3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
VOLT 2013

2013. július 4.

Thirty Seconds To Mars és a Queens Of The Stone Age - VOLT Fesztivál

Copyright:

Első körben három első osztályú hazai produkciót láthattatok szerdán a Telekom Nagyszínpadon. Délután a Hősök vette kezelésbe a tömeget, majd a kirobbanó formában lévő Brains lépett fel, végül a Tankcsapda rockolt óriásit a helyszínen. Utánuk a Queens of the Stone Age aratott hatalmas sikert, az estét pedig a Thirty Seconds To Mars elementáris show-ja zárta.

Háromnegyed nyolc magasságában csapott a húrok közé a legnagyobb magyar rock’n’roll zenekar, a Tankcsapda. A zenekar szokás szerint prímán szólt és lendületben se volt hiány, egymást érték a hátborzongatóan csontig hatoló slágerek. Hiába  huszonnégy éves a zenekar, a dalszövegek többsége a mai napig aktuális. A setlistben itt-ott felbukkantak az új album, a Rockmafia dalai is, szépen megférve a régebbi alapvetésekkel, de a közönség még mindig inkább az olyan klasszikusokra indult be a leginkább, mint a Rock & Roll rugója vagy a Be vagyok rúgva. Az igazság az, hogy egy Tankcsapda-koncerttel nem lehet mellényúlni, egy Tankcsapda-koncertben nem lehet csalódni: Lukácsék mindig profin, magabiztosan hozzák a tőlük megszokott színvonalat. Aki pedig még nem látta volna a zenekarral Sidlovics Gábort, az itt is megbizonyosodhatott róla, hogy tökéletesen beilleszkedett a zenekarba, sőt, valójában a Zanzibárból lógott ki, és végre megtalálta a helyét! A ráadásban még megkaptuk többek között a Legjobb méreg című himnuszt, csak, hogy érezzük a törődést. Jobban meg se lehetett volna ágyazni az est egyik legnagyobb fellépőjének, a Queens Of The Stone Age-nek.
 
21:30-kor a Telekom Nagyszínpad hátterében megjelent a négy ablaküvegszerűség kivetítve, amelyek szépen egymás után összetörtek, így jelezve a Queens Of The Stone Age koncertjének kezdetét. A stoner rock címkét tagadó, valójában sokszínű, hatalmas zenei spektrumot lefedő, Palm Springs-ből, a kaliforniai sivatag közepéből származó zenekar nem hazudtolta meg önmagát, az egyik legelsöprőbb számukkal, a Feel Good Hit Of The Summerrel kezdtek. A feszes, lendületes koncert később se nagyon vesztett a sebességéből, sorba kaptuk az új és a régebbi albumok slágereit, mint a No One Knows, a My God Is The Sun, az If I Had A Tail, vagy a Go With The Flow. Mindezt szemkápráztató vetítés kísérte, amely elsősorban a legfrissebb számok képi világára épített. Minden a helyén volt, kiválóan szólt a zenekar, és mindenki nagy beleéléssel játszott, de leginkább Michael Shuman engedte el magát, no és a mindig elegáns Troy Van Leeuwen gitáros, akit a koncert végére már leelőzött a saját gitárja. A QOTSA show-ja a tavalyi Faith No More fellépését juttatta eszembe, legalábbis abból a szempontból, hogy kevesebb nézőjük volt, mint az utánuk következő Thirty Seconds To Marsnak, de akik jelen voltak, jól ismerték még az új album dalszövegeit is. Joshnak énekeltetnie se kellett a közönséget, a megfelelő pillanatokban automatikusan bekapcsolódtak a VOLTosok. Elől aprításban se volt hiány, a pogóból például a Bohemian Betyars tagjai is kivették a részüket. A lendület és a slágerparádé következtében, amikor Josh Homme és társai hatvanöt perc után levonultak, felmerült az emberben a kérdés, hogy vajon mi lesz a ráadásban. Nos, a választ gyorsan megkaptuk: nem volt ráadás, a királynők jöttek, láttak és győztek. Nem volt szükség olyan rock’n’roll klisékre, mint visszatapsolás, és ez így volt kerek egész.
 
Ebben a tekintetben Josh Homme és bandája nem különbözik a Jared Leto vezette fekete seregtől. Ők sem gondolkodtak ráadásban, helyette jó szokásukhoz híven fanatikus rajongótáboruk tagjaival együtt ugrálva a színpadon búcsúztak el a VOLTtól legújabb lemezük, a Love, Lust, Faith and Dreams egyik legerősebb számát, az Up in the Airt játszva. De ne szaladjunk ennyire előre az időben! Mielőtt második soproni koncertjük megkezdődött volna, egy hatalmas fehér paravánnal fedték le a nagyszínpadot, és két gázmaszkos őr posztolt jobb és bal oldalt, fokozva a feszült várakozással teli pillanatokat. 23:40-kor kezdett a zenekar, a paraván mögött megbújó Shannon-Jared-Tomo trióhoz egy komplett ütőskollektíva csatlakozott. Elsőként a Thirty Seconds To Mars frontembere lépett ki az árnyékvilágból, hosszú kifutása és beköszönője alatt lehullott a színpadot takaró lepel, és végre megláthattuk kedvenceinket. A show első felvonásának legerősebb darabja egyértelműen a rendes játékidején túl hosszú percekig kibővített Search and Destroy volt, melynek csúcspontján Jared elszámolt háromig, majd elrepített minket a csillagokba. Eksztatikus állapotban tértünk vissza a Földre, a kivetítőn olyan szabadságharcosok portréi villantak fel, mint Nelson Mandela, Martin Luther King vagy Gandhi, miközben hihetetlen erővel szólt a This Is War. Nem sokkal ezután egy igazán különleges pillanat részesei lehettünk: Jared bevallotta, hogy Magyarország az egyik legvarázslatosabb hely, ahol valaha megfordult életében. Hitelesen hangzott tőle a vallomás, főleg, hogy a soron következő Do Or Die-t egy hatalmas magyar zászlót lengetve tombolta végig. Megtudtuk, a számhoz most készül klip, a koncert alatt is forogtak a kamerák, így a VOLTos közönség jó eséllyel pályázik rá, hogy bekerüljön a Mars legújabb videójába. Ezek után egy lassabb-morajlóbb etap következett, halhattuk az End Of All Days-t és a City Of Angels-t, majd a Mars vezére akusztikus gitárt ragadott és a közönséggel együtt énekelte el a Hurricane-t. A Kill csak félig volt akusztikus, a szám kataklizmája alatt ismét grandiózus hangerő bemutatót tartott a zenekar, és a folytatásban sem fogta vissza magát, amikor is jött a monumentális finálét felvezető Kings and Queens, valamint a Closer To The Edge.
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2013. augusztus 1.

Hangerő vagy zeneiség? Kis szubjektív

Mint fesztiválszűz ugrottam bele idén a könnyűzenei kavalkádba: Sopronba látogattam, a VOLT fesztiválra. Minimális költségvetéssel, de annál nagyobb érdeklődéssel – kíváncsi voltam, milyen is a zene fizikai valójában. Tovább

2013. július 11.

Másfélezer használt mobilból épült megarobot a VOLT-on

A környezetvédelem fontosságára hivatott ráirányítani a figyelmet a Telekom VOLT robot, amelyet hazai képzőművészek építettek Sopronban a VOLT ART ROBOT Műhelyben. A legnagyobb hazai távközlési vállalat legújabb fenntarthatósági akciója keretében arra buzdította a fesztiválozókat, hogy a rendezvényre vigyék magukkal az otthon elfekvő, régi mobilokat és tartozékokat, amelyek aztán új értéket nyerhettek az újrahasznosítás folyamán. Tovább

2013. július 11.

Compact premier a VOLTon!

Első alkalommal került élőben előadásra a Compact Disco a már rádiós játszási listákról ismert We Will Not Go Down című dala, csütörtök este Sopronban, a VOLT Fesztiválon. Az énekes,Csabi a már tőle megszokott lendülettel jelentette be a különlegességet a várt hatás pedig nem maradt el. Tovább

2013. július 10.

Jó éjszakát VOLT Fesztivál!

Zárásképpen összegezném az egész fesztivált, a látott koncerteket, a miliőt, ami körülvette az egész Lővér kempinget, valamint az arcokat, akik lehetővé tették, hogy életünk egy hatalmas élménnyel legyen gazdagabb. Azaz: Summáját írom Sopron átkának... Tovább

2013. július 10.

Egésznapos Nagyszínpad: Anna és a király - VOLT Fesztivál

Egyetlen nap sem volt az egész fesztivál alatt, amikor a nagyszínpad minden előadóját meghallgattam volna, ha csak pár dal erejéig is, de az utolsó napra sikerült egy olyan egyveleget összehoznia a szervezőknek, hogy kíváncsiságom csak úgy csillapodhatott, ha mindenkibe belehallgattam kissé. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky