2012. július 19. | MyMusic

Maszkura és a Tücsökraj: Komolyan gondoljuk ezt...

Az első Tatai Utcazene és Művészeti Fesztivál nagyszínpadán július 28-án ad koncertet a Maszkura és a Tücsökraj. A zenekar lemezein egyedi hangzásvilággá érik össze a funky, a latin zene, a hip-hop, a magyar nóta, a jazz, a swing és a csárdás. Interjú a frontemberrel, Maszkurával. 

A Tatai Utcazene és Művészeti Fesztivál nagyszínpadán július 27. és 29. között olyan zenészek lépnek fel, mint a Tankcsapda, az Edda, a Vad Fruttik, a Kiscsillag, Péterfy Bori és a Love Band, a Punnany Massif, a Lord és az Auróra. Eközben a kisszínpadokon három napon át feltörekvő muzsikusok adnak ingyenes koncerteket. Neked milyen emlékeid vannak azokból az időkből, amikor utcazenéltél?
-Több mint egy évet utcazenéltem, talán a legtöbbet a Békásmegyeri  Hév aluljáróban. Voltunk páran, akik ezt űztük, talán, mert szabadok lehettünk. Nem volt ennek főnöke, csak meg kellett egyezni, hogy mikor ki megy ki játszani. Ott mi voltunk a maffia, de egy kedvesebb fajtája, ága annak. A Váci utcát összekötő aluljáróból párszor elküldtek, mert megvoltak az ott játszó arcok. Olyat is hallottam, hogy eltörték a gitáros fiú kezét, mert nem volt hajlandó eltakarodni. Próbálkoztam diákmelóval is, de keveset bírtam, így csak az utcazenélés maradt.
Apám nem örült neki, mert meglátnak az ismerősök stb. Koldulásnak gondolják sokan. Ismerősökre tettem szert, többen megálltak naponta beszélgetni velem, idősebbek, fiatalabbak. Így talált rám a Goulasch Exotica alapító tagja, dj Nafta. Volt olyan is, amikor hajléktalan dobott először pénzt úgy, hogy már hosszabb ideje ott álltam. Nem mindig sikerült, de jól lehetett belőle szórakozni, enni-inni. Többször elküldtek a rendőrök, az újságárus beszólt, hogy nem hallja a klienseit, szóval sok akadálya volt. Próbálkoztam más helyeken is, Keleti és Nyugati pályaudvarnál, Ferenc körúton, még a Soma Mamagésa is dobott, voltak érdekes dolgok. Bukkantak fel öreg bácsikák, akik hangszert akartak eladni, vettem is egyet még akkoriban, és a Tücsökrajban már azzal is játszottam. Próbálkoztam gitárral-énekkel, de jobban élvezték és nekem is jobban esett inkább harmonikázni. Irigy arcokat is vettem észre, fáradt, munkából jövő népet. Nem mindenki díjazta, hogy szépen keresünk, pár óra muzsikálással. Olyan is volt, hogy belenyúltak a pénzes dobozomba, de persze rajtakaptam, nem vitt el egy forintot sem, jót kacagtam rajta, de azért szomorú is volt.

Mit tudsz ma a színpadon hasznosítani abból, amit ezekben az években tanultál?
-Ahogy megfigyeltem, Seress Rezső “Csak inni, inni” című dalát nem ismerték, talán csak az idősebb korosztály. Nagyon sokszor játszottam ezt a dalt az aluljáróban, most meg a zenekarral is játsszuk, megismertettük sokakkal. Nagy merészség az is, hogy kiállj annyi ismeretlen arc elé muzsikálni. Bátorság kell hozzá. Többen felismertek, hogy én vagyok az a fickó, aki anno 2005-ben muzsikált az aluljáróban Békáson. Ha jó kedvem volt és mosolyogtam, akkor többen dobtak, átragadt az emberekre a jókedvem és a hangulat, amit nyújtok. Azt vettem észre, hogy sokan örülnek neki, ha muzsikaszóval töltöd be az aluljárót, és kellemes pár percben lehet része az átsétálónak, de azt is megtanultam, hogy ez nem mindenkire igaz. Ezt is el kell fogadni. Zenével sok embertársunkat boldoggá tehetjük. Ezért most nagyon örvendek, hogy egy következő lépcsőfokra értem, és nagyobb tömegnek játszhatunk, saját dalokat, zenekarral és jó muzsikusokkal.

A zenekar harmadik lemeze, a Sztárzseni tavasszal jelent meg. A korábbi albumaitokhoz képest mennyiben más?
-A tagok nem változtak, ennek nagyon örülünk. A stílusunk maradt olyan kevert, amilyen szokott lenni, különböző ízeket illesztünk-keverünk össze. A közönség is kialakult, még többen megismertek. A Sztárzseni a harmadik nagylemezünk, amin nagyon sokat dolgoztak a srácok, szépen meghangszerelték, hibátlanra. Nekem a legszebb dallamaim kerültek a korongra a legszebb soraimmal, amiket eddig írtam. Nagy öröm, hogy az öt év alatt három nagylemezt sikerült kiadni a kezünkből és egy kislemezt, a Pesti nőket. Vannak és lettek továbbra is mulatozós dalok, de nem maradtak el a komolyabb hangvételűek sem.

Az együttes idén lett öt éves. Hol tartotok most ahhoz képest, ahogyan 2007-ben elképzeltétek a pályafutásotok alakulását?    
-Sok olyan zenekar van, akiknek tíz év alatt sem sikerül semmi komolyat letenni az asztalra. Nekünk sok minden sikerült. Szerencsére mindenki komolyan gondolja közülünk. Kaptunk  elismerést szakmától és közönségtől is bőven, ami előrevisz. Azt hiszem, hogy úgy működnek a dolgaink, ahogy egy zenekarnak működnie kell, és amennyire tisztességesen tud működni egy ilyen picike országban, mert előrehozni nem akarunk erőszakkal semmit, türelmesen kivárjuk, ami ránk vár még.

Sokan úgy tartják, hogy a koncertezés a Maszkura és a Tücsökraj egyik legnagyobb erőssége. Ezt Te is így látod?
-A mulatozás miatt lehet ez, mert sokan megismerkednek a koncertjeinken, összejönnek. Barátságot és szerelmet is tud szülni. Talán ezért, de aki mindig tisztán szeretne hallani bennünket és esetleg nincs lehetősége koncertre járni annyit, mert messze vagyunk, vagy bármi, azoknak ott vannak a minőségi felvételek, a lemezek. Élőben jobban átszáll, átragad a hangulat. Persze olyan zenekarok is vannak, akik koncerten nem tudják olyan szépen előadni a számaikat, őket inkább lemezről kell hallgatni. Én örvendek, hogy a lemezeink és a koncertjeink is mind szuperül szólnak, úgy érzem, hogy mindkettőben erős a zenekar.

A Tatai Utcazene és Művészeti Fesztiválon július 28-án milyen repertoárral léptek fel?
-Többnyire a fesztiválokon meg van szabva, hogy mennyit muzsikálhatsz. Egy órás programban is játszunk régebbi dalokat és sok újat ismertetünk. Most is így lesz. Játszunk az új lemezről nagyon sok dalt, majdnem az egészet, csokorba fűzve, de nem maradnak el a régebbi dalok, amiket nem lehet kihagyni, mert mindig kérik, és velünk együtt énekelik, mint pl. a Pál Ilonkát, A Magyarok Istenét, a  Ki van festve vagy a Tulipán című dalokat.