3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Interjú

2011. november 7. | Krinyolina

Fekete Teve: Kitaláltunk egy koncepciót

Copyright:

Igényes zenét játszó magyar bandákból bőven akad kis hazánkban, na de olyan, amely elsőre egyszerűnek tűnő, mégis sok ezer színben játszó, igazán kevés. Két nagylemez és egy igazán egyedi ötletű klipsorozat után, a Fekete Teve együttes két tagjával beszélgettünk.

Első találkozásom a Fekete Tevével akkor történt, mikor 23:25 című „korongjukat” hallgattam meg, ugyan kissé sietősen és nem túl odafigyelősen, de becsülettel. Túl nagy vihart nem kavart bennem, de valamiért újra a ’Play’ gombra terelődött a kezem. Valami húzott a zene irányába, és amikor másodjára is elkezdtem az elejétől végighallgatni a lemezt, akkor figyeltem fel magára a zenére. Az összes zenei igényemet kielégítette: egy parányi punkos világ, egy csipetnyi lírai hangvétel, némi jazz, vegyítve elektronikával és mindez kiegészítve fúvósokkal és zongorával. Mesteri! 
 
A zenekar 2003-ban alakult a kezdeti tagok gimnáziumi fellángolásából, ám az idő során ők is felnőttek, velük a zene és a megfogalmazás is. A kezdeti punkos, ska-s témákat mára megszelídítették, de a koncepció, hogy minél több elemet és stílust ötvözzenek, vegyítsenek a lemezekbe és a dalokba is, nem szűnt meg. A hat tagú együttes túl van két nagylemezen, közel 150 koncerten, végig turnézta az országot az Alvin és a Mókusokkal és nélkülük is az utóbbi néhány évben, és nemrég újabb attrakcióval lepte meg közönségét.
 

 
MyMusic: Koncepció, hogy minden lemezetek csak az interneten elérhető és nem adtok ki szerzői kiadást? 
Sugár Andor: Az első lemezünket még megjelentettük, de aztán úgy éreztük, hogy változott a zeneipar és ehhez alkalmazkodtunk mi is. Most már a zenekarok nagy része ingyenesen letölthetővé teszi a zenéit Magyarországon, és így sokkal könnyebben eljutunk a közönséghez. 
 
MyMusic: Egyszerre játszotok többféle zenét, ezt hogy tudjátok alakítani a bandán belül lemezről lemezre?
SA: Sokan vagyunk és sok féle zenét hallgatunk, az inspiráció pedig mindig különböző. Próbálunk nem egy stílusirányzatot követni, mostanában egy kicsit az elektronikus dolgok irányába kacsintgatunk, de ezt se direkt módon, csak szeretnénk bővíteni a palettánkat. Koncertről koncertre változtatunk a hangszerelésen, de fontosnak tartjuk, hogy ha az emberek megszeretnek egy zenét és utána elmennek a banda koncertjére, ott ne teljesen máshogy adják elő azt, mert az nem feltétlen pozitív. 
 
MyMusic: Egészen egyedi módon, hónapról hónapra és némiképp keretbe fűzve jelentetitek meg az új EP-t, a Rőzse-Dalokat. Mi volt az alapötlet a havonta feldobott új klipekkel? 
Káposztás Tamás „Kápi”: Igazából kitaláltunk egy koncepciót, hogy a négy számot: szeptember, október, november, december hónapról hónapra jelentetjük meg, azért, mert az előző nagylemezünknél úgy éreztük, hogy nem minden szám jut el a közönséghez, így viszont minden egyes számra külön koncentrálunk. Egy nagylemeznél óhatatlanul is vannak gyengébben sikerült számok, itt viszont nem engedheti meg magának az ember, hogy lazsáljon. Emiatt a munkamenet is teljesen más, nincsenek a dalok előre felvéve, hanem hónapról hónapra megyünk a stúdióba és forgatjuk a klipeket. 
SA: Ami még fontos ennél a négy számnál, hogy a zene még csak klippel együtt hallgatható meg, külön nem tölthető le. Egy fiatal stábbal dolgozunk együtt, melynek vezetője Szombath Máté és vele találtuk ki, hogy tulajdonképpen egy csomagot adjunk a közönségnek, ne csak zenét vagy egy rövidfilmet, hanem ötvözzük a kettőt. 
 
MyMusic: Mit mesél el a történet? 
Kápi: Egy férfi életéből négy korszakot mutat be, az első klipben, a szeptemberben még tinédzser volt, októberben már egy dolgozó ember, akiben éppen kettősség van a munka, a célok és a fiatalság, kötetlenség tekintetében. A következő, novemberben már sokkal idősebb lesz, 40-50 éves, amikor rájön, hogy hol rontotta el az életét, és az utolsóban már élete végén jár majd, az egy összegzés szerűség lesz az egész életéről. 
 
MyMusic: Direkt ezekre az őszi-téli hónapokra időzítettétek a videókat, amikor az ember amúgy is inkább leül az életéről elmélkedni és kicsit befelé fordulóbb, vagy ez így alakult, hogy pont most volt rá alkalom?  
SA: Ez direkt koncepció volt. Szerintem nagyon érdekes ez a négy hónap, ahogy folyamatosan romlik el az idő, az ember folyamatosan készül fel egy nehezebb időszakra, a számok és a klipek is lenyomatai ennek. 
 
