2014. március 21. | SZZ

A Nimfomániás a szexuális forradalom kezdete - Sophie Kennedy Clark és Stacey Martin interjú

Készen állsz, hogy részese legyél a szexuális forradalomnak? A Nimfomániás című film sztárjai mesélnek kínos, nyilvános orgazmusról, nyikorgó latex nadrágokról és a szexuális forradalom hajnaláról. Stacey Martint és Sophie Kennedy Clarkot, Lars von Trier legújabb filmjének két főszereplőjét faggatták a négyórás műről, melyben Charlotte Gainsbourg Stellan Gansgardnak, az idősödő agglegénynek mesél szexuális élményeiről. A válogatáson, a felkért színészeknek (Uma Thurmantől – Shia LeBaufig) a legjobb orgazmus arcot kellett produkálniuk.

Sophie Kennedy Clark: Azért hívják „A Nimfomániás”-t provokatívnak, mert nem a szexről szól, hanem a szexfüggőségről. Ez nem szexis, ahogy egyetlen függőség sem az.

Stacy Martin: Egy újságíró, akivel beszéltem, mondta, hogy a film megnézése után újra kellett gondolniuk a kérdéseket, mert valami szexuálisra számítottak, de abszolút az ellenkezőjét kapták. Ez a film elég kiábrándító és gusztustalan.

S.K.C.: Határozottan a szex kiábrándító oldalát mutatja be.

S.M.: Vegyes visszhangra számítok, de Lars filmje is így akarja. Ő egy rendező, de egyben művész is. Kiváltság ilyen emberrel dolgozni.

S.K.C.: Nagyon felszabadító volt vele dolgozni. Olyan kreatív szabadsággal látja el a színészeit, amilyennel még sosem találkoztam eddigi munkáim során.

S.M.: Nem mondja meg, mit csinálj. Épp azt akarja, hogy te gyere elő valamivel, s együtt alkossatok valamit, ahelyett, hogy megmondja: Csináld ezt, vagy azt! Az embereket is aszerint válogatja, hogy azt kapja, amit akar. Nem véletlen, hogy Charlotte Gainsbourg-val is harmadjára dolgozik együtt. Inkább egy lényeget, egy érzést keres, mint egy terméket. Ha ez megvan, onnantól kezdve le lehetne forgatni az egész filmet egyben.

S.K.C.: Ami számomra eléggé szokatlan volt, emlékszem, mikor Lars odaadott egy monológot az eredeti kéziratból. Megcsináltam. Majd hirtelen a fülembe súgta: Nagyon jó volt, de most csináld a saját szavaiddal! Én pedig kérdeztem, micsoda? Az egész monológot? Igen. Felvétel! – mondta. - Én pedig, azt gondoltam magamban, hogy kurvára le kéne lépni innen...

S.K.C.: Olaszországban, a szerelem hazájában komoly problémákat szült a film. Ez nem olyan, mint amit eddig láthattunk.

S.M.: Az egész hype a szexjelenetek körül forog, holott valójában eltörpülnek magához a filmhez képest.

S.K.C.: A szex nem a sokk-keltés miatt van benne, azért van benne, mert benne kell lennie, hogy elmondja a történetet a legőszintébb formájában. Engem zavar, hogy mindenki arról beszél, hogy ez sokkoló. Örülnek, ha a Szürke 50 árnyalatát olvassák, de ahogy ez képernyőre kerül, mindenki felemelt kézzel áll.

S.M.: Lefilmezheted az embereket, ahogy megölik egymást, de azt nem, ha szexelnek, pedig azt mindannyian csináljuk...

S.K.C.: Annak ellenére, hogy a videójátékok erőszakosak, az emberek megveszik őket a gyerekeiknek, de a szexről még mindig nem képesek beszélni.

S.M.: Kitehetsz egy nőt bikiniben az újság címlapjára, s az abszolút elfogadott. De abban a pillanatban, hogy kimondod rá, hogy nimfomán, tüstént az ellenkezőjére fordul a dolog. Képmutatóak vagyunk. Az emberek fenyegetve érzik magukat a női nemtől. Szinte sosem látunk nőt erősnek és határozottnak beállítva. Csodálatos, hogy a nők végre kezdenek kiállni magukért.

S.K.C.: Még mindig a régi hagyományok uralnak minket. Akár belátjuk, akár nem. A nők mindig is a férfi árnyékában, az eltűrő szerepben voltak szociálisan elfogadva.

S.M.: Macbeth-nek például egy elég mély szerepe van, de senki nem csinál problémát Shakespeare-ből. Miért nem lehet mély női szerepeket adni manapság?

S.K.C.: Mert régen minden színész férfi volt. Egyik nap kérdezték tőlem: azt szereted jobban, ha színésznek vagy, ha színésznőnek szólítanak? Színésznő!

S.M.: Valami van ebben a szóban: színész, amitől sokkal komolyabban vesznek.

S.K.C.: A pokolba vele! Ez a férfiak verziója. Te is lehetsz komoly színészNŐ. Szerintem a „feminizmus” még mindig egy szitokszó. Nem mondanám magamról, hogy feminista vagyok. De a nőknek pár évtizede igenis eléggé meg kellett harcolniuk a nyers erővel szemben. Ezért tartunk most itt, és ezért a feminizmus szó egy picit még mindig szégyenfoltként van nyilvántartva. De most legalább tudunk másként viselkedni, s meg is hallgatnak.

S.M.: A feminizmus szó elég szubjektív. Egyrészt a generációs megosztottság miatt, másrészt pedig, mert teljesen más világokban élünk. Mondjuk, például valaki Afrikában, vagy épp Skóciában. Ettől függetlenül az emberek szeretik a feminizmus szót a dühvel azonosítani.

S.K.C.: Az olyan lányok, akik topllesben futkosnak a kifutón, vagy a Pussy Riot, mint feminizmus kerül be a hírekbe. A média uralja az egészet, amely még mindig egy elég férfiközpontú dolog. Én Tilda Swinton zászlaját lobogtatnám. Férfiasan néz ki, de a szerepeiben mindig nagyon nőies. S nagyon okosan választja meg a szerepeit.

Az interjú fojtatódik a következő oldalon! >>>

1 2