3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Interjú

2009. december 31.

Isten Háta Mögött: Mindenki értelmezze úgy, ahogy érzi!

Copyright:

„Beteljesedett” december 28-án a 30Y és a Subscribe. „Beteljesedett” az év utolsó Isten Háta Mögött koncertje. Igazán „beteljesedett” a Gödör ezen a napon, s vele együtt a 2009-es évad is. „Beteljesedett” a kép Pálinkás Tamás, az IHM gitáros dalszövegíró énekesének nagyítóján keresztül. S nem utolsó sorban tíz év után „beteljesedett” az Isten Háta Mögött. Azért még sok minden teljesedik 2009. december 31. 0 óra 0 percig. A tervek szerint 2010-ben teljesedik, s remélhetőleg be is teljesül az új Isten Háta Mögött album. A legteljesebb akkor lesz mindez, ha nem tartjuk többé számon a „beteljesült” pillanatokat. Így már viszonylag teljesen teljes az, ami nincs is.

MyMusic: Szóval, egy szóval mit mondanál az év utolsó koncertjéről?
Pálinkás Tamás (Palika): Miután megtörtént? Beteljesedett.

MyMusic: És hogy?
Palika: Ez az év számunkra. Ez volt az az év, amikor úgy álltunk a színpadon, hogy a zenénk valóban érdekli az embereket, nem csak kíváncsiságból, hanem mert akarják hallani. Nyílván ez vicces tíz év után. Persze már korábban is voltak ennek jelei, de ez az év volt a bemérhetően jól sikerült év. Nem remélhetően.

MyMusic: De remélhetően is azért.
Palika: Remélhetőleg ezt mindenki így gondolja.

MyMusic: Nagyon sokan voltak! Tele volt a tánctér és még mindig hosszú sor állt kint. Te nem láttad, hogy min kellett bevergődnöm.
Palika: Csak hallottam, hogy még akkor is volt sor, amikor befejeztük. Reméljük nem sok IHM-es maradt kint.

MyMusic: Mi volt az év legjobb koncertje és pillanata?
Palika: Nem tartom számon a pillanatokat, mivel mindegyik követi az előzőt és most ez így jó. Nem tudom visszaidézni, hogy melyik lehetett az, viszont következtetni azért tudok.  Voltak koncertek, amik fenomenálisan sikerültek belülről, pl. az Azfeszt ilyen volt, vagy novemberben az A38-as nagy koncertünk. Ha egy zenekar fogja magát és megtölti az A38-ot, akkor azt mondhatja, hogy jó, most már elértünk egy szintet.

MyMusic: Tervek 2010-re?
Palika: Most egy kis pihenőt tartunk. Az igazság az, hogy ebben az évben mindannyiunkban kijött ez az „ár-apály” jelenség, volt október-november tájékán egy kis lendületvesztésünk.

MyMusic: Miért, mi történt?
Palika: Mert úgy terveztük, hogy mostanában neki tudunk állni az új lemeznek. Mindenkinek közbe jöttek a problémái, és jött egy olyan ötlet, hogy ne játszunk három hónapig, hanem „jammeljünk” a próbateremben. Persze a kivétel erősíti a szabályt alapon, lesz februárban egy saját koncertünk itt a Gödörben, s nem 50 percet kell játszanunk, hanem amennyit a közönség megkíván.

MyMusic: Mennyire kényelmes a „Kényelmetlen lemez” nektek és a közönségnek?
Palika: Szerintem a közönség reakciója úgymond levehető akár koncerten, vagy akár a hozzászólásokon az internetes fórumon. Nekem egyébként egy jól értelmezhető állapot az, hogy megosztó hangulata van a lemeznek: vagy szeretnek, vagy utálnak minket. Belülről nézve mit jelenthet a kényelmetlen? Mi ugye Lacikával (Hortobágyi László dobos – szerk.) 2007-ben külföldön össze-vissza járkáltunk, s pontosan azok a körülmények uralták ezt az életmódot, amire ráillik az, hogy kényelmetlen. Annyit tudok mondani, hogy egy raklapra ráhelyezett másfél méteres matracon aludtunk öt hónapig. Volt egyszer, hogy arra ébredtem, hogy Lacika nagylábujja a szememben volt, erre Lacika leköltözött a hat négyzetméteres szoba padlójára.

MyMusic: Angliában, Írországban jártatok. Visszavágytok a mélabús Magyarországból, vagy be tudtok épülni mondván, hogy rajtatok múlik?
Palika: Idén voltam utoljára tavasszal kint dolgozni, hogy legyen egy kis zsebpénzem. Aztán jött a nyár és az ősz. Próbálok munkát találni itthon és nincs. Persze van egy hangulati különbség sajnos, de abban igazad van, hogy magadon múlik.

MyMusic: Akkor azt tudod mondani, hogy két lábbal állsz Magyarországon is?
Palika: Sosem állok két lábon, ingatag vagyok mindenhol, mint az asszony. Van két itthon tartó erő sorrendiség nélkül: a szerelmem és a zenekar. A kettő együtt már elég jó párna, ha az ember épp zuhan, vagy máskor nagyon jó a kezüket fogva repülni.

MyMusic: Szerinted hol van az „Isten háta mögött” és milyen az a hely? Ugye a „Sötétség hercege” című dalban „a csöndet kaszáljátok”, amit az Isten teremtett azért, hogy jobban fájjon minden. Tehát az Isten háta mögött az a hely, ahol zenét és hangokat teremtetek azért, hogy ne fájjon annyira, mint ahogy fájna az Isten teremtette csöndben? 
Palika: Azt hiszem életem legjobb kérdését hallottam most. A megközelítés nagyon helytálló, mert a csönd az épp szükségeltetett hangok hiánya, és amikor akkor van csönd, amikor kurvára nem kellene, hogy csönd legyen, akkor az az életvitel, amit mi beválasztottunk - nem csak a zene - nevezhető „csöndkaszálásnak”. Másrészről meg mindig azt érzem, hogy sok a szó. Ezt vagy érzi az ember, vagy nem. Egyébként én már máshol „járok”, mint ennek a számnak az idején. Az akkori tinédzser düh átalakult kora felnőtti látásmóddá, és most eléggé eufemisztikusan fogalmaztam azzal kapcsolatban, hogy ez most jó-e vagy rossz. Mindenki értelmezze úgy, ahogy érzi!

MyMusic: Miért vet a halál a „csöndkaszálásnak” véget? Pont ezzel alkottok örökkévalót.
Palika: Itt jön be a hit arra vonatkozóan, hogy van-e élet a halál után. Ha van benned hit, akkor már teremtesz. Ez vonatkozik a zenekarra is, nyilván van bennünk hit, hogy ezt csináljuk, hiszen ez amúgy nem létezik.

MyMusic: „És” című dal: Milyen a „kényelmetlenkedők” útja és milyen a „békülékenyeké”, amit ti választottatok?
Palika: Egy kicsit korábbról kezdem a választ. Bármilyen személyben is íródott a szöveg, még ha egyes szám második személyben kinyilatkoztatásnak tűnik is, akkor is magam felé megy.

MyMusic: Ilyenkor kiszállsz magadból és magadat szólítod meg?
Palika: Igen. Tehát az embernek van egy olyan része, amiért tudja magát szeretni és van egy olyan, amiért nem. Nyilván a lényeg az, hogy ez megszűnjön egyszer. A „kényelmetlenkedők” útja az, amit nem szeretnék járni, viszont rávisz a lélek. A „békülékenyekkel vagyok én” annyit jelent, hogy az alapvető akarat arra felé visz, hogy a „békülékenyek” táborát erősítsem. A „békülékenyek” azok, akik megbékéltek és szeretik a dolgaikat előjel nélkül.

MyMusic: A „növés”-hez miért kapcsolódik „csökkenés”?
Palika: A rossz érzéseket csak úgy lehet megszűntetni, ha a jókat is megszűntetjük. Ebben a dualista világban, amiben az ember próbál evickélni, a jó érzés csak a rosszhoz képest jó. A növés, mint pozitív és a csökkenés, mint negatív azzal oltja ki egymást, hogy egyesül. Ezt Hamvas Béla nagyon jól leírja, hogy az egyből szükségszerűen valamilyen oknál kifolyólag kettő lesz. Ezt akarjuk megszüntetni, s a kettő hárommá egyesül az eggyel, az lesz az új állapot.

MyMusic: „Lélektelenné tétel” – tényleg nincs szükség lélekre, nem jó lélekkel élni?
Palika: Az a lényeg, hogy ne értékeljem külön azt a dolgot magamban, amit a lelkemnek hívok.  Ne legyen bennem kényszer, hogy lelki életet éljek. A lelki és a testi élet együtt valami.

MyMusic: A tagok bróm, réz, cink, vas.
Palika: Ez csak időszakos.

MyMusic: Most mik vagytok?
Palika: Nem tudom, ezeket nem én találom ki. Nem fontos annyira, hogy kik vagyunk, ha játszunk.

MyMusic: Mit kérdeznél most magadtól és az IHM-től?
Palika: Ilyen jó és ahhoz képest, hogy nem „belemenős”, de mégis nagyon „belemenős” interjú után azt kérdezném, hogy „Honnan a név?” (ehhehehehe) Nem, azt, hogy „Köszöni a Pali és a zenekar ezt az interjút?” „Igen, köszöni.”
És a két köszönöm alkot most egységet, ami persze szükségszerűen kettővé válik, ki tudja, de mindegy is miért. A többit meg tudjátok… Sok a duma.

Bajnóczi Piroska

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2020. augusztus 18.

Blahalouisiana: Sok egyéb rossz már nem következhet

A kényszerpihenő után emocionálisan feltöltekezve, nagy lelkesedéssel várja nyári szezonja egyetlen fővárosi fellépését a Blahalouisiana. A pop-beat-rock talán legnépszerűbb hazai képviselőjének dalai szimfonikus hangszerelésben kerülnek a közönség elé a Heureka Pop Orchestra közreműködésével 2020. augusztus 22-én a Városmajori Szabadtéri Színpadon. Schoblocher Barbara énekes szerint a „blahalouisianás” klubkoncertes hangulat itt is meglesz – némi extrával. Tovább

2020. március 27.

Tóth Zoltán: Koncertjeink régi Republic dalokból állnak

Tóth Zoltán, kivételes tehetségű zenész, zeneszerző, gitáros, énekes, hangmérnök, a Republic egykori alapító tagja új együttessel és vadonatúj saját dalokkal jelentkezik. Tovább

2019. november 4.

A tél közeledtével nem létezik fontosabb társadalmi probléma – interjú Borovitz Tamással

Hat népszerű humorista Hajdu Steve vezetésével először áll össze, hogy rendhagyó stand up show keretében felhívja a figyelmet a hajléktalan embereket veszélyeztető téli időszakra. A jótékonysági célú stand up estet a Menhely Alapítvány és a Fedél Nélkül utcalap szervezi 2019.11.06-án 19.00 órától Budapesten az ELLÁTÓházban. A cél a szemléletformálás és adománygyűjtés a téli krízisidőszakra. A felszabadult nevetést humoristasimogató és a Malacka és a Tahó koncertje kíséri. Most Borovitz Tamással olvashattok egy interjút az esemény kapcsán. Tovább

2019. április 24.

Szalóki Ági: Néha aggódva figyelem a világ változását

Szalóki Ági énekes, dalszerző gyerekzenekara vezetőjeként 15 éve foglalkozik gyerekek zenei nevelésével. Művészetével igyekszik a hagyományos értékek és a természet tiszteletének fontosságára felhívni a figyelmet. Ágit 2019. május 11-én a Margitszigeten egy ingyenes gyerekkoncerten hallhatják az érdeklődők, ahol egy világrekord kísérletben is részt vehetnek a családok. Tovább

2019. február 5.

Honky Crew: Ezt a műfajt így lehet életben tartani

Mi lesz abból, ha egy electroswing DJ és egy vintage műfajokban jártas dobos találkozik? Jelen esetben egy electroswing szupergroup, a Honky Crew zenekar! Tamási Lacival és Ordiman-nal beszélgettünk a világ egyik legbulisabb műfajáról és megalakulásukról. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky