3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
VOLT 2013

2013. július 1. | Jam

Az utolsó roham - VOLT-váró-blog: 4. nap

Copyright:

Az utolsó napra már valószínűleg a hócipőm tele lesz a wifikereséssel és a laptoppal való vitorlázással, dehát Értetek, olvasókért mindent, ezért még maradok és a végső harcról is jelentem majd a legérdekesebb tudnivalókat, hogy érezzétek: ezt nem szabadott volna kihagyni!

Kezdjük azzal, hogy erre a napra hagyta a GDF Suez színpad a legerősebb felhozatalt, ezért is bánt marhára, hogy a feléről le kell maradnom. Ugyanis lesz itt a Fish!, akiket a világ minden kincséért se kéne kihagyni, de azért egy Bullet for my Valentine-ért igen, akik ugyebár már félig pop és már félig playback, de attól még biztosan elnyomnak egy 4 words to choke upon-t, amit meg azóta hallani akarok élőben, mióta először láttam a Live at Brixton DVD-jüket. Ami pedig még nagyobb gond, hogy az időbeosztás miatt a BFMV pont félig belelóg a Fish!-be, félig meg az AFC-be, akiket ugyan már párszor láttam idén, de ettől még bírom a dolgot. Szóval kicsit sajog a szívem. No de, vissza a GDF színpadhoz: lesz itt nekünk még Heaven Street Seven-ünk és újjáalakult Kaukázusunk is, amit olyan csekélységek fognak zavarni a Nagyszínpadról, mint a Parov Stelar (na, ha róluk lemaradok, azt aztán nem bánom) valamint Ákos (akinek a szintirock[pop?] programját már csak "azért is" látni szeretném!). A Pál utcai fiúk előadását pedig az az Example fogja keresztezni, akik zárják majd a Telekom színpad felhozatalát, éppen ezért csak meg kéne nézni, hogy milyen, amikor We'll be coming back for you-t énekel pár ezer ember, egyszerre...
 
Az OTP-Petőfi közös színpad is igyekezett a végére hagyni a nagyágyúkat, hiszen a Nemjuci és Odett után a Turboweekend, lesz itt nekünk a Gusgus és ha valaki egy kis mélyre vágyna, akkor Dub FX is tiszteletét teszi. A Punnany Massif pedig keretbe foglalja majd nekünk az egész fesztivált, hiszen kedden ők nyitják a 10. szülinapi házibulijukkal, most pedig ők zárják egy klasszikus, hamisítatlan PM koncerttel. A levezetést meg rábízzák Skream-re, hogy szó ne érje már a ház elejét.
 
Egyébként most, az utolsó napra fedeztem fel egy bandát a Port.hu színpadon, amit illene meglesni, úgyhogy talán Ákos és az Example között egy 10 percet elkapok Gönczi Gábor és a Smile előadásából, akikre nagyon régóta fáj a fogam. Már csak a frontember személye miatt is, hiszen tudjuk, hogy hogyan szokott végződni, ha egy celeb zenélni kezd. Viszont Gábor már jó néhány éve csinálja ezt, úgyhogy kíváncsiságom határtalan, remélem odajutok pár percre és jobb lesz, mint anno a Vivás Zsola vezette Retro School Band!
 
Nos, kedves mindenki, nagyjából erre lehet számítani az idei Volt fesztiválon, Sopronban, a Lővér kempingben, július (2.) 3-6. között. Aki ott lesz, azzal találkozunk, aki pedig nem, annak napról napra szállítom majd az érdekességeket, híreket és beszámolókat, hogy le ne maradjon semmiről, ami esetleg érdekelné egy kicsit is. Szóval holnap kezdünk, tessék felvenni a kesztyűt!
 
Jam
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2013. augusztus 1.

Hangerő vagy zeneiség? Kis szubjektív

Mint fesztiválszűz ugrottam bele idén a könnyűzenei kavalkádba: Sopronba látogattam, a VOLT fesztiválra. Minimális költségvetéssel, de annál nagyobb érdeklődéssel – kíváncsi voltam, milyen is a zene fizikai valójában. Tovább

2013. július 11.

Másfélezer használt mobilból épült megarobot a VOLT-on

A környezetvédelem fontosságára hivatott ráirányítani a figyelmet a Telekom VOLT robot, amelyet hazai képzőművészek építettek Sopronban a VOLT ART ROBOT Műhelyben. A legnagyobb hazai távközlési vállalat legújabb fenntarthatósági akciója keretében arra buzdította a fesztiválozókat, hogy a rendezvényre vigyék magukkal az otthon elfekvő, régi mobilokat és tartozékokat, amelyek aztán új értéket nyerhettek az újrahasznosítás folyamán. Tovább

2013. július 11.

Compact premier a VOLTon!

Első alkalommal került élőben előadásra a Compact Disco a már rádiós játszási listákról ismert We Will Not Go Down című dala, csütörtök este Sopronban, a VOLT Fesztiválon. Az énekes,Csabi a már tőle megszokott lendülettel jelentette be a különlegességet a várt hatás pedig nem maradt el. Tovább

2013. július 10.

Jó éjszakát VOLT Fesztivál!

Zárásképpen összegezném az egész fesztivált, a látott koncerteket, a miliőt, ami körülvette az egész Lővér kempinget, valamint az arcokat, akik lehetővé tették, hogy életünk egy hatalmas élménnyel legyen gazdagabb. Azaz: Summáját írom Sopron átkának... Tovább

2013. július 10.

Egésznapos Nagyszínpad: Anna és a király - VOLT Fesztivál

Egyetlen nap sem volt az egész fesztivál alatt, amikor a nagyszínpad minden előadóját meghallgattam volna, ha csak pár dal erejéig is, de az utolsó napra sikerült egy olyan egyveleget összehoznia a szervezőknek, hogy kíváncsiságom csak úgy csillapodhatott, ha mindenkibe belehallgattam kissé. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky