2008. október 16.

Klasszikusok: Peter Gabriel: So

A Genesis egykori frontembere négy kiváló albummal a háta mögött látott neki a ’So’ elkészítéséhez. Az eredmény egy slágereket felvonultató, zseniális alkotás lett.

Vannak olyan lemezek, amelyekbe egyszerűen lehetetlen belekötni. Az ilyen művek titka egyszerű: briliáns hangszerelésű, változatos, fülbemászó dalok kellenek hozzájuk – megspékelve remek zenészi teljesítményekkel. Peter Gabriel ötödik albuma, a ’So’ pontosan ilyen munka.

Ember legyen a talpán, aki ki tud választani Peter Gabriel lemezei közül egyet – méghozzá a legjobbat. Talán Gabriel kísérletezőbb korszakában kutassunk? Vagy inkább a kilencvenes években született alkotásokra voksoljunk? Esetleg nézzünk szét a korai Genesis háza táján? Nehéz kérdés, hiszen Gabrielnek nincs is legjobb albuma – vagy éppen csak legjobb albumai vannak. Ha viszont mindenképpen dönteni kell, akkor alighanem a ’So’-ra voksolnának a legtöbben. Lássuk, hogy miért!

Peter Gabriel 1986-ban hatalmasat lépett előre első négy lemezéhez képest – úgy tudta telepakolni a ’So’-t könnyen megjegyezhető slágerekkel, hogy közben nem adta fel saját egyéniségét. Az album kezdése jobb nem is lehetne: az, hogy a ’Red Rain’ nem lett kirobbanó siker, korántsem a dal gyengeségének, hanem sokkal inkább a konkurencia erejének bizonyítéka. Az első „vetélytárs” a kolosszális ’Sledgehammer’, mely nem attól zseniális, hogy agyonjátszott klipjében még csirkék is táncolnak, hanem attól, hogy egy tökéletes szerzemény. A ’Sledgehammer’ 1986-tól kezdve a Peter Gabriel-koncertek elmaradhatatlan darabja, az előadások csúcspontja lett. Nem véletlen, hogy Gabriel 1992-es albumán, a ’Us’-on is szerepel egy hasonló szám, a ’Steam’.

Senki se higgye azonban, hogy a ’Sledgehammer’ egyedül viszi a hátán a korongot: a hármas pályán rögtön érkezik a szívbemarkoló ’Don’t Give Up’, melyben Gabriel mellett a gyönyörű orgánummal megáldott Kate Bush-t is hallhatjuk. A duó produkciója azonban nem érne semmit, ha a basszusgitárt nem egy bizonyos Tony Levin kezelné: játéka ugyanúgy hozzájárul a dal drámaiságához, mint a két énekes teljesítménye.

A ’That Voice Again’ ugyancsak kellemes pillanatokat tartogat számunkra, hangszerelési megoldásait tekintve talán a ’Red Rain’-re hasonlít, ám egy kicsit lágyabb annál. A visszafogott, keleties motívumokkal operáló ’Mercy Street’ után a lendületes ’Big Time’ következik, mely a ’Sledgehammer’ mellett az album másik nagy slágere – nem véletlenül.

A ’Big Time’-ot két kísérletezőbb szerzemény követi: míg a ’We Do What We’re Told’ elsősorban kórusaival hódít, addig a ’This Is The Picture’-t az egyszer visszhangzó, másszor suttogó énektémák teszik felejthetetlenné. A záró ’In Your Eyes’ szintén egy olyan dal, melyre igazán büszke lehet Gabriel: nemcsak kiváló befejezés, hanem egy elképesztően hangulatos, amolyan „mesélős” darab – koncepcióját tekintve az első lemezen szereplő ’Solsbury Hill’-re emlékeztet, ám kevésbe nyers, mint elődje.

Peter Gabriel a ’So’-val olyan művet alkotott, mely egyszerre könnyed és mély, lendületes és visszafogott, dallamos és kísérletező – a mi nagy szerencsénk pedig az, hogy Gabriel a későbbiekben sem adta alább.

burlesque

A MyMusic értékelése: 10/10

Peter Gabriel: So (Geffen Records, 1986)

Számlista:

’Red Rain’
’Sledgehammer’
’Don’t Give Up’
’That Voice Again’
’Mercy Street’
’Big Time’
’We Do What We’re Told’
’This Is The Picture’
’In Your Eyes’

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

Remarcă

karl boro	2008. okt.. 28.  01:09	3
alapból a gabriel talán a 80-as lemezével alkotott nagyot de közben az elsőben még keresed a genesist (és meg is találod)(76) aztán a 78asban már az underground is felcsillan a 80as meg valami új világot mutat olyat amit még addig nem sokan a 82es koncert-lemez amiatt is lett olyan erős talán ez a koncert lett volna a legjobb választás de közben mega so volt a határátlépés az volt a lejobban kidolgozott mégha zeneileg az előzőek jobban ott is voltak na de ezzel törte át a falat a fiatalok felé jól van ez így...

burlesque	2008. okt.. 27.  23:36	2
Igen, elég nehéz választani, hiszen a korai lemezek is marha jók, és akkor az 'Us'-t meg az 'OVO'-t még nem is említettük. De van egyszerűbb megoldás: a 'Secret World Live' a legjobb! :) Mellesleg itt van három nehezebb kérdés: 1. Melyik a legjobb Pink Floyd-album? (mondjuk a Wish You Were Here) 2. Melyik a legjobb Led Zeppelin-album? (a Physical Graffiti, esetleg a Presence) 3. Melyik a legjobb Sting-album? ('Nothing Like The Sun'? 'The Soul Cages'? 'Ten Summoner's Tales'?) Szóval az ilyesmi mindig nehéz dió, talán a 'So'-n van a legtöbb király Peter Gabriel-dal.

TULIPÁN	2008. okt.. 26.  21:31	1
Nehéz eldönteni melyik a legjobb lemeze Gabriel-nek. Az első kettő az teljesen más mint a két következő. De az elsőn ott van a két csodálatos gyömgyszem (Down The Dolce Vita és a Here Comes The Flood ) Méltatlanul elfelejtett mindkettő. A Here Comes The Flood is mivel később a koncerteken ennek egy lírai verziójár játszik ami teljesen más , sőt a válogatásom is a lírai verzió van rajta. A 3. és 4. lemez ritmus centrikus . Bejöttek az érdekes dobhangzások. Azok i s jó lemezek . A későbbiek ezt az erős dobalapú ritmust vitte tovább dallamosabb számokkal. Érdemes megnézni a koncert videóját akerek, forgó színpaddal és ahogy fejjel lefelé dalol.

Teljes fórum