2011. december 27. | Bertoni
Conformity Lányok: Kicsit olyanok vagyunk, mint a lány a szomszédból...
Három lány, Fejes Anna (21), Kormos Réka (22) és Molnár Wiki (26). Kedvesek, aranyosak, szépek. Amellett, hogy nagyon jól énekelnek, fiatal korukhoz képest meglepően céltudatosak, és komoly elveket követnek mind a zenében, mind az életben. Kíváncsi voltam, milyen elgondolásból léptek az énekesi pályára, mit várnak tőle, és ők maguk mit szeretnének nyújtani a közönség számára. A magyar X-Faktor első szériájának legjobb 24 versenyzője közé jutottak, innen azonban nem kerültek be az élő adásba – sokan voltak ezzel így. Beszélgetésünk során erről is kérdeztem őket.
- megosztás
- kapcsolódó linkek
Mivel foglalkoztok a mindennapi életben?
Anna: Fertődön élek, az ELTE BTK-n vagyok végzős hallgató. A Conformity mellett a Krainfox-ban énekelek, illetve március óta a Galaxy Tánczenekarnak is tagja vagyok. Meghatározó számomra a zene, és újabban a sport is. Sokat vagyok otthon, a családommal és a barátaimmal. Hétköznap nem szoktam unatkozni.
Réka: Egyetemen tanulok, pszichológia és kommunikáció szakon. Öt éve tagja vagyok egy musical csoportnak is, akikkel az ország szinte minden területén volt már fellépésünk
Wiki: Egy légitársaságnál dolgozom pénzügyi asszisztensként.
Miket szerettek, milyen kedvenc dolgaitok vannak?
R: Kedvenc színeim a kék, a barna és a fehér. A filmek közül nem tudok választani, sok alkotás van, amit nagyon jónak találok, például az Amelie csodálatos élete, vagy az Igazából szerelem.
W: A kedvenc színem a zöld, méghozzá minden mennyiségben. Sokak meglepetésére nem szeretem az állatokat! Nagyon szeretek moziba járni, bár manapság ezt kevésbé engedhetem meg magamnak. Emellett imádok utazni, szívem szerint bejárnám a világot.
A: Az állatokat különösen szeretem, sokáig állatorvos szerettem volna lenni, de az élet közbeszólt, és más pályára indultam. A színekben a sötétebb árnyalatokat kedvelem: a barnát, a szürkét és a feketét. De persze vannak színes ruháim is. (nevetés) Kedvelem az olyan filmeket, amiknek mondanivalójuk van, és az olyan sorozatokat is, amik az életről szólnak. Fontosnak tartom az őszinteséget, a határozottságot és a rátermettséget.
Honnan ismeritek egymást?
W: Annával a Kővirágok Énekiskolában végeztünk 2011-ben, Rékával pedig immár 5 éve ismerjük egymást egy musical társulatból.
Mikor kezdtetek énekelni?
A: Komolyabban 2008 szeptemberében kezdtem el foglalkozni vele az énekiskolában - ennek immár negyedik éve. Az éneklés maga már kiskorom óta fontos számomra. Versenyeken, ünnepségeken, iskolai rendezvényeken, hangversenyeken léptem fel, de sosem tanultam, csak akkor, amikor felkerültem Budapestre.
R: Zene tagozatos általános iskolába jártam, és 15 évesen kezdtem magán órákat venni, de a szüleim már gyermekkorom óta zenével neveltek. A nagymamám mindig énekelt, amikor altatott, és anya is sokszor dúdolgatott/dúdolgat itthon.
W: Gyermekkoromban én is sokszor tagja voltam iskolai kórusoknak, de komolyabban csak a gimnázium után kezdtem ezzel foglalkozni. Jelenleg Péter Anikó az énektanárom, akinek köszönhetően rengeteget fejlődtem az elmúlt 1,5 évben.
Mikor alakultatok?
A: Pontosan 2010. április 15-én. Csütörtöki nap volt, vasárnap pedig már mentünk is az X-Faktor első fordulójára.
Meséljetek a névválasztásról!
W: Úgy történt, hogy amikor Réka fel akarta adni a jelentkezésünket a versenybe, meg kellett adni a csapat nevét. Ezt addig még ki se találtuk. Telefonon értekeztünk, és egy netes szótár segítségével rákerestem olyan szavakra, amik a zenével, összhangzással, harmóniával kapcsolatosak. Az összes ilyen (és jobban hangzó) szót átküldtem Rékának, aki rábökött Conformity-re, ami összhangot jelent.
R: Tulajdonképpen az első szót bemásoltam a jelentkezési lapra. (nevetés)
Mi volt az alapötlet, és mennyire tartjátok magatokat hozzá?
W: Olyan koncepciót gondoltunk ki, hogy nagyon ismert dalokat átalakítunk, csavarunk rajta egyet, és a saját képünkre formáljuk őket. Ez olyasminek tűnt, amire az ember felkapja a fejét. Hogy tartjuk-e magunkat hozzá? Nem feltétlenül. Van, hogy az eredeti hangzást megtartjuk, de minden mást a magunk képére formálunk.
Van-e meghatározott profilja az együttesnek?
A: Meghatározott profilunk azt gondolom, nincs. Olyan dalokat használunk fel, amik mások eredetiben, és így újat tudunk alkotni. Az eredmény pedig amellett, hogy formabontó, mégis felismerhető és élvezhető, hallgatható.
W: Amikor elindultunk a versenyben, persze még máshogy láttuk a dolgokat. Kicsit olyanok vagyunk, mint a "lány a szomszédból", de mégis van bennünk valami plusz, ami feldobja a csapatot. Egyéniségek vagyunk, és ezt próbáljuk kihangsúlyozni, hogy három teljesen különböző karakter hogy tud harmóniában együtt dolgozni.
Milyen gyakran léptek fel, milyen jellegű felkérések szoktak érkezni?
W: Legtöbbször ismerősökön-barátokon keresztül találnak meg minket, de volt már példa arra is, hogy mi kerestük meg a szervezőt, hogy fel szeretnénk lépni. Jótékonysági rendezvényeken, musical esteken, az „ex-X-Faktor” koncerteken énekelünk legtöbbször, de volt már több önálló koncertünk is. Nemrég Londonban énekeltünk egy céges rendezvényen.
R: És szerencsére épp annyiszor hívnak minket, ahányszor tudjuk vállalni a szereplést az iskola és a munka mellett.
Vannak-e zenei példaképeitek – mit hallgattok szívesen?
W: Inkább az igényes popzene felé hajlok, de mindent meghallgatok. Példakép pedig rengeteg van, de főleg Josh Groban. Számomra ő a "művész-zenész-énekes". Szeptemberben lehetőségem nyílt rá, hogy Bécsben élőben is láthassam: elképesztő volt. Álomszerű.
R: Számomra Lady Gaga és Beyonce a példa.
A: Nekem sok kedvenc előadóm van, sosem korlátozódott az ízlésem egyvalakire. Minden olyan zenei stílust szeretek, amiben érzem, hogy munka és különlegesség rejlik.
Milyen céljaitok vannak a jövőt illetően?
W: Mindenképpen szeretnénk együtt maradni, legalábbis ameddig működik a dolog. Rengeteg ötletünk van, és terveink, de ehhez még nagyon sokat kell tanulnunk és dolgoznunk az együttes(b)en. Ha úgy érezzük, hogy készen állunk, akkor lehetséges, hogy ismét elindulunk egy tehetségkutatóban.
A: Minél több műfajban szeretnénk magunkat kipróbálni. Szeretnénk dalokat felvenni és videoklipet készíteni és minél többet adni az embereknek a zenénk által.
Hogy jött a képbe az X-Faktor?
R: Már az angol X-faktort is néztem, és mikor megtudtam, hogy jön a műsor Magyarországra, azonnal hívtam Wikir, hogy mit szólna, ha jelentkeznénk lánycsapatként – ő pedig gondolkodás nélkül igent mondott.
W: Az én gyermekkoromnak meghatározó része volt a Megasztár. Aztán amikor az X-Faktor megjelent Magyarországon, a felépítése, az izgalmas állomásai felkeltették az érdeklődésemet. A struktúrája, hogy mentorok foglalkoznak a kategóriákkal, és legfőképpen, hogy a műsor egy új kaput nyitott meg : megjelentek a CSAPATOK.
A: Ez egy induló zenész legnagyobb lehetősége. Élni kell vele, megpróbálni, hátha sikerül. Mi is így indultunk neki. Voltak vele céljaink és álmaink. És persze az embert a hatalmába keríti az érzés, hogy én miért ne próbálhatnám meg?
Meséljetek kicsit a pozitív és negatív emlékeitekről, tapasztalataitokról a showban!
W: Pozitív tapasztalat rengeteg ért minket. Úgy gondolom, tanultunk egymásról, önmagunkról, a zenéről, az alázatról, a médiáról. Negatívnak nem említenék meg semmi fontosat, igazából az ember tanul a hibákból és a "rossz dolgokból". Azóta már más szemmel nézem ezeket a műsorokat.
A: Sok kiváló énekessel és emberrel ismerkedtünk meg, akikkel a mai napig tartjuk a kapcsolatot és fellépésekre is megyünk, ha úgy adódik.
Zenei pályátokon hol helyezitek el ezt az állomást?
A: Nagyon jó kezdetként tartom számon. Az, hogy az ember egy populáris tévéműsorba bekerül, ráadásul főműsoridőben, nagyon nagy lehetőség. Mindenképpen előny volt, hiszen sok helyen voltunk fellépni azóta, és vannak még olyanok is, akik nem felejtettek el minket, és megismernek az utcán, vagy egy boltban.
W: Ha önmagamról nyilatkozom, akkor mondhatom, hogy sorsfordító, eddigi életem fordulópontja. Kiteljesedés. Ha a csapatot nézem, akkor valaminek a kezdete. Valaminek a kezdőlökete, a Conformity születése.
R: Igen, egy fontos állomás, de remélhetőleg nem a legnagyobb.
Mit gondoltok a mai magyar zeneiparról?
R: Akadnak nagyon tehetséges fiatalok, és vannak kevésbé ügyesek is. Én Tóth Gabit nagyon szeretem: fantasztikus énekel és nagyon energikus.
W: Szerintem változatos. Hogy őszinte legyek, többségében nem szeretem. Persze vannak kivételek, de ez elég kevés. Aki jó és igényes zenét alkot, arra manapság nem kíváncsiak. Az ének része pedig hátraszorult, a gépiesség került előtérbe. A probléma az, hogy nem is tudom, ez milyen irányba halad, mindenesetre hiányolom a régi igényességet.
A: Én sem hiszem, hogy magas szinten állna. Persze kicsi ország vagyunk, és ezért nem lehet „kitermelni” annyi énekest és csapatot. A zeneiparban nagyon kiválónak tartom például Tóth Gabit! Úgy gondolom, ő világszínvonalban is megállná a helyét, külsejét, stílusát és hangját tekintve egyaránt. Ezzel szemben sok olyan „sztár” van, akinek azt gondolom, nincs helye a vezető listákon! Sajnos nem a hang és a tudás számít, hanem az, hogy mi az amit el lehet adni a tizenéves korosztálynak.
Mi a véleményetek a tehetségről?
A: Relatív fogalom. Úgy gondolom, hogy mindenkinek van valamilyen tehetsége, mindenki ért valamihez. Én például nagyon nagyra becsülöm azt, aki rajzolni tud, vagy versenyszerűen táncolni. Ezt ki kell tapasztalni, hogy ki és miben ügyes, s aztán fejleszteni és a tökéletességre törekedni.
W: A tehetség szerintem valami, ami megfoghatatlan, de mégis tudjuk, hogy mi az… hogy ott van. Nagyon sok tehetséges ember van, és ha ezeknek a fele ki tudja használni ezt, az már szerencse. Néha azonban kevés ahhoz, hogy életben tartson, és kénytelen vagy máshogyan élni az életed. Az is fontos, hogy jókor legyél jó helyen, és a sors talán segít felhasználni az adottságokat.
R: Olyan, mint a piskóta. Ez a torta alapja, de ahhoz, hogy kitűnjön a többi sütemény közül, szükség van még a krémre és a díszítésre, vagyis sokat kell még dolgozni rajta. (nevetés)
Hogyan gondoltok a tehetségkutató műsorokra?
W: Mindenképpen előny egy ilyen műsorban részt venni, azonban nem megszerezni nehéz a sikert, hanem a műsor után meg is tartani. Hátránynak gondolom, hogy a műsor után újabb műsor következik, és a futószalag halad tovább.
R: Olyan ismertséget ad, amit más úton hosszú évekbe telik megszerezni. Ugyanakkor fontos, hogy a helyén kezeljük a dolgokat.
A: Nagyon jó tanulóleckék. Az ember kipróbálhatja magát mint versenyző. De ami a tévében látszik, az nem mindig az. Ennél sokkal több energia és küzdés van az emberben. Nagyon sok próba, gyakorlás és érzelem. Aki átéli ezt a helyzetet, az tudja, mivel jár egy ilyen műsorba való jelentkezés. Egyébiránt pedig elindulhat egy karrier és valaki felfigyelhet rád.
Mit gondoltok, egy tehetségkutató milyen lehet a néző számára? Milyen volt például magatokat visszanézni?
R: Én nem örültem annak, amit viszontláttam. Szerintem ennél jobbak voltunk, valahogy a tv-ben nem az jött le, amilyennek mi éreztük.
A: Ezek a fajta műsorok kicsit manipulálják a nézőt. Olyan embereket mutatnak és válogatnak be, akik mind mások, ezért mindenki talál magának egy kedvencet, aki miatt elkezdi nézni, és szavazni is fog rá. Magunkat visszanézni azért is csalódás volt, mert többet vártunk, és azt hittem, sokkal több időt szánnak ránk a pár percnél, néha másodpercnél.
W: Szerintem mindenki vágyik a csillogásra. Márpedig ez a világ a szürke hétköznapokhoz viszonyítva ragyogóbbnak hat. Visszanézni magad sosem könnyű: mindig tudod... sőt, érzed, hogy akkor épp mit éreztél, mit rontottál el, mit csinálnál másképp.
Lányok, köszönöm ezt a nagyszerű beszélgetést. Nagyon sok személyes információt is megtudtam rólatok, aminek külön örülök. Gratulálok az eddigi sikerekhez, és persze kívánom, hogy a jövőben legalább annyi boldogságot is kapjatok a zenéléstől, a közönségtől, amennyi munkát áldoztok rá.
Bertoni
Szólj hozzá!
Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.
