2013. július 9. | Jam
Punks not dead! Volt Fesztivál 3. nap második felvonás:
Engedjétek meg, hogy kicsit felrúgjam a kronológiai sorrendet, és az igazi nagyágyúkat a végére hagyjam, így itt és most megemlékeznék a Kozmosz, a Supernem és az Alvin és a mókusok színpadi teljesítményéről. Mindegyikről van mit mondani, higgyétek el!
- megosztás
- kapcsolódó linkek
- kapcsolódó cikkek
Kedves D.!
A Kozmosz egy zseniális punkzenekar, akik bármikor képesek lennének betörni a magyar élvonalba, ha ott lenne üresedés. De nincs. Éppen ezért még csak másodvonalasak a srácok, de ez senkit ne tévesszen meg, ugyanis eszméletlen bulit varázsoltak délután háromkor is az összegyűlt tömegnek. A rendszerellenes szövegek (vagy inkább politikaellenes) igazán jól vannak fogalmazva, néha bújtatottan, néha kőkeményen az arcunkba, néha viccesen, de a legtöbbször komolyan tálalva. Zsombor átvezetőitől pedig egytől egyig kifeküdtem, mert olyan az ember, mint egyik az osztálytársam volt még gimiben: néha szól csak, de akkor mindenki belehal a röhögésbe. Nagyjából ez történt most is, amikor kijelentette, hogy a kormányt nem illene emlegetni egy fesztiválon, ezért a magyar sofőrszolgálatnak címezte a dalokat. Az egész koncertben egyébként az volt a legjobb, hogy a múltkori A38-as bulival ellentétben itt lehetett érteni a szövegeket, amik nem keveset tettek hozzá a srácok sikerességéhez. A zene jó volt, a hangulat jó volt, ByeAlex is kapott egy kevés fricskát, Schmitt Pált is eláztatták... Örülök, hogy jöttetek, Zsombi!
A Nagyszínpad felvezető zenekara az Óriás volt, akiknek mindössze a Fát dönteni című klasszikusát kedvelem, így inkább hidratáltam magam a koncert közben, viszont Supernemre már sikerült beverekedni magam egy korrekt helyre. Utólag ezt egy kicsit téves döntésként aposztrofálnám, ugyanis a Papp Szabi olyan szinten volt rommá (már ha értjük, hogy mire gondolok...), hogy elég nehezen tartotta nyitva a szemét. A konferálása, amelyet egyébként mindig élvezni szoktam, most két dologra koncentrálódott: az egyik a következő dal címe volt, míg a másik egy hatalmas "Helló!" felkiáltás. Ez így a nyolcadik számnál már kezdett kicsit unalmas lenni, sőt a Pulius Tibi is néha meglepetten és értetlenül nézett kollégájára, hogy mi a fenét is csinál? Volt olyan dal, ahol az átvezető majd' öt percesre sikeredett, miközben negyvenszer meghallgattuk, hogy "Csak kétszázzal tudsz menni..." Én ezt elsőre is elfogadtam volna, de sebaj, meghallgattam negyvenszer (utólag persze kipróbáltuk, csak huszonöttel sikerült futni…). Egyébként a zenekar mentségére legyen szólva, hogy vannak annyira profik, hogy így is le tudtak tolni egy csaknem hibátlan koncertet és Szabi is eljátszotta már ezelőtt az összes dalt annyiszor, hogy csuklóból lehozza őket. Viszont amit közben művelt... Nem szabadott volna felengedni a színpadra, nekem ez a meglátásom!
Az este nagy durranásait átugorva (a következő cikkben mindent megtaláltok róluk) egyből bele is csöppentem egy Alvin és a mókusok koncertbe, amely igazi best-of válogatás volt, közönségmozgató és énekeltető elemekkel. A srácok profik, bár szóló alatt nagyon kevés volt a basszus, de még hulla fáradtan is képes voltam énekelni és ugrálni, ha kellett. És kellett, ugyanis nem volt olyan dal, ahol ne kérte volna meg Alvin vagy Viki a tömeget, hogy énekeljen, wall of death-ezzen, circle pit-ezzen ("De nem ám olyan satnyát, mint amit a Papa Roach-on láttam az előbb!" - Alvin) vagy ugráljon kicsit. A tömeg pedig még éjjel egykor is adta magát, mutatva ezzel, hogy Alvinékon nem fog az idő: a jó punk kortalan!
Üdv,
Jam
Fotó: Sziget.hu/Kálló Péter
Szólj hozzá!
Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.