak fanoknak, hanem azoknak is, akik nem ismerték a Buena történetét, múltját, vagy magukat a zenészeket, vagy csak éppen az országgal, és annak népével, kultúrájával szimpatizálnak.

A film spanyol nyelvű, magyar felirattal ellátott, viszonylag kevés plusz tartalommal( werkek interjúk) került forgalomba, de ez utóbbit ne bánjuk,mert a mozi maga a 101 percével extra úgy ahogy van.

Savas Henrik