2011. január 18. | Anikó
Habár az Intim Torna Illegál csak egy éve létező formáció, de máris elképesztő ismertségre és népszerűségre tettek szert. A zenekar mind a koncertezésben, mind a dalírásban aktív időszakot tud maga mögött, és hasonlókra számíthatunk idén is. És hogy hogyan is élik meg ők mindezt? Ezt próbáltuk kideríteni az interjúban!
MyMusic.hu: Január 21-én lesz a megalakulásotok első évfordulója és ezt egy koncerttel ünneplitek a Gödörben. Hogy telt ez az egy év?
Intim Torna Illegál: Nagyon gyorsan eltelt ez az év. Áprilisban az Mr2 Akusztikban szerepelt a zenekar.
Ezután nagyon sok koncertet adtunk. Felléptünk minden jelentős fesztiválon, és többször játszottunk gimis gólyabálokon, köztük Keszthelyen is a Vajda napokon. Megjártuk Erdélyt, meghívtak minket egy Nagyváradi gólyabálba, amit egy Kolozsvári gólyabálos meghívás követett. Közben elkészült egy kislemez Hipnotizőr király címmel, amihez egy klipet is forgattunk. Ezen a kislemezen hal1ható a Kedvenc mindenem a biciklim című sokak által kedvelt dal. Év végére pedig elkészült az első nagylemezünk.
A koncertek dalai alig néhány hét alatt születtek még egy éve, rengeteg koncert áll a hátatok mögött. Úgy tűnik, gyorsan éltek. Bírjátok még?
- Azóta nagyon sok dal született. A nagylemezre 14 szám került fel. Folyamatosan dolgozunk az új dalokon, élvezzük a közös kreatív munkát. Ha néha fáradtak vagyunk, a koncertek és a közönség mindig új erőt ad és így bírjuk tempót.
A zenekar történetében jelentős koncertek köthetőek a Gödör Klubhoz. Itt volt az első koncertetek és a lemezbemutató is. Hogy viszonyultok a Gödörhöz? Szerettek ott koncertezni?
- Nagyon sokat köszönhetünk a Gödör klubnak. Ha nevén nevezhetjük, a Maróti Daninak. Az első perctől kezdve élvezzük a támogatását. A Gödör klub a mi otthonunk, minden jelentős dolog ott történt és történik velünk.
Tavaly, év végén előrukkoltatok az első lemezzel is. Milyen a fogadtatása?
- A közönség nagyon várta a lemezt. Kicsit megcsúsztunk, a zenekartól független technikai problémák miatt. Végül minden jóra fordult és valóban elkészült az Intim Torna Illegál Cirkusz című első nagylemeze. A születésnapi koncerten már megvásárolható lesz az első album.
Már két videoklipet is készítettetek. Miért az Albérletemre és a Hipnotizőr királyra esett a választásotok?
- Az „Albérletem” című dal valós történetet dolgoz fel. A dobosunk hétköznapi életéről szól, aki most hagyta el a szülői fészket, és egy albérletben kezd új életet. Ezért az első pillanattól nyilvánvaló volt, hogy a klip főszereplője ő lesz.
A Hipnotizőr király volt az első Intim Torna Illegál dal, ami felkerült a slágerlistákra, és azóta is játsszák a rádiók.
Hogy jellemeznétek a zenéteket? Ha valaki még nem ismerné az Intim Torna Illegál dalait, annak hogyan ajánlanátok?
- A zenénkben a változó érzések tükröződnek. Nagy mélységek és magasságok között utazhat a hallgató és a koncertre járó. A végállomás biztosan a katarzis élmény.
A zene a rock és az utca punk keveredése, a zabolátlan gitárzene nagyon is megfér a komoly érzelmes húrokat megpendítő szövegekkel, és a dallamossággal.
Ha egy dolgot kellene kiemelni az elmúlt egy évből, mi lenne az? Mi volt a legemlékezetesebb momentum számotokra?
- A legemlékezetesebb és legmeghatóbb a zenekar életében talán a lemezbemutató koncert volt. Ott minden összeállt és kitisztult, a zenekar hangzásától kezdve a színpadképig, mindenképpen eldőlt azon az estén, hogy kik vagyunk, és mit képviselünk a hazai zenei palettán. A Deák téren állt a sor vége, régóta ez volt az első alkalom, hogy igazán izgultunk a koncert előtt. De a közönség ugyanolyan izgalommal várta a koncertet, mint mi. A koncerten a közönség és a zenekar összeolvadt egy egésszé, és beteljesültek a vágyak.
Hasonlóan pörgős év lesz az idei is?
- Az idei év mindenképpen pörgősebb lesz. Az év első nagy bulija a születésnapi koncertünk lesz január 21-én szintén a Gödör klubban.
Nagyon szeretnek minket, és egyre több meghívást kapunk mind vidéki, mind fővárosi klubokból, és fesztiváloktól. Egy friss hír, aminek nagyon örülünk: meghívták a zenekart a Fishing on Orfűre. Az az este izgalmasnak tűnik. A Kiscsillag és a Vad Fruttik társaságában lépünk színpadra.
Anikó