2011. június 6. | -dorkat-
Turbo: Mikor öt különálló univerzum egyesül a színpadon
Rengeteg rajongó legnagyobb örömére megjelent Turbo zenekar második lemeze. Ennek kapcsán mesélt Tanka Balázs, a banda énekese, a MyMusic.hu-nak a zenéjükről és a terveikről és úgy általában az egész hazai zenebizniszről.
Kijött a második lemezetek Lost Measures címmel, amit viszonylag hosszú ideig készítettetek. Mennyire volt megterhelő a felvétellel járó munka?
- Elég brutális volt ez az időszak. A lemezt végül is két részben vettük fel és majdnem két évig csináltuk. Közben egy kicsit beledöglöttünk az egészbe. Igazából nem is a magába a lemezfelvételbe, mindannyian küzdöttünk magánéleti problémákkal, ami valahol benne is van ebben az anyagban. Közben pedig nagyon sokat kellett játszani, sok buliba hívtak minket, aminek persze nagyon örülünk.
Hogy éreztétek magatokat a lemezbemutató koncerten?
- Ez a harmadik vagy negyedik bulink volt, amiért teljesen mi voltunk felelősek. Egy nagyobb vállalás volt, hogy az R33-mat választottuk, mert a promótól kezdve a hangosításig mindent mit csináltunk és mi szerveztünk meg. Kicsit nehéz úgy felmenni a színpadra, hogy előtte 24 órát kell dolgozni, hogy ott bármi legyen. De imádjuk azt a helyet: a közösséget, a zenekarokat, a hippi csajokat. Végülis összeállt a buli, utolsó erőnkkel színpadra álltunk. Ugyan a hangzással nem voltunk teljesen elégedettek, de egészében nagyon jó kis nyárindító buli volt, ráadásul sokan eljöttek.
Egy hónap eltelt a lemez megjelenése óta. Milyenek a visszajelzések az új anyaggal kapcsolatban?
- Kicsit lincs hangulat uralkodott el, muszáj volt már kidobni a lemezt, mert eredetileg áprilisra terveztük és a kis Turbo rajongói mag már nagyon várta, hogy meghallgassák. Egyébként alapjában véve nagyon pozitívak a visszajelzések. Csak egy kicsi negatív kritika ért minket, de az internetes társadalomban ez már megszokott: ha kilenc ember valamit szeret, jön egy tizedik, aki lehúzza. Mindenkinek nem akarunk megfelelni, igazából nem is lehet, de abszolút örülünk az eddigi visszajelzéseknek. Inkább azt vettük észre, hogy leszelektálódott a közönségünk, aki nem ad ennek esélyt, az be sem teszi a lemezt, ami szerintem eléggé jellemző Magyarországra. Van egy kis kultúrmissziója a dolognak, pont ezen szeretnénk változtatni: egy kicsit ki akarjuk nyitni az emberek látókörét a zenénkkel.
A Turbo hangzás a megszokott, azonban a zenétek kicsit más irányt vett. Amellett, hogy jobban összeértetek, milyen okai vannak még ennek?
- Az első lemezt bár ugyanezek a zenészek vették fel, de Jero és Jávor még nem volt ott a számok írásánál. Ennek a formációnak tehát gyakorlatilag ez az első lemeze, az első hangtól az utolsóig mi öten írtuk. Az pedig picit tudatos, hogy a Heavy way promises irányába mentünk el, az az egyik legkésőbb elkészült dal az első lemezen, arra jöttünk rá, hogy valószínűleg nekünk ezt az utat kell járni, ezt a kicsit progresszív rockba hajló vonalat kell követnünk. Egyrészt ezek a hosszabb, hét-nyolc perces témák szakadnak fel belőlünk, másrészt ez egy betöltetlen űr itthon, de a stílus alapból bennünk van.
Persze ehhez végig kellett egy utat járni, a kicsit populárisabb One more time-tól a sok klubozással sikerült megnyitnunk az utunkat efelé. Ahogy fejlődtünk a zenénkkel, eljutottunk odáig, hogy ezt is bevállalhatjuk. Ez nem is igazi vállalás, egyszerűen ilyet csinálunk és kész, és az, hogy 600 ember megjelent az R33-as bulin, azt sejteti, hogy sikeres volt ez a terv. Igazából meg azt csináljuk, amit szeretnénk.
Több helyen mondtátok már, azt, hogy Vígh Dávid a zenekar „agya”. Egészen pontosan hogy értitek ezt?
- Ezt azért mondjuk, mert valakinek mindig el kell vinni a balhét, valakivel azonosítani kell a zenekart. Ha mondanivalóban, a zene összetételében, imidzsileg összpontosítani kéne a zenekart, akkor Dáviddal lehetne. Ugyanakkor öt különálló univerzum egyesül a színpadon, mindenki teljesen más, ez a színpadon adódik össze, ettől lesz az egész olyan, amilyen.
Valakinek muszáj volt a kezébe venni valamiképp az irányítást, még akkor is, ha egyébként demokrácia van. Ő inkább egy fajta mentális vezér, akinek adunk a szavára. De mindenkinek megvan a maga helye a zenekarban, mindannyiunkra ugyanannyira szükség van, ahhoz, hogy a Turbo az legyen, ami.
Elég sokszínű a zenei ízlésetek, hogy alakul ki mégis a jellegzetes Turbos hangzás?
- A Dávid nagyon nyitott, bármit meghallgat. Ő egy olyan fickó, aki lemegy az Ozora fesztiválra és teljesen a hatása alá kerül. Jávor jazz tanszakot végzett, ő egy teljesen más dimenziója az egésznek, neki a rockzene mondjuk a Queen, ami elég messze van egy Mars Volta féle világtól. A Jero meg én leginkább a 90-es évek rock zenéje vagyunk. Dure pedig egészen sajátos világ, a musicalektől kezdve a Beatlesen át sok minden benne van.
Azt vettük észre, hogy a magyar zenekarok nagyon hajlamosak beállni a sorba, új lemezeket csinálnak, de a zenéjük egyáltalán nem újszerű. Mikor mi elkezdünk zenélni, kicsit máshogy nyúlunk hozzá egy számhoz. Lesz benne valami, amitől kicsit egyedi lesz, nem akar beállni a sorba. Ez a folyamat nem tudatos, egyszerűen a számunkra nem elég jó témák kiesnek a rendszerből, mialatt összerakunk valami újat. Valami csakúgy bekattan, és a próbateremben elkezdünk agyalni rajta, minden egyszerre, élőben születik meg. Talán pont ettől lesz más, hogy mindenkinek a saját dimenziója válik eggyé.
Felléptetek már párszor külföldön. Vannak efelé nyitó terveitek?
- Gyakorlatilag csak ilyen terveink vannak most. Az elmúlt öt évben sokkal több mindent elértünk, mint amire eredetileg gondoltunk. Mikor meghallgattuk a második lemezt, akkor tudatosult bennünk, hogy ez már egy olyan anyag, ami mögé oda lehet állni azzal, hogy ezek vagyunk mi. Jelen pillanatban ennek a fázisa van, napi szinten foglalkozunk ezzel. Mindenki bemegy a saját munkahelyére, és közben ezzel is foglalkozunk. Küldözgetjük az emaileket a különböző booking agency-knek, kiadóknak, fesztiváloknak. A visszajelzések nagyon jók, vannak rádiók például, amik kifejezetten szeretik játszani a számainkat. Nagyon pozitívak vagyunk ezzel kapcsolatban.
Szerinted milyen típusú emberek hallgatnak titeket és járnak el a koncertjeitekre?
- Az a jó, hogy igazából teljesen vegyes. Az 100- 150 fő közönség, aki aktívan ott van velünk, akár követ minket vidékre, nagyon sokszínű. Mikor elindultunk, valaki azt mondta, hogy ránk csak öreg zenészek és melegek járnak. Ez persze vicc, egyébként tényleg a negyvenes család anyáktól, a telemarketinges igazgatókon át az emós kisrácokig elég sokan jönnek. Szerintem igazából azok, akik nyitottak, mert ugye hangulatokkal, érzelmekkel operálunk a zenénkben, és ez határozottan nehéz ügy. Itthon az emberek valahogy nem mernek ráhangolódni mások érzelmeire, néha a sajátaikkal sincsenek tisztában, ez a zene pedig megpróbálja kinyitni őket. Aki pedig engedi magát, annak ez egy nagyon jó kis utazás lehet.
Utolsóként szeretném, ha elmondanád, hogy érzed magad most a Turbo énekeseként?
- Először is volt egy nagyon nehéz időszakunk, amiről már az elején beszéltem, az kicsit kihatott a zenekar kohéziójára. Ezután következetett egy nagyon nagy fáradtság érzés a felvételek közben, aztán végre kicsit ki lehetett fújni a levegőt a lemezbemutató koncert után. Most egy hatalmas izgatottság van bennem amiatt, hogy vajon mi fog történni. Kíváncsi vagyok mennyire kapják fel, és megtörténik-e az, amit a próbateremben történt meg. Már akkor éreztük, hogy ebben a lemezben van valami plusz. Ugyanakkor, tudom, hogy veszélyes vizekre eveztünk, ez egy sokkal összetettebb anyag, mint az előző.
-dorkat-
Szólj hozzá!
Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.
Kegyetlen nagy zene ami mindenkihez szól...legyen az fiatal, középkorú vagy éppen öreg....és tudjátok miért? Mert mindenkihez szól!
