3427 zenekar 12453 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
VOLT 2013

2013. július 6.

Nagyszínpad: Legyen mindig péntek!

Copyright:

Két hazai zenekar, az Óriás és a Supernem produkcióját végigkövetve készültünk fel a folytatásban a VOLT legnagyobb színpadán megvillanó három külföldi nagyágyú fellépésre. Óriással kezdtünk, majd a Supernem diktálta a szupertempót a Papa Roach töréstesztje előtt, negyedik húzásra Billy Talent öntudatra ébredésének lehettünk szem- és fültanúi, végezetül Martin Solveig mesterrel szetteltünk egy hatalmasat.

A budapesti Óriás már több ízben koncertezett a VOLTon, ám ez volt az első alkalom, hogy a Nagyszínpadon kaptak játékidőt. Nem meglepő, hiszen az alternatív zenekar az elmúlt években folyamatosan növelte rajongói számát, a nemrég megjelent, Tűz, víz, repülő című harmadik nagylemezével pedig egy igazi, tökös rock and roll albumot adott ki, amely mind a szakma, mind a közönség köreiben pozitív fogadtatásban részesült. Kíváncsian vártuk, hogy a soproni közönség ezúttal hogyan fogadja őket, képesek lesznek-e átrepülni a léc fölött és bizonyítani ekkora mértek között is. Mert hát valljuk be, az Óriás igazi komfortzónája eddig a klubokban volt, növekvő ereje és a benne lévő potenciál azonban azt ígéri, hogy előbb-utóbb a headliner státuszba is beférhetnek. Koncertjüket az új album két dalával (Titkot visszaadni, Káoszkapitány) kezdték, hogy utána visszaugorjanak az időben az első nagylemezükig, amire már egyre jobban összesűrűsödött a folyamatosan gyarapodó nézősereg. A közelmúltban tagcsere történt a billentyűs poszton, Hortobágyi László helyett Menyhei Ádám érkezett a zenekarba, akin egyáltalán nem érződött, hogy alig pár hónapja van csak velük: gyorsan szerves része lett a zenekarnak, amit mi sem bizonyított jobban, mint a mostani koncerten mutatott kikezdhetetlen teljesítménye. Már régóta egyértelmű volt, hogy a Nagy Dávid-Örményi Ákos ritmusszekció az egyik legerősebb hazánkban, ha feszes, erőteljes és fantáziadús alapokról van szó, Egyedi Péter énekes-frontemberről pedig a vak is látja, hogy egy szimpatikus, rém tehetséges és joggal szerethető figura a hazai felhozatalban. A koncert legerősebb dalai a Mind a helyére, a Mindenki hasra, a Gyere, gyere, illetve a műsorzáró Mindenki írja voltak, utóbbit egy emberként énekelte velük a közönség – felemelő látvány volt. Az Óriás mai fellépésével nyomatékosította, hogy számolni kell vele a későbbiekben és joggal szavaztak nekik bizalmat a szervezők a VOLT Nagyszínpadán. Nem biztos, hogy jövőre ugyanezen a helyszínen kapnak majd lehetőséget, rájuk nézve azonban a gesztus tanulsága megfizethetetlen szolgálatot tesz majd.
 
A Supernem az egyik legfényesebben ragyogó csillag a magyar rock and roll égbolton, ez már régóta világos. Első nagylemezük éppen tíz éve jelent meg, ennyi idő alatt egy zenekar vagy eljut a legmagasabb szintekig, vagy ha addig nem sikerült, soha nem is fog. A zenekar tökösen vitte végig a folyamatot, egy kikezdhetetlen rock-intézmény vált belőlük, a két évvel ezelőtt megjelent nagylemezükkel (Tudományosfantasztikuspop) pedig egy olyan albumot hoztak össze, ami évtizedek múltán is hivatkozási alap lesz. Bulijuk első két dalát éppen erről választották (Viszlát, szevasz! illetve Reggelig táncolni egy rossz cipőben), majd pedig egy régi klasszikust, a Van valaki a szekrényben című dalt porolták le. Erre már az egész dühöngő dugig telt, a közönség akkora elánnal tombolt, mint maga a zenekar: az energiaszintet tekintve semmi különbség nem volt a színpadon lévők és a küzdőteret feltöltők között. Az olyan dalok hallatán, mint az Az világ vagy a Halkan, itt mások alszanak az ember nem tudott másra gondolni, minthogy ezek a srácok találtak valahol egy titkos receptkönyvet, amiből kitanulták a rock and roll minden trükkjét, hogy aztán elégessék az olvasmányt, a konkurencia pedig fejcsóválva találgassa csak, hogy honnan a fenéből tudják ennyire, mitől döglik a légy. Még azt a zseniális lépést is meg merték húzni, hogy a műsorzáró Irány a moziba be! közepén egyszerűen levonultak a színpadról, hagyták a közönséget, hogy visszatapsolják őket, majd két perccel később ugyanott folytatták a számot, ahol félbehagyták. A rajongók meg persze sikoltoztak örömükben. Kikezdhetetlen koncert volt. Egy igazi, nagyszínpados, porban ugrálós rock an roll-utazás. A pózok, a hangszerkezelés, a terek kitöltése és az egész tálalása, ahogyan felpörgették, illetve állandóan maximális fordulatszámon tartották a közönséget: mind-mind csillagos ötös. Kizárt, hogy volt ember, aki fanyalgott utána.
 
A Papa Roach fellépése volt a tökéletes bizonyíték arra, hogy van feltámadás! Sokan leírták már a Papa Roachot, mint egyslágeres földbe ékelt zenekart. Ez az előítélet azonban több ponton is hamisnak bizonyult. Egyrészt a Papa Roachnak számos slágere van, amit a VOLTosok kívülről fújtak, másrészt szó sincs lejárt szavatosságú együttesről. Igaz, az énekes, Jacoby Shaddix mögött durva évek állnak, túl van egy öngyilkossági kísérleten, a sokadik alkoholelvonóján, és ilyen-olyan családi problémákon, de mára minden szempontból egyenesbe hozta az életét, kitisztult, megtért és a zenekarának a pályája is újra felfelé ível. A nagyszínpad előtt tiszteletet parancsoló tömeg gyűlt össze, Jacoby pedig hihetetlen érzékkel mozgatta a rajongóit. A Papa Roach tolmácsolásában teljesen új értelmet kapott a nu metal agressziója, ugyanis Jacobyék zenéje a negatív energiák leadásáról, illetve a pozitív energiákkal való feltöltődésről szól. Így mindjárt más szemmel nézi az ember a circle pitet vagy a pogót, hiszen a koncert végén csupa mosolygó ember sétál ki a nézőtérről. Kézzelfogható volt az energiaáramlás az együttes és a közönség között, Jacoby a szívét is kiénekelte és szemmel láthatóan fürdött a felé áradó szeretetben. Valószínűleg pontosan ez az, ami megmentette az immár a gyerekeivel együtt turnézó frontembert a démonaitól. Legnagyobb slágerüket, a Last Resortot természetesen a koncert legvégére tartogatták, de ez így is volt rendjén, így volt kerek a koncert, hagytuk elrepülni a hamvaiból újjáéledt főnix madarat, a legjobbakat kívánva neki.
 
A kanadai Billy Talent az utóbbi évek egyik legüdítőbb színfoltja a punk színtérnek. És nem punk-popról beszélünk, hanem aréna-punkról – már, ha van egyáltalán ilyen kategória. Rég nem született ilyen karcos, szívből jövő, lendületes punk-rock zene, pláne Justin Bieber szülőhazájából – aki mellesleg a zenekar nagy rajongója, de ez inkább maradjon köztünk... A Billy Talent simán lehetne a Green Day trónkövetelője, ha szerencsétlenségére nem mindig Billie Joe-ékkal egy időben rukkolna ki új albumaival. Úgy írják a slágereket, mint ahogyan más leviszi a szemetet, így a koncert során is csak kapkodtuk a fejünket, ahogy egymást érték az olyan számok, mint a Surprise, Surprise, Falling Leaves, Saint Veronika, Stand Up And Run, Covered In Cowerdice, vagy a végére hagyott Red Flag. Mivel nem tizenéves kölykökről, hanem érett, harmincéves, az önpusztításon már túllépett arcokról van szó, a dalszövegek is tartalmasabbak, ami nem jelenti azt, hogy elveszett volna a punk attitűd, hanem csak pozitív üzeneteket lőnek ki ugyanazzal a lendülettel, mint korábban. A lengyel felmenőkkel bíró Benjamin Kowalewicz – akinek az angol kiejtése egészen európai hangzású – belopta magát a magyar rajongók szívébe, amikor két szám között kijelentette, hogy legszívesebben megfordítaná a kivándorlási hullámot, hiszen nálunk jó a sör, jó a kaja és gyönyörűek a lányok - hogy őt idézzük. Nem sokkal később elgondolkodhatott, miként teremthetne azért egyensúlyt, ezért végül felhozott egy egészen váratlan negatívumot: a pálinkát! A tömeg ezt nem hagyta annyiban, „Pálinka! Pálinka! Pálinka!” rigmussal tüntetett. Ha már a nézők reakciójáról beszélünk, meg kell említenünk, hogy a korábbi Papa Roach fellépésével szemben, ezúttal nem a circle pit volt a favorizált rajongói alakzat, hanem sokkal inkább az egymás nyakában állás. Nem ülés, állás! Teli torokból rikácsolás, brutálisan őszinte hajleüvöltés, és végletes zúzás, meg amit akartok. Plusz érzelmek, de ezt megbocsátjuk.
 
Martin Solveig igazi tapasztalt, rutinos és rafinált elektronikus zenész, aki már hosszú ideje villog az e-zene nemzetközi premierligájában. Első négy albuma frankománok milliót táncoltatta meg, a Hello-tól hangos Smash 2011-es megjelenése óta pedig az elektronikára fogékony körökben olyan figyelemnek örvend, mind a Roland Garros sztárjai. Amikor felüti az elektronikus zene milliszekundumról milliszekundumra frissülő lexikonát, pontosan tudja, hogy mik azok az oldszkúl ütemek, amiktől a fellépésein felsorakozó tömeg minden körülmények között beindul, vagy hogy milyen aktuális hangminták kellenek ahhoz, hogy szettje kellőképpen naprakész, illetve bombabiztosan friss legyen. Nem meglepő, hogy Sopronban olyan bivalyerős szettet rakott nekünk össze, melynek ereje Zlatan Ibrahimovics hasizmát is meghajlította volna, sőt még azoktól is komoly sportteljesítményt követelt meg, akik a tizenkilenc év után újra francia bajnok Paris-Saint-Germain csillagánál nagyobb mesterei a taekwondonak. Poptarisznyáját felcsapva Solveig mester a Daft Punk Harder, Better Faster, Stronger-jét mashupolta több alkalommal, villogott a Ready 2 Go-val, kihasználta a tegnap pontban ilyenkor partit adó Knife Party-hoz hasonlóan a nyár pophimnuszának, az Empire of the Sun Alive-jának hibátlan, közönségstimuláló adottságait, a Cataracs-szal közösen jegyzett Hey Now minden junior-szenior fesztiválozót megtáncoltatott, miközben pörögtek a kivetítőn az ingereket tornáztató vizuálok. Fekete bőrdzsekis-fejpántos szerelésében úgy nézett ki, mint egy konditeremben megzavarodott Michel Houellebecq-hasonmás, akinek titokban szexibb és egyedibb elképzelése van az electro house-ról, mint nála fiatalabb, rádiókban többet pörgetett kollégáinál. Ha kellett Lil Wayne-től idézve hip-hopos elemekkel színesítette a show-t, többször megmászta keverőpultját, hogy együtt énekelje a közönséggel legnagyobb slágereinek refrénjeit. Adogatott, csapatott, ugráltatott, Bonjour helyett inkább Hello-val hódított, fellépésének csúcspontján pedig bevette a leggátlásosabb VOLTosokat is felszabadító Night Outot.
 
(sziget.hu)
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2013. augusztus 1.

Hangerő vagy zeneiség? Kis szubjektív

Mint fesztiválszűz ugrottam bele idén a könnyűzenei kavalkádba: Sopronba látogattam, a VOLT fesztiválra. Minimális költségvetéssel, de annál nagyobb érdeklődéssel – kíváncsi voltam, milyen is a zene fizikai valójában. Tovább

2013. július 11.

Másfélezer használt mobilból épült megarobot a VOLT-on

A környezetvédelem fontosságára hivatott ráirányítani a figyelmet a Telekom VOLT robot, amelyet hazai képzőművészek építettek Sopronban a VOLT ART ROBOT Műhelyben. A legnagyobb hazai távközlési vállalat legújabb fenntarthatósági akciója keretében arra buzdította a fesztiválozókat, hogy a rendezvényre vigyék magukkal az otthon elfekvő, régi mobilokat és tartozékokat, amelyek aztán új értéket nyerhettek az újrahasznosítás folyamán. Tovább

2013. július 11.

Compact premier a VOLTon!

Első alkalommal került élőben előadásra a Compact Disco a már rádiós játszási listákról ismert We Will Not Go Down című dala, csütörtök este Sopronban, a VOLT Fesztiválon. Az énekes,Csabi a már tőle megszokott lendülettel jelentette be a különlegességet a várt hatás pedig nem maradt el. Tovább

2013. július 10.

Jó éjszakát VOLT Fesztivál!

Zárásképpen összegezném az egész fesztivált, a látott koncerteket, a miliőt, ami körülvette az egész Lővér kempinget, valamint az arcokat, akik lehetővé tették, hogy életünk egy hatalmas élménnyel legyen gazdagabb. Azaz: Summáját írom Sopron átkának... Tovább

2013. július 10.

Egésznapos Nagyszínpad: Anna és a király - VOLT Fesztivál

Egyetlen nap sem volt az egész fesztivál alatt, amikor a nagyszínpad minden előadóját meghallgattam volna, ha csak pár dal erejéig is, de az utolsó napra sikerült egy olyan egyveleget összehoznia a szervezőknek, hogy kíváncsiságom csak úgy csillapodhatott, ha mindenkibe belehallgattam kissé. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky