3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Interjú

2017. december 4.

Temesi Berci: új szólóalbum pályatársakkal, és ikonokkal

Copyright:

Harminchat zenészbarát közreműködik Temesi Berci november végén debütált harmadik szólóalbumán. A dalok elkészüléséről így beszél a népszerű basszusgitáros, zenei rendező producer:

“Az alkotásban eltelt húsz év alatt megélt barátságok, szakmai kapcsolatok, alkotás, emberi értékek inspiráltak. Rengeteg csodás muzsikussal hozott össze a sors. 94 nagylemezen, több, mint 150 előadóval dolgozhattam együtt. Szerettem volna megpecsételni a zene által kapott baráti szálakat, vagy adott esetben egy-egy dallal tisztelegni az általam mélyen tisztelt művészeknek.”

III.

Az 12 dalt tartalmazó, egyszerűen csak III. címet viselő korongon az Artisjus-díjas zenész kortárs olyan zenészkollégái közreműködnek mint Lombos Márton, Nagy Laci Gitano,  Berkes Olivér, Oláh Gergő, Éliás Jr, Kálmán Tamás, Ferencz Péter Peet, Vavra Bence, Veres Mónika Nika, és a vele duettet éneklő Bon-Bon-os Szolnoki Péter, de a gitárlegenda, Tátrai Tibor is hallható az albumon.

“Számomra ő a legnagyobb. Energia. Szellemiség. Nyers erő. Zene. Sosem feledem azokat a pillanatokat, mikor egy színpadon állhattam vele. Belegondolni is hátborzongató, mert mindig is szerettem volna vele egy lemezen dolgozni. Megpróbáltam, és neki köszönhetően, illetve Füstös Bálintnak (Margaret Island) létrejött egy csodás dal, melyet a családomnak írtam, ez lett a My Family. Abban, hogy ez létrejöjjön, nagy szerepe volt Jávor Péternek, ifj.Tornóczky Ferinek (aki minden lemezemen gitározik), valamint Póka Egonnak, és a Kőbányai Zenei Stúdiónak.”

Az album másik érdekessége egy, a hazai basszusgitáros szcéna több generációján átívelő dal, a ‘77-es jazz bass.

“Számomra ez az album egy kultúrmisszió része, melyet sok éve igyekszem létrehozni. A kollégáimra, és a barátságukra nagyon büszke vagyok, ezért szerettem volna egy basszusgitáros barátságot megpecsételő dalt irni. Póka Egon, Szappanos György, Horváth Pluto József, Megyaszay István, Máthé Laci, Gudics Martin, Domján Gábor (Muriel), Anga-Kis Miklós (USEME), Laczik Ferenc (Beatrice), Fehérvári Attila (Black-Out, Special Providence) vett rész ebben a rendhagyó, és talán a világon egyedülálló összefogásban.”

2018

A Hangfoglaló Program, (korábban Cseh Tamás Program) mentoraként is dolgozó művész a tervek szerint a jövő év első felében kibővített tartalommal, nyomtatott formában is jelenteti meg a korábban e-bookként megjelent Elégedettség című motivációs könyvét, amelynek mellékleteként az eddigi három szólólemezét is tartalmazza. “A célom, hogy teljes képet kapjon az olvasó arról, amit pozitív motivációként az elmúlt években papírra vetettem. 20 szakmai év gondolatai, és alkotásai egy kisebb csomagban. Keretbe foglalva eddigi munkásságomat.”

Temesi Berci jövőre egy big band hangszerelésű nagykoncerttel tér vissza februárban., majd egy zenés dokumentumfilmmel készül. Idén legközelebb december 29-én Balassagyarmaton a Jazz Fesztivál főzenekaraként örömzenél majd kedvenc muzsikus barátaival.
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2020. augusztus 18.

Blahalouisiana: Sok egyéb rossz már nem következhet

A kényszerpihenő után emocionálisan feltöltekezve, nagy lelkesedéssel várja nyári szezonja egyetlen fővárosi fellépését a Blahalouisiana. A pop-beat-rock talán legnépszerűbb hazai képviselőjének dalai szimfonikus hangszerelésben kerülnek a közönség elé a Heureka Pop Orchestra közreműködésével 2020. augusztus 22-én a Városmajori Szabadtéri Színpadon. Schoblocher Barbara énekes szerint a „blahalouisianás” klubkoncertes hangulat itt is meglesz – némi extrával. Tovább

2020. március 27.

Tóth Zoltán: Koncertjeink régi Republic dalokból állnak

Tóth Zoltán, kivételes tehetségű zenész, zeneszerző, gitáros, énekes, hangmérnök, a Republic egykori alapító tagja új együttessel és vadonatúj saját dalokkal jelentkezik. Tovább

2019. november 4.

A tél közeledtével nem létezik fontosabb társadalmi probléma – interjú Borovitz Tamással

Hat népszerű humorista Hajdu Steve vezetésével először áll össze, hogy rendhagyó stand up show keretében felhívja a figyelmet a hajléktalan embereket veszélyeztető téli időszakra. A jótékonysági célú stand up estet a Menhely Alapítvány és a Fedél Nélkül utcalap szervezi 2019.11.06-án 19.00 órától Budapesten az ELLÁTÓházban. A cél a szemléletformálás és adománygyűjtés a téli krízisidőszakra. A felszabadult nevetést humoristasimogató és a Malacka és a Tahó koncertje kíséri. Most Borovitz Tamással olvashattok egy interjút az esemény kapcsán. Tovább

2019. április 24.

Szalóki Ági: Néha aggódva figyelem a világ változását

Szalóki Ági énekes, dalszerző gyerekzenekara vezetőjeként 15 éve foglalkozik gyerekek zenei nevelésével. Művészetével igyekszik a hagyományos értékek és a természet tiszteletének fontosságára felhívni a figyelmet. Ágit 2019. május 11-én a Margitszigeten egy ingyenes gyerekkoncerten hallhatják az érdeklődők, ahol egy világrekord kísérletben is részt vehetnek a családok. Tovább

2019. február 5.

Honky Crew: Ezt a műfajt így lehet életben tartani

Mi lesz abból, ha egy electroswing DJ és egy vintage műfajokban jártas dobos találkozik? Jelen esetben egy electroswing szupergroup, a Honky Crew zenekar! Tamási Lacival és Ordiman-nal beszélgettünk a világ egyik legbulisabb műfajáról és megalakulásukról. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky