Vasárnapi Sziget körkép, mielőtt beindulna az este

Ismerem a korlátaimat, tudom, hogy már nem bírnék egy teljes hetet végigbulizni a Szigeten, így az utóbbi pár évben mindig úgy próbáltam kimenni, hogy a zárónap mindenképpen beleférjen. Nem tudom mi ez a perverzió nálam, de van benne valami báj, ahogyan mindenki egyszerre érzi, hogy legközelebb egy év múlva találkozunk. Viszont, még mielőtt elmorzsolnánk a szemünk szélén egy dagadt kis könnycseppet, nézzük hogyan telt az utolsó nap első fele.

megosztás
kapcsolódó linkek
- Sziget Fesztivál
kapcsolódó cikkek
- Kalózlányok a hajón
- Képek! Cirkuszolni mégiscsak jó! Sziget - Magic Mirror

Új taktikát fejlesztettem ki: megpróbálok minél hamarabb kiérkezni a Szigetre, hogy mire elérem a minden mindegy állapotot, legyenek olyan dolgok, amiket tényleg megnéztem, mert érdekeltek is, és nem azért láttam, mert éppen ott ragadtam le. Ja, és nem megyek a Magyar színpad közelébe. Szuper, most mindenki egyszerre örülhet. Tehát, ezen logika mentén kezdtünk el kóvályogni a Sziget sűrűjében. Első körben a John Lennon körúton korzóztunk egyet, ahol a bazársor van. Gyorsan be is szereztünk a Szputnyikban egy szegecses karkötőt, mert úgy tűnt anélkül nem is lehetünk hivatalosan Sziget látogatók. Onnantól, hogy volt, viszont éreztem, akármelyik percben megállíthatnak minket valamelyik street style blogtól. De nem.

Ilyen boldogan érkeztünk meg az Afro-Latin Színpadhoz, ami szerintem alibiből maradt meg, mert az előző évekhez képest jóval kisebb területen helyezkedett el. Mondjuk este hatkor már elég jó volt a hangulat, szólt a zene az emberek táncoltak a színpad előtt, leginkább úgy, hogy egymásra rúgták a port, de persze ez nyilván vicc volt. Vagy nem. Ezen a ponton dőlt meg az az elméletem, miszerint a Világzenei színpad kikerült a világvégére, ugyanis, mint kiderült mindentől nagyjából egy percre volt megtalálható. Nem baj, a lustaságom miatt lemaradtam minimum három koncertről. Cserébe, most próbáltam kompenzálni azt, ami lehetetlen: végigbólogattam a Fanfare Ciocarlia-t. Előttünk egy házaspár állt két kisgyerekkel, az egyik szerintem még egy éves sem múlt el, de ő is rettenetesen élvezte a koncertet. Az apukája nyakában lengette a karját akkor, amikor a közönség is és végig nevetett. Jó volt rájuk nézni. A zene a tipikus balkáni örömzenélés volt, ahol mindenki egyszerre érezheti felszabadultnak magát.

Ekkor már játszott az A38-on Beardyman, akit úgy aposztrofáltam a többieknek, hogy olyan, mint a Dub FX, csak jobb, mondjuk kevésbé attraktív. És tényleg. A koncert maga jó volt, képzeljünk el koraeste egy hangárszerű sátorban drum and bass féle zenét, úgy, hogy ugyanaz az ember rá is MC-zik. Azt valaki erősítse már meg, hogy jól hallottam-e: leszólt az első sorba –mármint inkább a stuffnak-, hogy adjanak annak a lánynak, aki ott áll egy backstage pass-t?! Reméljük ezt nem csak képzeltem és azóta ők is nagyon boldogok. Mert ugye sosem lehet tudni. A koncert közben valami rossz érzés lett úrrá rajtam, és éreztem, hogy valamit elfelejtettem. Többen kérdezték, hogy mi van most a Nagyszínpadon, mindenkinek mondtam, hogy fogalmam sincs, pedig addigra már kívülről tudtam a programot. Ez persze csak akkor tűnt fel, amikor a színpad előtt elsétálva a nagykivetítőn láttam, hogy a zenekar mögé nagyban ki van írva a nevük: MANDO DIAO. Pedig előzetesen hogy sírtam, hogy őket mindenképpen látni szeretném. Ha azt az erős öt számot - amit sikerült hallani tőlük - jellemeznem kéne, akkor a közepesen idegesítő indie zene kifejezését használnám. Szimplán: semmi extra. Amúgy maga a hangulata jó volt, de nem igazán nem mondanám azt, hogy ilyet még életemben nem hallottam. A Dance with Somebody-t már ülve hallgattam végig. Nem kért fel senki. Egyébként lehet azért sem ajzott fel annyira, mert megérkezésünkkor épp Paulo Nutini ment, aki szintén elég állóvíz jellegű dalokat játszik, mégis rám ezerszer jobb benyomást tett, mint svéd barátaink.

Utána gyors csapatmegbeszélés, hogy tényleg végigálljuk-e az LMFAO-t, mert röhögni ugye mindig kell, vagy Lamb-en vagdossuk az ereinket. Ki fog derülni mit választottunk, meg az is, hogy milyen, amikor végre beindult az este. Ígérem igyekeztünk, csak, hogy legyen valami izgalmas sztori is!

-gabriella-

Fotó: Sziget.hu/Bielik István

cimkék
- 2012, Beardyman, fesztblog, koncertbeszámoló, Mando Diao, Paulo Nutini, sziget, világzene

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2012. augusztus 23.

Csak a szépre emlékezem – Sziget videók

Szigetbetegség? Sziget utáni depresszió? Visszatérés az életbe? Általában ezek a tünetek lépnek fel minden olyan embernél, aki augusztusban egy hetet tölt el a Hajógyári Szigeten. Nehéz, nagyon nehéz az élet a Sziget után, de most egy kis közös emlékezéssel próbáljuk enyhíteni a bajokat. Tovább

2012. augusztus 16.

Gyilkosok és Mocskos idők a Szigeten

Ha valaki azt mondja nekem, hogy a jubileumi Szigetet egy Európa Kiadó koncerttel fogom zárni, amire éjjel fél 4-kor esek be lehet, hogy kiröhögöm. Pedig így volt. De tekerjük vissza egy kicsit az időt az LMFAO végére, mert addig sok víz lefolyt a Dunán. Mekkora közhely… Tovább

2012. augusztus 15.

Megtaláltuk az amerikai Soerii & Poolek-et a Szigeten!

Ott hagytam abba, hogy csapat meetinget tartottunk annak kapcsán, hogy mit érdemes megnézni: az LMFAO-t, vagy a Lamb-et. Félve vallom be az igazságot, de legyünk gyorsan túl rajta: a Nagyszínpadnál táboroztunk le. Erre pedig nincsen mentség. Vagy? Tovább

2012. augusztus 14.

Kalózlányok a hajón

Az egész szombat este elég jól alakult. Túl voltunk már egy rakat jó koncerten és épp azt beszélgettük merre tovább. Hát Snoop Doggra! Erre jött a kérdés, miért, szereted? Jah, nem, de csak meg kéne nézni. És tényleg; életemben nem hallgattam kifejezetten, de ha aznap este a poén kedvéért meg kellett valamit nézni, az Snoop volt. Tovább

2012. augusztus 14.

Képek! Cirkuszolni mégiscsak jó! Sziget - Magic Mirror

Elöljáróban annyit, hogy utálom a cirkuszokat. De nagyon! Lehet a 13 évesen olvasott Stephen King Az-jának is van ehhez valami köze, de a bohócoktól egyenesen irtózom, az állatokat sajnálom, no meg túlságosan ripacsok és csúnyák a jelmezek, szóval a cirkusz nem az én világom. De aztán betértünk a Magic Mirrorba! Tovább