3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Interjú

2019. február 5.

Honky Crew: Ezt a műfajt így lehet életben tartani

Copyright:

Mi lesz abból, ha egy electroswing DJ és egy vintage műfajokban jártas dobos találkozik? Jelen esetben egy electroswing szupergroup, a Honky Crew zenekar! Tamási Lacival és Ordiman-nal beszélgettünk a világ egyik legbulisabb műfajáról és megalakulásukról.

Miért pont electro swing?
Laci: Gyerekkorom óta elkísér a swing zene. Nyolc éves koromtól tanultam sztepp táncot, amit később versenyszerűen űztem, és tizennégy éves koromban Európa Bajnokságot nyertem junior kategóriában. A következő évben, tizenöt évesen harmadik lettem felnőtt kategóriában. Azok a zenék nagyon meghatározók voltak számomra, és amikor a kilencvenes években a neoswing bandák újraélesztették a műfajt, akkor már én is hasonlót akartam csinálni, volt is egy hét tagú neoswing zenekarom. Aztán úgy tíz-tizenöt évvel ezelőtt kezdett meglódulni az electro swing műfaj, ami teljesen új köntösben tálalja a swing zenét, és a mai fülek számára sokkal befogadhatóbb módon jeleníti meg akár az egykori dalokat, akár az új szerzeményeket. Elkapott a stílus és elkezdtem önálló dalokat készíteni, melyek egész jól sikerültek. Azokkal a dalokkal Szűcs Gabit kerestem meg, aki az egyik legautentikusabb swing díva Magyarországon. Nagy örömömre tetszett neki az ötlet, és a zenei alapok, így elkezdődött a közös munka, majd ebből született a Stereo Swing nevű zenekar. Azok a dalok számos nemzetközi válogatáslemezen szerepeltek; szerződtünk osztrák, német, francia, angol és ausztrál kiadóval is. Azt gondolom, hogy ezt a műfajt így lehet életben tartani és a fiatalabb generáció számára befogadhatóvá tenni, miközben a dolog nem veszít az értékéből. Egyfajta kultúrmisszió ez részünkről, és boldogan vagyunk zászlóvivői, mindamellett, hogy nagyon vidám és élettel teli műfaj, amire remekül lehet bulizni, és kiszakadni a szürke hétköznapokból.

Ordi: Aki ismer minket, tudja milyen életvidám emberek vagyunk, és ennél vidámabb zene nincs szerintem!

Sok elektro swing buli van itthon?
Laci: Nem túl sok. Klub buli akad, és Parov Stelar is úgy jár ide, mintha hazajönne, de ez azért mégiscsak egy rétegzene. Az ami van, viszont mindig nagyon jó hangulatú és vidám.

Ordi: Szerintem nem elég! Pici ország vagyunk, és - valljuk be-, az itthoni nagyközönség sem annyira befogadó az újdonságok terén, de minket ez nem tántorít el!

Laci te egy évtizedig a Mystery Gang-ben doboltál, hogy jött a váltás ötlete?
Laci: A rockabilly is egy vintage műfaj, és ahogy a swing zene is, mint ahogy a vintage ameriakai zenék nagy része, a század eleji fekete és fehér zenékből... A két műfaj nem áll távol egymástól. Nekem korábban is volt egy jump blues zenekarom, és úgy éreztem, hogy ideje a saját dolgaimra, saját ötleteimre és zenémre koncentrálni. Ahhoz, hogy az ember kreatív tudjon maradni, szüksége van a megújulásra időnként. Én ezekben az úgy nevezett „vintage american pop” műfajokban vagyok járatos, legyen az jump blues, rhythm and blues, rockabilly, early rock and roll, doo wop, surf vagy swing.

Hogyan alakult ki a Honky Crew formáció?
Ordi: Mindig is vonzottak a live act előadások, és az egyik Dj party sorozatomra hangszeres zenészeket hívtam, hogy zenéljünk együtt alkalmanként. Mindig más hangszerest: harmonikást, klarinétost és aztán dobost. Nagyon élvezte a közönség, és szerintem ez volt a kezdő lökés.  Ezután történt, hogy Laci „szabadúszó” lett, és felmerült az ötlet, lenne-e kedve egy komolyabb produkcióhoz. Nemzetközi viszonylatban elég újszerű a dob - DJ duó felállás az elektro swing szcénában, így aztán belevágtunk. Ez lett végül a Honky Crew!

Laci: A barátság azonban régebbre nyúlik vissza, ami szintén a műfajnak köszönhető, ugyanis amikor én elkezdtem írni electro swing dalokat, az egyik első sikeres dal kapcsán megkeresett Ordi a neten keresztül. Ez még akkor volt, amikor egy ma már nem létező electro swing klubban játszott rezidens DJ-ként. Angolul írt üzenetet, hogy küldjem át a dalt, mert szeretné játszani, majd válaszoltam neki magyarul, hogy semmi akadálya, de este úgyis találkozunk, mert minden bulin ott szoktam lenni. Szóval a közös gondolkodás már akkor elindult, de a formáció csak az utóbbi évben kristályosodott ki.

Nemrégiben jelent meg debütáló klipetek, mesélnél a dalról?
Laci: Október elején jelent meg a „Back to the Old School” című kislemez, ami két dalt tartalmaz. A címadó dal saját szerzeményünk, a másik pedig egy 20-as évekbeli dal újragondolt verziója. Büszkék vagyunk rá, hogy a megjelenés után pár héttel megkeresett bennünket a francia Wagram Music lemezkiadó, hogy az új kiadványukon szerepeltethessék a címadó dalunkat, ami egyébként az electro swing nagyágyúinak számító Bart and Baker DJ páros soron következő kiadványa, Electro Swing Party címmel. Ez decemberben jelent meg.

Ordi: És szintén decemberben jött ki a klip is a dalhoz, aminek a fogadtatása meglepően jó volt. Nagyon sokan jelezték, hogy tetszik a klip, és gratulálnak hozzá, ami azért is külön öröm számunkra, mert saját gyártású videóról van szó, azaz mind a forgatást, mind az utómunkát mi magunk csináltuk. Büszkék vagyunk rá!

 

 

Csak saját dalokat adtok majd elő?
Laci: Ebben a műfajban kérdéses, hogy mit nevezünk saját dalnak. Ha előveszünk egy olyan dalt a ’20-as vagy ’30-as évekből, amit rajtunk kívül csak néhány jazz rajongó ismer, és teljesen új dalt csinálunk belőle: szerkezetileg, hangnemében, tempójában megváltoztatjuk, és hozzá írunk kiegészítő részeket, akkor az saját dalnak számít vagy sem? Akkor az saját dalnak számít vagy sem? Ilyen esetben nyilván az eredeti szerzők dalait dolgozzuk át, tehát nem leszünk mi a szerzők, csak azt akarom érzékeltetni, hogy elég sok munkánk van egy ilyen átdolgozással zeneileg, ami a saját szellemi termékünk. Természetesen vannak olyan dalok is, amelyek nem átdolgozások, hanem száz százalékig saját szerzemények.

Ordi: A koncerteken csak saját dalokat és saját magunk által átdolgozott autentikus dalokat játszunk, valamint az - érdekesség kedvéért – egy-két mai pop dal átiratát is Honky Crew verzióra.

Hol lesz a következő koncertetek?
Laci: Jelenleg a következő kislemez anyagán dolgozunk, ami várhatóan február második felében jelenik meg egy újabb klip társaságában, addig stúdióban dolgozunk. A tavaszi szezont azonban májusban a nagy multú Gronau Jazz Fesztiválon indítjuk Németországban, ahova megtisztelő meghívást kaptunk.

Ordi: Több fesztivál is szervezés alatt áll, a szerződéskötések időszakában vagyunk, de addig is kövessen minket aki csak teheti az online felületeken: facebook, instagram, youtube, hogy a pontos infókat időben megtudják!

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2020. augusztus 18.

Blahalouisiana: Sok egyéb rossz már nem következhet

A kényszerpihenő után emocionálisan feltöltekezve, nagy lelkesedéssel várja nyári szezonja egyetlen fővárosi fellépését a Blahalouisiana. A pop-beat-rock talán legnépszerűbb hazai képviselőjének dalai szimfonikus hangszerelésben kerülnek a közönség elé a Heureka Pop Orchestra közreműködésével 2020. augusztus 22-én a Városmajori Szabadtéri Színpadon. Schoblocher Barbara énekes szerint a „blahalouisianás” klubkoncertes hangulat itt is meglesz – némi extrával. Tovább

2020. március 27.

Tóth Zoltán: Koncertjeink régi Republic dalokból állnak

Tóth Zoltán, kivételes tehetségű zenész, zeneszerző, gitáros, énekes, hangmérnök, a Republic egykori alapító tagja új együttessel és vadonatúj saját dalokkal jelentkezik. Tovább

2019. november 4.

A tél közeledtével nem létezik fontosabb társadalmi probléma – interjú Borovitz Tamással

Hat népszerű humorista Hajdu Steve vezetésével először áll össze, hogy rendhagyó stand up show keretében felhívja a figyelmet a hajléktalan embereket veszélyeztető téli időszakra. A jótékonysági célú stand up estet a Menhely Alapítvány és a Fedél Nélkül utcalap szervezi 2019.11.06-án 19.00 órától Budapesten az ELLÁTÓházban. A cél a szemléletformálás és adománygyűjtés a téli krízisidőszakra. A felszabadult nevetést humoristasimogató és a Malacka és a Tahó koncertje kíséri. Most Borovitz Tamással olvashattok egy interjút az esemény kapcsán. Tovább

2019. április 24.

Szalóki Ági: Néha aggódva figyelem a világ változását

Szalóki Ági énekes, dalszerző gyerekzenekara vezetőjeként 15 éve foglalkozik gyerekek zenei nevelésével. Művészetével igyekszik a hagyományos értékek és a természet tiszteletének fontosságára felhívni a figyelmet. Ágit 2019. május 11-én a Margitszigeten egy ingyenes gyerekkoncerten hallhatják az érdeklődők, ahol egy világrekord kísérletben is részt vehetnek a családok. Tovább

2018. május 31.

A víz mellett le tudok lazulni - Boros Csaba, a Republic basszusgitárosa

Ha nyári szabadtéri Republic koncert, akkor Barba Negra! Június 2-án fővárosi törzshelyén ad egy felejthetetlen nagykoncertet az együttes. Boros Csabát kérdeztük a most szombati eseményről és az együttes terveiről. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky