2014. február 5.

The Bits: Dögösen játsszuk a Beatles-t

A világban biztosan találunk többszáz, de talán több ezer olyan zenekart, akik a popkultúra talán legnagyobb ikonjainak, a The Beatles-nek az örökségét dolgozzák fel. Ilyen a hazai The Bits is, akik rendszeresen lépnek fel a nagy elődök dalaival. 50 éve a Beatles egy korszakalkotó nagylemezt jelentetett meg, amelynek a hatását a mai napig fel lehet fedezni a könnyűzene számos ágában. Derecskei Zsolttal, a The Bits vezetőjével beszélgettem az eltelt fél évszázadról és egy közelgő különleges koncertről.

Mielőtt rátérnénk az interjúnk fő témájára, első körben arról kell mindenképp szót ejtetünk, mikor került be az életedbe a Beatles, mint fontos, meghatározó zenekar. Nálad is a ’64-es A Hard Day’s Night cimű klasszikus alkotás volt a fordulópont?
Derecskei Zsolt: Gyerekkorom első Beatles-élménye egészen konkrétan maga a címadó dal volt. Persze a polcon ott volt a Kaláka meg Halász Judit is, de engem a legjobban valamilyen oknál fogva a Beatles fogott meg. Talán a magyarázat a vagányságban rejlik, ahogy a dalok elő vannak adva. Így aztán megkértem édesapámat, hogy az egyetlen Beatles bakelit lemezt másolja át nekem kazettára, hogy bármikor tudjam hallgatni, mert a lemezjátszót nem volt szabad használnom, persze 4-5 évesen nem is tudtam volna rendeltetésszerűen kezelni. A kazettát viszont rongyosra, nyávogósra hallgattam.

Mit gondolsz, mi lehet az oka annak, hogy a zenészek ekkora százaléka vallja meghatározónak az életében a gombafejűeket?
Valahogy senki nem kerülheti el a Beatles-szel való találkozást. Olyan korszakalkotó produktumot tettek le akkoriban az asztalra, hogy a világ még most is reng utána, 50 év távlatából. Természetesen ezt a rengést életben tartja a Beatles körüli marketing, mert 10 évenként mindig kihoznak valami nagyot, amit még addig nem lehetett hallani, és az évtizedenkénti nagy dobások közt is vannak kisebb dolgok, amikre ugyancsak érdemes figyelmet fordítani. De biztos, hogy nem lehetne életben tartani, ha akkor, a 60-as években nem üt annyira. A másik ok, amiért nagyon könnyen kapcsolatba lehet kerülni a Beatles-szel, az az, hogy nagyon sokrétű, változatos. Minden témához, az élet minden területéhez lehet kapcsolni egy-egy dalukat. Ezen kívül stílusban is nagy a választék: a ragtime-tól a klasszikus beat-en keresztül a punk-rock-ig mindent meg lehet találni az életműben.

Érzésem szerint két véglet van: a zenészek vagy szeretik a Beatlest, vagy egyáltalán nem. Átmenettel még nem igazán találkoztam. Te hogyan látod?
Én elfogult vagyok, mert én nagyon szeretem őket. Néhányan azonban (legyen ez zenész, vagy csupán műkedvelő) tényleg úgy nyilatkoztak a Beatlesről, hogy nem szeretik. Ezeket az embereket nem vetem meg, mert mindenkinek szíve joga azt szeretni, amit akar, csak nem értem. Néhányan még hozzáfűzték, hogy ők inkább a Stones-t szeretik. Ez szerintem butaság, mert a két együttes megfér egymás mellett. Nem kell az egyiket utálni, hogy a másikat szeretni lehessen. A 60-as években - a közhiedelemmel ellentétben - a két zenekar nagyon jóban volt, sőt egymást segítették. Nem adtak ki lemezt, amikor épp a másik adott ki például, de tolták egymást a médiában is. Hol viccesen egymást ugratva, “beszólva”, hol komolyra fordítva, elismerték a másikat. Az I Wanna Be Your Man, ami egy Lennon-McCartney szerzemény, először a Rolling Stones korongján jelent meg, és csak azután jelent meg a Beatles neve alatt, néhány héttel később. Hogy átmenet létezik-e? Szerintem igen. Az idősebbek közül talán azok az emberek, akik mind a Stones-t, mind a Beatles-t szeretik, a fiatalabbak közül pedig azok, akik az ezredforduló brit-indie vonalát szeretik és ennek kapcsán ismerték meg a Beatlest.

Mikor kezdtél el komolyan foglalkozni a zenéléssel?
Már általános iskola első osztályában zenei előképzőre jártam. Mivel a szüleim zenészek, én sem kerülhettem el a hangszerrel való ismerkedést, ahogy öcsém is három diplomás komolyzenész lett végül. Szóval az egész családban a zene egy meghatározó, véget nem érő momentum. 7 évesen nekem lett szegezve a kérdés, hogy milyen hangszeren akarok tanulni, mely kérdésre végülis a zongora lett a válasz. 6 évig klasszikus zongorát tanultam Budapest egyik legszigorúbb zongoratanárnőjénél, ennek az eredménye a mai napig látszik. A klasszikus zongoristák egyből kiszúrják a játék-technikámat - ez egyébként néha előnyömre, néha pedig hátrányomra válik a játéknál. A klasszikus zongoratanulmányok befejeztével pedig autodidakta módon kezdtem el a könnyűzenei vonalat, hallás után tanultam meg dalokat, zongoraszólókat. Ebben is nagy szerepet játszottak a szüleim, mert sok bátorítást és segítséget kaptam az elején, ami tőlük, mint klasszikus értelemben vett “kottistáktól” könnyűzenéből tellett. A gitárral csak jóval később, főiskolásként kezdtem el foglalkozni.

A zenekar többi tagjával hogyan találkoztatok? Filmszerűen véletlenül mindannyian egy kiskocsmába tértetek be, egymás mellé kerültetek, majd jött a megvilágosodás, hogy zenekart kell alapítani  - vagy ennél jóval prózaibb a történet?
A kiskocsma stimmel. A történet akár lehetne egy film egy betétdala alatti néhány bevágás is, amikor elkezdek telefonálni, egy fél óra alatt felhívom azokat az embereket, akikre zenekaralapítás céljából gondoltam, pár nap múlva pedig a négy ember Budapest egyik egyetemi sörözőjében találkozik és megbeszélik az alapokat. A film innen a zenéből visszavált a söröző egyik jelenetéhez, ahol jóízűen iszogatva, már az első alkalommal sztorizgatva szövögetjük a terveket, én pedig kilincs hiányában a férfi WC-ben ragadok, ahonnan csak telefonos segítséggel tudok szabadulni!

Mindannyian játszotok más zenekarokban is. Mennyire nehéz próbaidőpontokat egyeztetni, illetve prioritásokat felállítani?
Prioritásokat felállítani csak döntés kérdése. Ha megvannak a prioritások, akkor a próbaidőpontokkal sem lehet nagy gond. Rugalmasak vagyunk egymással és mindent elkövetünk, hogy a zenekar működjön. Kihasználjuk a világháló adta lehetőségeket, hogy a felhőben különböző kommunikációs csatornákon egyeztessünk.

Február 8-a fordulópont lesz a zenekar életében, hiszen egy nagyszabású koncertre készültök a Muzikumban. Mi az apropója ennek a fellépésnek?
50 éve, 1964-ben jelent meg a Beatles A Hard Day’s Night (Egy Nehéz Nap Éjszakája) című albuma. Ennek tiszteletére tanulta meg, és megünneplésére adja elő a The Bits a lemez teljes anyagát, sőt még egy picit többet is. Hogy mi az a több? A stúdiómunkálatok alatt rögzítettek még néhány számot, ami a nagylemezre nem került föl, ezeket is el fogjuk játszani február 8-án. Erre az alkalomra egy klipet is forgatott a zenekar egy profi filmes csapattal. Remélem, hogy a zenekar életében ez mégsem lesz (negatív) fordulópont: az eddigi koncertjeink mindegyike sikeres volt és sok ember előtt zajlott, egyre többen kíváncsiak a The Bits-re, amely trendet nem szeretnék, hogy megváltozzon. Ami nagyon jól esik, hogy zenészberkekben is tisztelik a zenekart, hallunk vissza ezt-azt, általában pozitív dolgokat – amennyiben nem, szerencsére építő jellegű a kritika.



Mit jelent számotokra Beatles tributezenekarnak lenni?
A zenekar azzal a céllal jött létre, hogy a színpadon élőben, autentikusan játssza a számokat, amennyire csak tőle telik és mindezt jókedvűen tegye. Néha megengedünk magunknak egy-egy kisebb zenei csavart, de csak azért, hogy a közönséget szórakoztatni tudjuk, elvégre ez is a szórakoztatóipar része. Ha a közönség jól szórakozik, akkor a zenekar is lelkesebben játszik, a folyamat öngerjesztővé válik. Nagyon jó látni, ahogy a különböző korosztályok a koncertjeinken eggyé válnak és a fiatalok az idősebbekkel együtt táncolnak, csápolnak, buliznak korhatár nélkül. Az én személyes ars poeticám az, hogy ha már egy embernek is örömet tudunk szerezni és ki tudjuk őt szakítani a mindennapok mókuskerekéből legalább egy koncert erejéig, vagy akár csak egy dal erejéig, akkor már megérte.

Terveztek egyébként turnét ezzel a programmal az országban, esetleg külföldön is?
Úgy érzem, hogy ez az album, ez a zene méltó arra, hogy még szélesebb körben és még nagyobb mélységeiben megismerjék. Éppen ezért a terv szerint nem ez az egyetlen alkalom és helyszín, hogy eljátsszuk az A Hard Day’s Night lemezt. Már felvettük a kapcsolatot vidéki helyekkel is az ügyben, és külföldi remények is vannak, bízom benne, hogy idén megvalósulnak. Nagyon jó lenne, ha Budapest mellett az ország más területein is felcsendülhetnének ezek a legendás dalok. A megfelelő időben ezek az időpontok és helyszínek felkerülnek a The Bits honlapjára és Facebook oldalára is.

Ha egy mondatban kellene meggyőznöd a közönséget, hogy látogasson el a február 8-ai koncertre, mi lenne az?
Egy zenészbarátomtól, Petruska Andristől kölcsönöznék egy kifejezést a koncerthangulatról - én azt mondanám, hogy azért jöjjön el a közönség február 8-án este, mert dögösen játsszuk a Beatlest.

Interjú: Rosta Napsugár