MyMusic: November 4-én volt egy szuper koncertetek a Dürer kertben, ahol a rajongók megállás nélkül énekeltek veletek; mikor láthat titeket a közönség legközelebb? 
SA: November 4-én játszottunk a Dürer-kertben a Dürer őszi fesztivál keretein belül, a Kowalsky meg a vega előtt voltunk elő-főzenekar, és előttünk játszott még három zenekar. Ez nagy dolog volt nekünk, hiszen a Dürer-kertben minden évben van tavaszi- és őszi fesztivál, és azt gondolom, hogy egy élő zenét játszó underground zenekarnak ez Budapesten egyfajta csúcs. Figyelünk arra, hogy ne játszunk túl sokat a fővárosban, hogy ha van egy koncert, akkor tényleg mindenki eljöjjön és jó legyen a hangulat. Ez sokkal fontosabb, mint hogy hetente játszunk és aprózódjon a közönség. De a kérdésre válaszolva, december 3-án játszunk legközelebb a szegedi Club Noir-ban. A koncert érdekessége, hogy a Reflecteddel együtt állunk színpadra, akikkel két közös tagunk van, az énekes, Andor, és Gergő, a gitáros. 
KT: Jelen pillanatban eléggé el vagyunk foglalva a forgatásokkal, nem nagyon látunk ezen túl. Ez az EP januárban lesz teljes egészében letölthető majd. Ezen túl, körvonalazódik néhány koncert tavaszra, de egyelőre még nincsenek konkrétumok. 
 
MyMusic: Ha a mostani koncepció beválik, megmaradtok a havi számoknál és forgatásoknál, vagy ezt csak kuriózumnak és egyszerinek gondoljátok?
SA: Ha ez így beválik, akkor nem feltétlenül gondolkozunk nagylemezben, mert úgy látjuk már most, két szám után, hogy ez egy jobban működő forma 2011-ben, mint egy nagylemez egészében. Az emberek ma már nem hallgatnak végig egy háromnegyed órás lemezt, mert nincs idejük, nem fektetnek bele annyi energiát, emiatt inkább ilyen koncepció EP-kben gondolkozunk, persze gyakrabban megjelentetve, mint egy nagylemez esetében. 
 
MyMusic: Elképzelhető, hogy 4-5 havonta jelentetnétek meg új „korongokat”?
Kápi: Ez tőlünk is függ, hogy milyen tempóban tudunk dolgozni. Nem szeretnénk semmiképp sem elhanyagolni a koncertezést, de egy ennyi energiát és időt igénylő projekt mellett, mint ez az őszi, nem kivitelezhető, hogy minőségi előadást produkáljunk hétről-hétre, úgyhogy majd a tavaszi koncert szezon után átgondoljuk ezt az egészet. 
 
Ha nem bírod kivárni a következő koncertet, látogass el a banda hivatalos facebook oldalára, ahol a zenéket és klipeket egyaránt megtalálod, enyhítsd éhségedet velük, és találkozzunk a következő koncerten! 
 
Krinyolina

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2020. augusztus 18.

Blahalouisiana: Sok egyéb rossz már nem következhet

A kényszerpihenő után emocionálisan feltöltekezve, nagy lelkesedéssel várja nyári szezonja egyetlen fővárosi fellépését a Blahalouisiana. A pop-beat-rock talán legnépszerűbb hazai képviselőjének dalai szimfonikus hangszerelésben kerülnek a közönség elé a Heureka Pop Orchestra közreműködésével 2020. augusztus 22-én a Városmajori Szabadtéri Színpadon. Schoblocher Barbara énekes szerint a „blahalouisianás” klubkoncertes hangulat itt is meglesz – némi extrával. Tovább

2020. március 27.

Tóth Zoltán: Koncertjeink régi Republic dalokból állnak

Tóth Zoltán, kivételes tehetségű zenész, zeneszerző, gitáros, énekes, hangmérnök, a Republic egykori alapító tagja új együttessel és vadonatúj saját dalokkal jelentkezik. Tovább

2019. november 4.

A tél közeledtével nem létezik fontosabb társadalmi probléma – interjú Borovitz Tamással

Hat népszerű humorista Hajdu Steve vezetésével először áll össze, hogy rendhagyó stand up show keretében felhívja a figyelmet a hajléktalan embereket veszélyeztető téli időszakra. A jótékonysági célú stand up estet a Menhely Alapítvány és a Fedél Nélkül utcalap szervezi 2019.11.06-án 19.00 órától Budapesten az ELLÁTÓházban. A cél a szemléletformálás és adománygyűjtés a téli krízisidőszakra. A felszabadult nevetést humoristasimogató és a Malacka és a Tahó koncertje kíséri. Most Borovitz Tamással olvashattok egy interjút az esemény kapcsán. Tovább

2019. április 24.

Szalóki Ági: Néha aggódva figyelem a világ változását

Szalóki Ági énekes, dalszerző gyerekzenekara vezetőjeként 15 éve foglalkozik gyerekek zenei nevelésével. Művészetével igyekszik a hagyományos értékek és a természet tiszteletének fontosságára felhívni a figyelmet. Ágit 2019. május 11-én a Margitszigeten egy ingyenes gyerekkoncerten hallhatják az érdeklődők, ahol egy világrekord kísérletben is részt vehetnek a családok. Tovább

2019. február 5.

Honky Crew: Ezt a műfajt így lehet életben tartani

Mi lesz abból, ha egy electroswing DJ és egy vintage műfajokban jártas dobos találkozik? Jelen esetben egy electroswing szupergroup, a Honky Crew zenekar! Tamási Lacival és Ordiman-nal beszélgettünk a világ egyik legbulisabb műfajáról és megalakulásukról. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky