3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Sziget 2012

2012. augusztus 11.

Kristályos fények és harcosok

Copyright:

A csütörtöki nap leginkább várt koncertje a Crystal Fighters volt. Legalábbis számomra. Úgyhogy repesve vártam, hogy végre kikössünk az Arénában és kezdetét vegye valami nagyon jó! Útközben belebotlottunk a Sziget egyik hírességébe, a szintén 20 éves Lumináriumba. Érdemes volt megállni, még ha így el is hagytuk svájci spanjainkat.
 

Az érdekes „lufi” installációt Alan Parkinson tervezte, és már több, mint 34 országot megjárt. Kívülről is felkelti az ember érdeklődését az ezüstös, csúcsos valami. Szerencsére viszonylag kevesen álltak sorba, meg amúgy is mindenki erről beszél, gondoltuk jó lesz előjátéknak a koncert előtt. Mégis ott dőlt el, hogy ez a legjobb hely, amikor kiderült, hogy a lábmosás kötelező. Bizony nem a legjobb ötlet szandálban menni a szigetre, mert annyira poros, hogy kb. fél óra után masszív páncél alakul ki. Szóval csodás dolog volt a víz, hogy aztán tökéletes legyen a chill out érzés a varázspalotában. Kb. 10 fős táskától-cipőtől mentes csoportokban engedtek be minket a lufiba, ami tényleg csodálatos. Sajnos a nap már nem sütött annyira, de így is pont elég fény volt, hogy a színes betétekbe beleszédüljön az ember. Abba bele se mertünk gondolni, milyen lehet kissé illuminált állapotban üldögélni itt, de józanul is élmény. Sok kis zug van, ahol a fáradt fesztiválozó ledőlhet pihenni kicsit, a dómban vagy a fa alatt. Ha nem lenne időkorlát, egész nap itt fetrengene mindenki, az tuti.

De mi nem értünk rá, mert menni kellett kicsit odébb, az Arénába. Naivan azt hittem, hogy ezt az együttest nem ismerik annyira, főleg mert akárkinek mondtam, hogy mire megyek csak néztek, hogy mi?! Úgy látszik, külföldön viszont népes rajongótábora van az angol bandának, így fél 8-kor megtelt az Aréna, nem is tudtuk magunkat beverekedni a közepébe. Ez általában nem zavarna, de a hangosítás valami szörnyű volt. Fedett tér, rengeteg ember, visszhangzott a zaj, és a basszuson kívül alig lehetett hallani valamit. Ennek ellenére hatalmas buli alakult ki. Felcsendült minden szám a lemezről, és ez aztán igazi parti zene, főleg ha jó a közönség. Azt hiszem lényegtelen kiemelni pár számot, mert aki ismeri, annak elég annyit mondani, hogy minden volt. Kicsit máshogy, bulisabban, de nem ártott a számoknak némi tuning, nem volt lapos pillanat, tetszett. De azt azért üzenném a szigeteseknek, értem én hogy félünk az esőtől, de sokkal jobb egy esős, de jól hallható koncert, mint egy meleg, fülledt, halk valami.

Dóri
 

képek: sziget.hu / Balogh Zoltán

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2012. augusztus 23.

Csak a szépre emlékezem – Sziget videók

Szigetbetegség? Sziget utáni depresszió? Visszatérés az életbe? Általában ezek a tünetek lépnek fel minden olyan embernél, aki augusztusban egy hetet tölt el a Hajógyári Szigeten. Nehéz, nagyon nehéz az élet a Sziget után, de most egy kis közös emlékezéssel próbáljuk enyhíteni a bajokat. Tovább

2012. augusztus 16.

Gyilkosok és Mocskos idők a Szigeten 

Ha valaki azt mondja nekem, hogy a jubileumi Szigetet egy Európa Kiadó koncerttel fogom zárni, amire éjjel fél 4-kor esek be lehet, hogy kiröhögöm. Pedig így volt. De tekerjük vissza egy kicsit az időt az LMFAO végére, mert addig sok víz lefolyt a Dunán. Mekkora közhely…  Tovább

2012. augusztus 15.

Megtaláltuk az amerikai Soerii & Poolek-et a Szigeten!

Ott hagytam abba, hogy csapat meetinget tartottunk annak kapcsán, hogy mit érdemes megnézni: az LMFAO-t, vagy a Lamb-et. Félve vallom be az igazságot, de legyünk gyorsan túl rajta: a Nagyszínpadnál táboroztunk le. Erre pedig nincsen mentség. Vagy?  Tovább

2012. augusztus 15.

Vasárnapi Sziget körkép, mielőtt beindulna az este 

Ismerem a korlátaimat, tudom, hogy már nem bírnék egy teljes hetet végigbulizni a Szigeten, így az utóbbi pár évben mindig úgy próbáltam kimenni, hogy a zárónap mindenképpen beleférjen. Nem tudom mi ez a perverzió nálam, de van benne valami báj, ahogyan mindenki egyszerre érzi, hogy legközelebb egy év múlva találkozunk. Viszont, még mielőtt elmorzsolnánk a szemünk szélén egy dagadt kis könnycseppet, nézzük hogyan telt az utolsó nap első fele.  Tovább

2012. augusztus 14.

Kalózlányok a hajón 

Az egész szombat este elég jól alakult. Túl voltunk már egy rakat jó koncerten és épp azt beszélgettük merre tovább. Hát Snoop Doggra! Erre jött a kérdés, miért, szereted? Jah, nem, de csak meg kéne nézni. És tényleg; életemben nem hallgattam kifejezetten, de ha aznap este a poén kedvéért meg kellett valamit nézni, az Snoop volt.  Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky