3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
VOLT 2013

2013. július 4. | Jam

VOLT Fesztivál: 1. nap, második felvonás - A hipi meg a hopi

Copyright:

A címmel arra akarok utalni, hogy a magyar underground egyre nagyobb számban termeli ki azokat a bandákat/rappereket, akik minőségi produkciójukkal egyre inkább a hazai mainstream kategóriát képviselik, semmint a null-pénzért, null-embernek zenélő szívből-rappereket.

Kedves D.!
 
Az érkezés és kicsomagolás megrázkódtatásait igencsak hamar sikerült kipihenni (hála a fröccsitalnak, amely ugyan drága, de legalább finom!), ugyanis egy Hősök koncerttel indította a Telekom Nagyszínpad az első napot, melyet nem lehetett nem szeretni. Féltem attól, hogy a mikrofonok esetleg rosszul lesznek kihangosítva és nem sok mindent lehet majd érteni a szövegből, de szerencsére a technikusok értették a dolgukat és úgy hápoghattam (hápogásnak a hip-hop jellegzetes kézmozdulatát nevezzük, amikor mindenki próbál rácsapni az ébresztőórájára) a Szó fel kettőre, hogy semmi mással nem kellett foglalkoznom! Öröm volt! 
 
Ellentétben Ganxsta Zolee és bandája, a Kartel koncertjével, ahol a rapbetétekből egyszerűen semmit nem lehetett érteni, a refréneket pedig csak ordibálta Zoli és Big Daddy Laca. Szerencsétlenségünkre az átvezető beszédeket lehetett érteni, éppen emiatt el is ment elég hamar a kedvem az egésztől. Zoli olyan trágár, nyomdafestéket (sőt, még online felületet sem) nem tűrő módon degradálta a nézőket, hogy rossz volt hallgatni. Az emberek pedig ezt biztatásnak vették és annál jobban üvöltöttek, minél jobban a földbe döngölte őket Zoli verbálisan. Én nem tudom...nekem ez nem jött át. Még egy Slipknot koncerten elfogadom Corey Taylortól, hogy „put your hands in the air, motherfuckers!", de amit Zoli művelt, az kritikán aluli volt. El is vette a kedvem attól, hogy pár számnál többet hallgassak meg belőlük, pedig egy Való világért nagyon tudtam volna lelkesedni. Így ezt már csak a sátram felé, messziről hozta el nekem a kellemes esti szellő.
 
Egy másik feltörekvő duó, az Akkezdet Phiai előadásáról sajnos lemaradtam, mert dehidratáltságomat és korgó gyomromat is rendbe kellett szedni, erre pedig csak a sátramnál volt lehetőség, ami a világ másik végén volt. Így inkább előtérbe helyezném Majkát, Curtist és BLR-t, akik megkoronázva a napot, összehozták a VOLT Fesztivál első napjának legprofibb, legélvezetesebb hip-hop koncertjét. Élő zenekarral megtámogatva, vokalista-leánnyal kiegészülve teljesen eszeveszett előadást rittyentettek. A Belehalok természetesen mindennek a teteje volt, de azért a többi dal is jól szólt és jól is állt nekik. Majka konferálása pedig egyszerűen zseniális: „Elhagytam egy ilyen kártyát, most töltöttem rá 10.000 Ft-ot. Aki megtalálja… az igya el az egészségemre!” Ilyen és hasonló dolgokkal hasított a trió, akik, meg merem kockáztatni, Magyarország vezető rap-csapatává lépnek elő hamarosan. Hacsaknem már nem most is azok...
 
Üdv,
Jam
 
Képek: VOLT Fesztivál hivatalos honlap, Mohai Balázs & Tóth Zsombor
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2013. augusztus 1.

Hangerő vagy zeneiség? Kis szubjektív

Mint fesztiválszűz ugrottam bele idén a könnyűzenei kavalkádba: Sopronba látogattam, a VOLT fesztiválra. Minimális költségvetéssel, de annál nagyobb érdeklődéssel – kíváncsi voltam, milyen is a zene fizikai valójában. Tovább

2013. július 11.

Másfélezer használt mobilból épült megarobot a VOLT-on

A környezetvédelem fontosságára hivatott ráirányítani a figyelmet a Telekom VOLT robot, amelyet hazai képzőművészek építettek Sopronban a VOLT ART ROBOT Műhelyben. A legnagyobb hazai távközlési vállalat legújabb fenntarthatósági akciója keretében arra buzdította a fesztiválozókat, hogy a rendezvényre vigyék magukkal az otthon elfekvő, régi mobilokat és tartozékokat, amelyek aztán új értéket nyerhettek az újrahasznosítás folyamán. Tovább

2013. július 11.

Compact premier a VOLTon!

Első alkalommal került élőben előadásra a Compact Disco a már rádiós játszási listákról ismert We Will Not Go Down című dala, csütörtök este Sopronban, a VOLT Fesztiválon. Az énekes,Csabi a már tőle megszokott lendülettel jelentette be a különlegességet a várt hatás pedig nem maradt el. Tovább

2013. július 10.

Jó éjszakát VOLT Fesztivál!

Zárásképpen összegezném az egész fesztivált, a látott koncerteket, a miliőt, ami körülvette az egész Lővér kempinget, valamint az arcokat, akik lehetővé tették, hogy életünk egy hatalmas élménnyel legyen gazdagabb. Azaz: Summáját írom Sopron átkának... Tovább

2013. július 10.

Egésznapos Nagyszínpad: Anna és a király - VOLT Fesztivál

Egyetlen nap sem volt az egész fesztivál alatt, amikor a nagyszínpad minden előadóját meghallgattam volna, ha csak pár dal erejéig is, de az utolsó napra sikerült egy olyan egyveleget összehoznia a szervezőknek, hogy kíváncsiságom csak úgy csillapodhatott, ha mindenkibe belehallgattam kissé. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky