3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Sziget 2009

2009. augusztus 15. | -fcs-

Képek! És mégis él az SZDSZ

Copyright: MyMusic.hu

A legjobb koncertnek már délután vége lett a Sziget második napján, de azért még lehetett érdekességekbe botlani. Feltűnt Horn Gábor és a boroskóla, Tricky az égre meredt és zavarba hozta az egész biztonsági személyzetet.

A Sziget második napján elég korai, fél ötös kezdéssel fellépett a fesztivál felhozatalának talán legfrissebb, és legtrendibb zenekara, a Ting Tings. Legalábbis hazánkon kívül jellemzőek az előző jelzők, mert itthon a reklám szerint sem ismert az angol együttes, és a közönség is nagyrészt külföldiekből állt. Katie White és Jules De Martino nagyszerű koncertet adtak, ketten megtöltötték a színpadot és remekül szólaltak meg gyermekien bájos dallamaik. Közben öttől a hazai Esclin Syndo kezdett az A38-Wan2 szátorban, mely szintén frissebb hangzásokat hoz sok más hazai együttesnél, így a végére mi is benéztünk. A sátorban tomboló hőség ellenére 2-300 ember hallgatta végig Berger Dalmáék trip-hop-os kísérleti metálját.

A nagyszínpadon a fiatalos pattogást, öreg punkok követték, vagyis a német Toten Hosen együttes jött, dübörgött, de maradandó már nem fognak alkotni. Ezért inkább a portugál Blasted Mechanismra néztünk be a Wan2 sátornál. A hihetetlenül beteg fellépőruhákban tribal-elektro-rock keveréket játszó tagokon látszik, hogy nagyon komolyan gondolják a messiás szerepet, de azért még élvezhető koncertet adtak.

Utánuk irány egy újabb nagy név, nem olyan nagy koncertje. Bár a White Lies dobosa, is a Bloc Party-t ajánlotta erre a napra tegnapi interjúnkban, de a hatalmas show most kimerült a közönségtapsoltatásban és Magyarország dícséretében. A túlvezérelt basszusoktól pedig a tűdőbeszakadás is komoly veszélyt jelentett, ha legelől, a színpad szélén probálkozott az ember a bulizással.

Utánuk Fatboy Slim olyan volt, mint a tavalyi Soundon, hozta a tízéves lemezeket és elszórakoztatta magát, de sokaknak tetszett. Mi helyette Beat Dis-re mentünk volna, amiről az Open-Civil Színpad borzalmas hangosítói miatt inkább nem írnánk semmit, pedig jó is lehetett volna egy kis trip-hop. Aztán éjfél után irány vissza a Wan2-ba bár ott sem sokkal frissebbek a produkciók, mint a nagyszínpadon, de a nagyobb buli, mindkét nap itt volt. Az egykori Massive Attack tag, Tricky még koncert előtt eltolt egy szép, egy szép nagy cigit a színpadon, aztán már mindegy is volt mit játszanak, így csendülhetett fel a Motörhead Ace of spades-e, a folyamatosan a sátor felé szegezett tekintetű énekes pedig a közönségbe vetőtödött, majd a közönség a színpadra, a biztonságiak pedig azt sem tudták mi legyen, míg Horn Gábor a fotós-árok mellett az egyik üdítőscég ásványvizes üvegéből, boroskóla állagú és színezető folyadékot fogyasztott.

-fcs-

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2009. augusztus 18.

A vetköző táncoslányok, meg a többiek

Angolokkal tömött nagyszínpaddal, ám felemás előadásokkal zárult a Sziget negyedik napja. Ismét találtunk jobb koncertet kisebb helyszínen, és túlvagyunk a Sziget legbetegebb előadásán. Tovább

2009. augusztus 17.

Szupersztárok helyett a kicsik arattak

Sokan várták a szombati nagyszínpados repertoárt, volt egyértelmű közönségsiker és volt, hogy ki-ki fanatizmusához mérten kapta meg a várt kielégülést kedvenc bandájától. A vélemények megoszlanak, abban viszont talán a többség egyetért, hogy a nap közönségdíját a The Subways kapja, pedig játszott az Editors és a Placebo is... Tovább

2009. augusztus 17.

Le a ruhával! Elektro a Szigeten

Azzal tisztában vagyunk, hogy a Szigeten lehet a legváltozatosabban bulizni. Az pedig már az én szegénységi bizonyítványom, hogy én akkor is az elektronikus zenét részesítem előnyben. Ha már egyszer elindultam Pendulumra, csak nem állok meg egész este, és a végén csakis a Party Arénában köthetek ki hajnalban Dillinja-n. Kis körkép péntekről! Tovább

2009. augusztus 17.

Pár fröccs és Vad Fruttik

Mindig az lesz a legjobb koncert, amire amúgy nem is számítasz, és nem volt ez másképp a Vad Fruttikkal sem. Tudom, tudom, viszonylag sokat cikkezünk róluk, viszont szeretjük őket, és kész. Nem tudom, hogy a Sziget-hangulat, vagy a pár fröccs, de ez most összejött nekik! Tovább

2009. augusztus 16.

Képek! Madárhouse, zombidiszkó, cigány ska a Szigeten

Zeneileg biztosan a legerősebb volt eddig a pénteki. A Primal Scream a kedvünkért fiatalodott tizenöt évet, a francia house él és virul, svéd zombik ijesztgettek és megtaláltuk KRSA belga cigány alteregóját. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky