3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Interjú

2013. szeptember 24. | Szandi

ByTheWay: Van egy kis meglepetésünk

Copyright:

A Szikszai Péter Sziki, Patocska Olivér Oli Ur, Feng Ya Ou Ferenc Ya Ou és Vavra Bence Benni alkotta ByTheWay zenekart nem ismerve robbant bele a köztudatba. Nem rég elkészítették első klipjüket, folyamatosan koncerteznek és odafigyelnek az egészséges táplálkozásra, illetve a rendszeres testmozgásra is. Elöljáróban ennyi, a továbbiakat pedig elmondják ők maguk!

Augusztus 30-án jelent meg az első klipetek, milyen hangulatban telt a forgatás?
Benny: A klipet Debrecenben forgattuk egy rendkívül tehetséges fiatal stábbal, az Atomic Media csapatával. A forgatás komolyság hangulata mellett rengeteget szórakoztunk, nevettünk, beszélgettünk. Nagyon jól éreztük magunkat. Debreceni tartózkodásunk idején a srácokat én láttam vendégül, bemutattam nekik a város szegleteit, és az ottani barátaimat.
 
Elégedettek vagytok az eredménnyel?
Benny: A klip végeredményével teljes mértékben elégedettek vagyunk. Úgy gondolom, hogy nekem egy kicsit még oldódnom kell a kamerák előtt, de a következőben majd csak jobb lesz.
 
A formáció eredeti felállásban 3 tagú volt. Alapító tagjai között szerepel Sziki, Rétvári "PJ" Peter es Oli Úr. A triót a magyar X Faktorra hoztátok létre, azonban ott nem jött össze az igazi áttörés. Később, pont a műsor kapcsán hívtátok életre a ByTheWay csapatot. Visszagondolva, azért mégis csak jól alakult a dolog...
Oliver: Az első ByTheWay formáció egy amolyan projekt-csapat volt. A projekt nem sikerült, így annak a történetnek vége lett, de ugyanazzal a névvel úgy éreztük, hogy sokkal nagyobb projektet is létre tudnánk hozni, csak a csapat nem volt eddig megfelelő!
Sziki: Én kerülném ezt a projekt szót a zenére, de valamilyen szinten az első formációnkra igaz. Egy hirtelen összerakott csapatról beszélhetünk. Olivérrel gyorsan kellett találnunk egy harmadik embert és nem volt sok időnk gondolkozni. Rétvári Peti nagyon kedves srác és sajnáljuk is, hogy nélküle kellett megújítanunk a csapatot, de sajnos ő picit másképp képviselte a zenét, mint ahogy mi szerettük volna. A mostani csapatunk erőssége, hogy rendkívül harmónia centrikus és mindenkinek meg van a helye is az adott szólamok között, így még csak viták se születnek abból, hogy ki mit énekeljen, mert valahogy a szólamok választanak ki minket. A tavalyi csapat nem ütötte meg a mércét és ezt visszagondolva már tisztán látom, így talán hálásak is lehetünk Ferónak, hogy nem engedett be a döntőbe, mert részben neki köszönhetően lehetünk azok, akik vagyunk most. Büszke vagyok rá, hogy ennek a csapatnak a része lehetek!
 
Akusztikus pop egyvelegként aposztrofáljátok azt, amit csináltok. Egyre jobban hódít a pop rock és a fülbemászó gitárzene. Nem féltek, hogy egy bizonyos idő után titeket is magába „szippant” az-az irány, amely arra épít, hogy a társadalmi elvárásoknak megfeleljen?
Olivér: Büszkén vállaljuk azt, amit csinálunk, hiszen ez az, amiben mi magunk kényelmesen és magabiztosan el tudunk helyezkedni! Az emberek, személyes észrevételem alapján egyre inkább nyitottabbak a minőségi zenére, és mi még inkább erre szeretnénk buzdítani a tömegeket, hogy tartsanak ki ezen az úton! Sokan panaszodnak, hogy a magyar zene és zenészek nem hozzák a nemzetközi színvonalat, pedig rengeteg tehetséges ember van, csak Ők valamiért a háttérben ragadtak!
Sziki: Fontos kihangsúlyozni, hogy minden, amit csinálunk elsősorban a belőlünk áradó zenét hivatott szolgálni... Természetes dolog, hogy igyekszünk megfelelni a közönség igényeinek is repertoár választás során, de soha nem csinálunk meg olyan dalt, ami amúgy nekünk nem tetszik. Az akusztikus élő zenélés (vokális) szólamokban véleményem szerint egy nagyon nehéz műfaj, amit kevesen tudnak jó szinten teljesíteni, így kihívást jelent nekünk is ebben kiemelkedőt alkotni. Én személy szerint az ilyen jellegű zenélést élvezem a legjobban! Legyen egyszerű, de nagyszerű...
 
Budapest, Debrecen, Mosonmagyaróvár, Pécs. A távolság mégsem állt közétek. Nehéz volt összeegyeztetni a meetingeket, vagy az álmaitok megvalósítása annyira fontos volt számotokra, hogy semmi sem jelentett akadályt?
Oliver: Ami érdekes, hogy az elmúlt egy év ráadásul a következőképpen nézett ki: Seekie – Budapest, YaOu – Mosonmagyaróvár, Benny – Debrecen, Oliver – London! Voltak még kötelezettségeink, amiket rendbe kellett tenni, mielőtt belevághattunk volna teljes erővel a közös karrierünkbe, de úgy gondolom, hogy ez a cél, ami a szemünk előtt lebegett, hogy egy sikeres énekes/zenész csapat legyünk, elég motiváció volt arra, hogy sose adjuk fel.
Sziki: London-Budapest-Debrecen-Mosonmagyaróvár központú csapat voltunk kicsit kevesebb, mint egy éven át. Azt nem állíthatnám, hogy ez nem jelentett egyáltalán akadályt, hiszen havi szinten nagyjából egyszer tudtunk találkozni, de akkor se mindig mind a négyen. Ez a fejlődésben jelentősen gátolt minket. Ez alatt az időszak alatt egy picit megismertük egymást és rájöttünk, hogy van bennünk potenciál, de azt is tudtuk, hogy ha ezt komolyan gondoljuk, akkor ennél jóval több kell. Terveztük, hogy egy városba költözünk, hogy a próbák számát és az együtt töltött időt jócskán megemeljük. Előtte persze Bence leérettségizett, Ya Ou megcsinálta a vizsgáit én pedig megírtam a szakdolgozatom és leállamvizsgáztam. Így azt mondanám, hogy kicsit több mint egy hónapja vágott bele az igazi munkába a csapat. Rengeteget fejlődtünk ez a rövid idő alatt is, de természetesen várjuk lelkesen, hogy mi sülhet ki belőlünk.
 
A zenélésen kívül a konditermek nagy szerelmesei vagytok. Mennyire tartjátok fontosnak az egészséges életmódot? Egy zenekar tagjaiként, akiket nap mint nap látnak a fiatalok az interneten példaképként is szolgáltok. Most alkalmatok nyílik állást foglalni a sportolás, a konditermek és az egészséges életmód mellett.
Oliver: Az utóbbi időben kerülöm a cukros dolgokat, és ha lehet, csak szénsavmentes vizet iszom, azt sem túl hidegen és a konditermet is felcseréltem futásra és saját súllyal való edzésre! Néha nehéz nemet mondani egy jó kis sütire, vagy egy kólára, de sokkal fittebb vagyok, ráadásul elég érzékeny a bőröm és meglátszik, ha bűnöztem (sajnos).
Sziki: Én talán annyit pontosítanék, hogy a sportolás szerelmesei vagyunk inkább, mint sem a konditermeké. 10 évig teniszeztem versenyszerűen és 18éves koromban a legjobb 10 játékos között voltam az országos ranglistán. Nagyon szerettem ezt az életmódot és személyiségileg is sok mindent köszönhetek a tenisznek, de ekkortájt találkoztam újabb szerelmemmel, az énekléssel, ami szépen lassan letaszította az „ex”-et. Természetesen ma is rendszeresen sportolok, legyen ez konditerem, futás vagy otthoni edzés. Én az edzéstől nem fáradtabb leszek, hanem épphogy inkább felébredek és pörgök. Sajnos azért a kiskori énemnek árnyéka se vagyok már állóképesség szempontjából, de továbbra is fontosnak tartom a mozgást az életemben. A táplálkozásnál arra figyelek, hogy a fontos tápanyagokhoz hozzájusson a szervezetem, mint pl. protein, de nem vonom meg magamtól a jó dolgokat sem, csak mértéket tartok...
Benny: Az túlzás, hogy a konditerem szerelmese vagyok, az elmúlt 19 évemben körülbelül háromszor voltam konditeremben, mióta felköltöztem Pestre, egyre többször veszem rá magamat, hogy eljárjak edzeni, természetesen a srácokkal. Muszáj leadnom egy pár kilót, ha „példaképnek” kell lennem...
 
Milyen grandiózus tervekkel készültök az elkövetkezendő hónapokra?
Oliver: Van egy kis meglepetésünk minden rajongónk és követőnk számára, amiről nem beszélhetek, de hamarosan kiderül, hogy miről is van szó. Lesz néhány koncertünk, amiről folyamatosan értesítünk mindenkit az oldalunkon, és egy kis pihenés is kijárna most már...
Sziki: Csak a szokásos sablon tervek. Meghódítjuk a világot a zenénkkel! Sok gyakorlás, új dalok megtanulása, kész saját dalok hangszerelése és felvétele, stúdiózás.
 

 
Szandi
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2020. augusztus 18.

Blahalouisiana: Sok egyéb rossz már nem következhet

A kényszerpihenő után emocionálisan feltöltekezve, nagy lelkesedéssel várja nyári szezonja egyetlen fővárosi fellépését a Blahalouisiana. A pop-beat-rock talán legnépszerűbb hazai képviselőjének dalai szimfonikus hangszerelésben kerülnek a közönség elé a Heureka Pop Orchestra közreműködésével 2020. augusztus 22-én a Városmajori Szabadtéri Színpadon. Schoblocher Barbara énekes szerint a „blahalouisianás” klubkoncertes hangulat itt is meglesz – némi extrával. Tovább

2020. március 27.

Tóth Zoltán: Koncertjeink régi Republic dalokból állnak

Tóth Zoltán, kivételes tehetségű zenész, zeneszerző, gitáros, énekes, hangmérnök, a Republic egykori alapító tagja új együttessel és vadonatúj saját dalokkal jelentkezik. Tovább

2019. november 4.

A tél közeledtével nem létezik fontosabb társadalmi probléma – interjú Borovitz Tamással

Hat népszerű humorista Hajdu Steve vezetésével először áll össze, hogy rendhagyó stand up show keretében felhívja a figyelmet a hajléktalan embereket veszélyeztető téli időszakra. A jótékonysági célú stand up estet a Menhely Alapítvány és a Fedél Nélkül utcalap szervezi 2019.11.06-án 19.00 órától Budapesten az ELLÁTÓházban. A cél a szemléletformálás és adománygyűjtés a téli krízisidőszakra. A felszabadult nevetést humoristasimogató és a Malacka és a Tahó koncertje kíséri. Most Borovitz Tamással olvashattok egy interjút az esemény kapcsán. Tovább

2019. április 24.

Szalóki Ági: Néha aggódva figyelem a világ változását

Szalóki Ági énekes, dalszerző gyerekzenekara vezetőjeként 15 éve foglalkozik gyerekek zenei nevelésével. Művészetével igyekszik a hagyományos értékek és a természet tiszteletének fontosságára felhívni a figyelmet. Ágit 2019. május 11-én a Margitszigeten egy ingyenes gyerekkoncerten hallhatják az érdeklődők, ahol egy világrekord kísérletben is részt vehetnek a családok. Tovább

2019. február 5.

Honky Crew: Ezt a műfajt így lehet életben tartani

Mi lesz abból, ha egy electroswing DJ és egy vintage műfajokban jártas dobos találkozik? Jelen esetben egy electroswing szupergroup, a Honky Crew zenekar! Tamási Lacival és Ordiman-nal beszélgettünk a világ egyik legbulisabb műfajáról és megalakulásukról. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky