3428 zenekar 12453 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Interjú

2008. február 3. | Neményi Márton

Ripoff Raskolnikov: Csak leül és jön belőle...

Copyright: MyMusic.hu

Ahogy nézem, arra gondolok, százötven évvel később született, mint kellett volna. Ripoff Raskolnikov osztrák blues-zenész régivágású világjáró és utcazenész volt, csak aztán jött a nagy szerelem (Magyarország), és vele a megállapodás (még a nyelvet is megtanulta). Most az amerikai Big Daddy Wilson énekessel és Nagy Szabolcs zongoristával (Hobo Blues Band, Muddy Shoes) az A38-on és a vidéki városokban mutatják meg, él-e még a klasszikus blues. A MyMusic.hu-nak erről, életéről, példaképeiről mesélt, és a fekete hangról.

Nekem sem árulod el az igazi neved?
- Figyelj, ha olyan nagyon érdekel...

Inkább az, hogy miért pont Raskolnikov. Az addig rendben van, hogy a Bűn és bűnhődés osztrák színpadi változatához ti írtátok a zenét. Van valami lelki rokonság közted és Dosztojevszkij kínlódó hőse közt?
- A színház csak két évvel ezelőtt volt, és ez a név már harminc éve megvan nekem. Amikor kitaláltam, akkor épp nagyon a könyv hatása alatt álltam. És ez még mindig igaz, de mai fejjel nem mondanám, hogy rokonságban vagyunk. Viszont amikor volt ez a színdarab, akkor is nagyon közel álltunk egymáshoz, vicceltünk is ezzel a többiekkel, hogy most szinte testvérek vagyunk.

Úgy tartják – például te is magadról -, hogy világutazó utcai zenész vagy. Ma mennyire működik ez az „egyik napról a másikra”-élet?
- Már nagyon régen nem játszottam az utcán, de a mai napig nem áll távol tőlem az ilyesmi. Inkább az a helyzet, hogy ha az ember egy szál gitárral, hangosítás nélkül játszik az utcán, az nagyon kevés, nagyon halk a mai világban. Itt a klubban száz ember lelkesen megtapsol – ugyanezt az utcán észre sem vennék. Ez a fajta gitározás és zenélés, amit én csinálok, nem ideális odakint. Persze nem tartom magam jobbnak annál, aki az utcán zenél.

Bejártad a világot, bárhol maradhattál volna. Miért Kelet-Európa, illetve miért Magyarország?
- Nem is tudom… Magyarország között és köztem valami megmagyarázhatatlan kötelék van. Legelőször ’87-ben játszottam Budapesten, akkor még osztrák zenekarom volt. Aztán egyre többet zenéltem itt, végül vettem egy házat Vas megyében, és most egy magyar nővel vagyok együtt, szóval lépésről lépésre egyre mélyebb kapcsolatba kerültem ezzel az országgal. Ezt nem szándékosan csináltam, csak valahogy így alakult.

A vidéki ház az alkotáshoz kell, a pihenéshez, vagy egyszerűen eleged lett a városi életből?
- Már régen elegem lett a grazi életemből. Van ott egy kis lakásom, nagyon rossz helyen, a forgalom közepén. Régóta ki akartam költözni vidékre, és most jött össze. Nem is bántam meg, nagyon jó helyre kerültem, jó emberek laknak a szomszédban. Mondjuk nem szoktam olyanokat csinálni, hogy visszavonulok egy hónapra és írok egy cédényi anyagot – az vagy jön, vagy nem jön. Van, amikor az autópályán, vezetés közben ugrik be egy ötlet. Egyszerűen jó egy nyugodt helyen lenni és a teraszon gitározni. Ettől persze nem biztos, hogy jönnek az ötletek, de több esély van rá.

Nagyon sok magyar zenész vallja magát a rajongódnak, ahogy te is magadat több külföldi együttes rajongójának. Itthon kikben látsz fantáziát – akár a blues műfaján kívül?
- Quimby! Az például nagyon tetszik. A blues-életben régi barátságban vagyok a Palermóékkal (a Palermo Boogie Band szájharmonika-alapú, húsz éve alakult magyar bluesegyüttes – a szerk.), de az a zenekar annyira már nem működik. A Szűcs Gábor még nagyon jó, fiatal blues-ember, és lesz még jobb is… Szóval a műfajban nagyon sok jó zenész van itt.

Pedig Magyarország azért nem egy blues-nagyhatalom...
- Igen, én úgy veszem észre, hogy nagyon sok zenész van, aki magas színvonalon játszik, de kevés, aki angolul jól énekel.

Fontos az angol nyelvű ének?
- A bluesban igen. Lehet persze más nyelven is csinálni, de hát az… nehéz. Azért is említettem a Quimbyt, mert az én magyar nyelvtudásom szerint szövegileg nagyon jó, illik is a zenéhez, és ez nagyon nehéz. De ők stílusban azért máshol állnak, mint én, abban már nagyon kevés blues van, és mivel új, friss zene, amit ők alkotnak, könnyebben fér bele egy új nyelv is. De ha olyat csinálsz, mint amilyet a Deák Bill, tehát igazi blueszenét magyarul, hát az nagyon nehéz. Nekem úgy tűnik, hogy nagyon nem illik össze a nyelv a stílussal.

Sokat beszéltek a blues-jazz ellentétről – a régivágású jazz-zenészek szerint a blues korlátozza az embert, a jazzre viszont azt mondják, öncélúan csapong. Mennyire van jelen ma ez a vita?
- Itt, Európában létezik. De pont Amerikában, ahonnan jöttek ezek a zenék, más a helyzet. Nálunk a jazzesek lenézik a blues-zenészeket, mert ugye csak három akkordot tudnak lefogni, és ez fordítva is működik. Tehát például legyen akármilyen virtuóz egy itteni jazzbőgős, nem tudna egy olyan együttesben játszani, mint az enyém. Nem tudna olyan basszust hozni, ami jó oda. Nem tudom, mi ez a speciális összetevő, de egy amerikai megoldaná. Ez a különbség. Európában, úgy nézem, aki jazzt játszik, az próbál virtuóz lenni, és nem érdekli az ilyesmi, amit én is csinálok. Ez fordítva is igaz – élvezem én például Miles Davist, de nem érinti meg a szívemet úgy, mint egy John Lee Hooker. Vagy éppen egy egyszerű rockzene, mint a Rolling Stones.

Nem tervezed, hogy a bluesból kirándulgatsz más műfajok felé?
- Mondjuk úgy, hogy amit én csinálok, annak csak a háttere a blues, de azt nem lehet mondani, hogy a zeném tradicionális. Csináltam persze számokat a régi blues-dalok stílusában, és fogok is, de a lényeg, hogy én kompozíciókat alkotok. A blues az csak jelen van, de csak mint alkatrész.

A dalaidból – mint például a Lenin Street címűből – kiérződik egyfajta mélabús nosztalgia az elmúlt idők iránt, a kapitalista szép új világ ellenében.
- Azért ennek ellentmondanék, nem az a lényeg, hogy milyen jó volt régen. De azt sem mondanám, hogy micsoda jó időket élnek a volt kommunista országok. Nem tudom, min kéne változtatni, úgy tűnik, ezt a politikusok sem tudják. A fő gond a nyugati országokhoz képest – ahol persze szintén nincs aranyból minden -, hogy ott, ahonnan én jövök, a kapitalizmusnak kultúrája van, szociálisan kiépült. Itt pedig egyik napról a másikra kitört az, hogy az erősebb érvényesíti a jogait. Van egy pár ember, aki persze nagyon jól járt ezzel, de a többség nem biztos, hogy jobban él, mint akkor, amikor kétforintos volt a metrójegy és háromezer forintot kerestek.

Összeálltatok Big Daddy Wilsonnal és Nagy Szabolccsal, és azt mondtátok, ez a produkció életetek legjobbja.
- Azt én nem mondanám, hogy életem legjobbja, de az biztos, hogy ilyet még nem csináltam. Ott van egy szerintem fantasztikus énekes, Wilson. Ez teljesen más, mintha fehér ember énekelne. Nem tudom, miért, de én hiába erőltetem a hangom, nem megy, ami neki teljesen természetesen jön. Nagyon szép hangja van, és nagyon sok érzéssel tölti meg, miközben énekel. Ilyen jó énekessel még nem dolgoztam. Ott van Ian Seagal (londoni buesénekes-gitáros – a szerk.), akivel sokszor dolgoztam együtt, ő is nagyon jó énekes, de inkább az a fajta fehér, aki szintén erőlteti a hangját. Big Daddynek ez minden erőfeszítés nélkül megy. Csak leül és jön belőle.

Ezek szerint nem bánod, hogy most a háttérben kell maradnod?
- Nem, sőt. Mivel általában frontember vagyok, ezt most nagyon szeretem csinálni; bebizonyítom magamnak, hogy igenis tudok jó kísérőzenész is lenni. Ez egy ilyen dolog: nem mindenki tud működni kísérőzenészként, aki frontembernek jó, és fordítva. Ez egy ilyen… hogy is mondják? Kihívás.

Neményi Márton

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2020. augusztus 18.

Blahalouisiana: Sok egyéb rossz már nem következhet

A kényszerpihenő után emocionálisan feltöltekezve, nagy lelkesedéssel várja nyári szezonja egyetlen fővárosi fellépését a Blahalouisiana. A pop-beat-rock talán legnépszerűbb hazai képviselőjének dalai szimfonikus hangszerelésben kerülnek a közönség elé a Heureka Pop Orchestra közreműködésével 2020. augusztus 22-én a Városmajori Szabadtéri Színpadon. Schoblocher Barbara énekes szerint a „blahalouisianás” klubkoncertes hangulat itt is meglesz – némi extrával. Tovább

2020. március 27.

Tóth Zoltán: Koncertjeink régi Republic dalokból állnak

Tóth Zoltán, kivételes tehetségű zenész, zeneszerző, gitáros, énekes, hangmérnök, a Republic egykori alapító tagja új együttessel és vadonatúj saját dalokkal jelentkezik. Tovább

2019. november 4.

A tél közeledtével nem létezik fontosabb társadalmi probléma – interjú Borovitz Tamással

Hat népszerű humorista Hajdu Steve vezetésével először áll össze, hogy rendhagyó stand up show keretében felhívja a figyelmet a hajléktalan embereket veszélyeztető téli időszakra. A jótékonysági célú stand up estet a Menhely Alapítvány és a Fedél Nélkül utcalap szervezi 2019.11.06-án 19.00 órától Budapesten az ELLÁTÓházban. A cél a szemléletformálás és adománygyűjtés a téli krízisidőszakra. A felszabadult nevetést humoristasimogató és a Malacka és a Tahó koncertje kíséri. Most Borovitz Tamással olvashattok egy interjút az esemény kapcsán. Tovább

2019. április 24.

Szalóki Ági: Néha aggódva figyelem a világ változását

Szalóki Ági énekes, dalszerző gyerekzenekara vezetőjeként 15 éve foglalkozik gyerekek zenei nevelésével. Művészetével igyekszik a hagyományos értékek és a természet tiszteletének fontosságára felhívni a figyelmet. Ágit 2019. május 11-én a Margitszigeten egy ingyenes gyerekkoncerten hallhatják az érdeklődők, ahol egy világrekord kísérletben is részt vehetnek a családok. Tovább

2019. február 5.

Honky Crew: Ezt a műfajt így lehet életben tartani

Mi lesz abból, ha egy electroswing DJ és egy vintage műfajokban jártas dobos találkozik? Jelen esetben egy electroswing szupergroup, a Honky Crew zenekar! Tamási Lacival és Ordiman-nal beszélgettünk a világ egyik legbulisabb műfajáról és megalakulásukról. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky