2010. november 11.

Ocho Macho: Anno buli volt a buszban, most kispárna

„Kicsit reggae, kicsit latin, kicsit punk, kicsit rock and roll – egyszóval hupogós” – így definiálja magát a nyolctagú, szombathelyi Ocho Macho zenekar, amely 2003-as megalakulása óta nemcsak itthon, de külföldön is komoly rajongótáborra tett szert, első lemezük, az El Mundo Fantastico felkerült a MAHASZ élmezőnyébe, számaikat nemcsak a hazai rádiók, de az osztrák ORF is rotációban játssza. Mindez tulajdonképpen úgy, hogy ez együttes nagyjából hagyja, hogy történjenek vele az események. Kirchknopf Gergő frontemberrel beszélgettünk.

Amikor 2003-ban elkezdtetek együtt zenélni, reméltétek, hogy a csapat kinövi magát a bulizenekari létből, saját lemezetek lesz, és hazai és külföldi fesztiválokon léptek majd fel?
– A magunk szórakoztatására kezdtünk el zenélni, és még mindig ugyanúgy jól érezzük magunkat mint anno. Soha nem volt olyan, hogy előre elterveztük, hogy két év múlva ez lesz, aztán meg ez. Mi mindig azzal foglalkozunk, ahol tartunk, és így fejben sokkal könnyebb, mert nincsen nyomás az emberen, és nem is csalódik.

Három nyelven, magyarul, angolul és spanyolul írjátok a számokat. Ez honnan jött?
– Mivel korábban feldolgozásokat játszottunk, ez valahogy adta magát. Amikor indul egy dal, jönnek az első akkordok vagy ritmusok, akkor döntjük el, milyen nyelven fog íródni az adott szám. Kamu angolul, spanyolul vagy magyarul ráéneklünk valamit, és akkor eldől, melyik illik a legjobban hozzá. Mint mondtam, semmilyen szinten nem akarunk belestresszelni abba, hogy mi lesz, és azt ugyanúgy nem döntjük el előre, hogy most írunk tíz magyar dalt. Annyira színes minden, a világ is és mi is. Akkor miért ne lehetne a zenénk is színes? Miért kellene megerőszakolni egy dalt azzal, hogy adunk neki egy abszolút nem oda illő magyar szöveget, vagy éppen fordítva. Vannak olyan dalok a lemezen, mint például a Jó nekem, amit nem tudnék elképzelni angolul, viszont ott van a Savaria Kingston Town, amit meg hiába akarnék spanyolul énekelni.

Ki írja a dalokat?
– Úgy fogalmaztuk meg, hogy mindent a zenekar ír, dalokat, szöveget egyaránt, és mindenki hozzáteszi a saját kis dolgát.

Akkor mindenki ilyen jól beszél spanyolul és angolul?
– Nem, azért vannak nyelvi korlátok, és ugyanúgy, ahogy én mondjuk nem tudok beleszólni egy trombitaszólóba, mások sem feltétlenül szólnak bele a szövegekbe.

Elég sok külföldi fellépésetek van már. Azokon is előadjátok a magyar dalokat?
– Hogyne! Szeretik. Én is el tudok énekelni egy Ska-P-refrént, még akkor is, ha a többi háromszáz szót nem értem. A Savaria Kingston Town szövegét vagy az El Mundo Fantasticót pedig mindig éneklik velünk.

Egy csomó reggae és ska csapatnak van valamilyen társadalmi, politikai vesszőparipája. Mint például, ha már őket említettük, a Ska-P-nek a fű legalizálása vagy a bikaviadalok betiltása. Nektek van ilyen?
– Abszolút politikamentes csapat vagyunk, ettől függetlenül jó pár ügy mellé álltunk már. Ami mondjuk a filozófiánk, ha lehet ilyet mondani egyáltalán, akkor az, hogy antidepresszáns, búbánatfeledő koncerteket szeretünk adni, hogy az emberek kikapcsolódhassanak, és csak azzal kelljen foglalkozniuk, hogy jól érezzék magukat.

A nyáron jött ki a Pancho című számotok, ami Puskás Ferenc előtt tiszteleg. Ennyire fontos volt számotokra?
– Puskás egy ideje már a „bögyünkben volt”, illetve leginkább az enyémben. Néhány éve beszélgettünk már arról, hogy miért nem övezi őt akkora tisztelet, mint amekkorát megérdemelne, vagy hogy ha meg is van ez a tisztelet, miért nincs ez eléggé kimondva.

Ez a szám erősen kapcsolódik nyári madridi látogatásotokhoz, ahol koncertet is adtatok és felkerestétek Puskás kedvenc helyeit.
– Tulajdonképpen véletlenül jött így össze. A madridi meghívást már tavaly kaptuk egy spanyol csapattól, az Oferta Especial zenekartól, csak akkor azt mondtuk, hogy oké, megyünk, de nem tudtuk igazán, hogy miért is. Jó, lesz egy koncertünk, és akkor mi van? Amikor elkészült a Puskás-szám, akkor eszünkbe jutott, hogy idén volt az 50. évfordulója a híres Real Madrid–Eintrach Frankfurt BEK-döntőnek. A számtól és az évfordulótól valahogy aktualitása lett annak, hogy miért is menjünk Madridba.

Mi volt a legnagyobb élményetek?
– Pont abban az időben, amikor a dal készült, láttuk a moziban a Puskás Hungary (2009, rendező Almási Tamás) dokumentumfilmet Dés Laci zenéjével, amiből én kiírtam azokat a címeket, amiket én is be akartam járni Madridban: a helyet, ahol Alfredo di Stéfanóval, a Real Madrid másik klasszisával borozott az edzések között, vagy az éttermét, amit most a keresztlánya üzemeltet. Ezekért az élményekért nagyon megérte, és pontosan azért, mert ők nagyon jól tudják, hogy ki volt Puskás, és mindennap találkoznak a szellemével, ha őszinte érdeklődéssel fordulsz hozzájuk, akkor megnyílnak, és akkor előkerülnek a régi fotók és sztorik.

Adtatok egy koncertet is. Lesz ennek folytatása? Működik a spanyol vonal?
– Én azt gondolom, hogy igen. Most nem tudnék konkrétumokat mondani, de biztosan lesz folytatása.

A Pancho című szám felkerült egy nemzetközi kiadványra is. Lesz belőle klip is?
– Úgy volt, de azzal most úgy tudom, leálltunk. December 29-én lesz Szombathelyen az Ocho Macho Illegal fesztivál, erről készül majd egy werkfilm. Lehet, hogy abból lesz egy klip, vagy csak egy hangulatközvetítéses valami, még nem tudom. Mindennel úgy vagyunk, hogy valahogy majd alakul.

Rengeteg helyen felléptetek már. Volt különlegesen jó koncertélményetek?
– Ezzel mindig bajban vagyok, mert mindegyik iszonyatosan jó volt. Amikor az ember felmegy a színpadra és várják, és többet tud adni, mint amit gondolt, akkor nehéz különbséget tenni. Mindegyik koncertnek más a hangulata. Már az odaérkezés is számít, ahogy mondjuk nyáron kiszállsz a buszból és úgy botorkálsz oda a színpadra, mert azon a héten már a negyedik bulit csinálod, mégis meg tudsz őrülni a színpadon, akkor az fantasztikus. Nagyon jó volt a Sziget, a Volt, Ausztriában mikor szakadó esőben végig tudtunk csinálni egy fesztivált, vagy Wiesenben, amikor a szegedi koncert után kiértünk. Ha minden koncert ugyanazon a helyszínen lenne, akkor meg tudnám mondani, így mindegyik gyönyörű volt.

Szerinted ti miért tudtok külföldön is érvényesülni?
– A legtöbb magyar zenekar nagyon jól képzett zenészekből áll, csak külföldön nem igazán tudnak megszólalni, és mivel nekünk a kezdetektől más volt a hozzáállásunk, így a kiadónak is sokkal könnyebb egy olyan produktumban dolgozni, ami nincs határok közé beszorítva.

Készül új anyagotok?
– Igen, írjuk az új dalokat, amik közül néhányat már játszunk a koncerteken. A stúdiót kell majd kitalálni, és hogy mikor tudunk bemenni. Talán január, február környékén. Most ez a hónap egy kicsit nyugodtabb volt, de már mennek tovább a koncertek, indul a klubélet. Ismét lesznek koncertjeink Bécsben, Budapesten, vidéken, és készülünk az Ocho Macho Illegal fesztiválra.

Mindezt munka mellett csináljátok? Ha jól tudom, mindenkinek van polgári foglalkozása is.
– Igen, mindenki dolgozik a zenekarban. A koncerteket úgy oldjuk meg, hogy a szabadságainkat mindig azokra a napokra vesszük ki. Nyaralni harmadik éve nem voltunk, pihenésre nem sok időnk marad. Annak idején buli volt a buszban, most kispárna.

korr