2009. augusztus 14. | Baranyi Ágnes

Quimby és a többiek...

Külföldi és hazai finomságokat is bőven tartogatott a sziget második napja, bár az ígéretes felhozatal ellenére kaptunk hideget, meleget. Intermezzónak Trabant kiállítást néztünk, meglestük hiperaktív Lóri néni  egyszemélyes cirkuszát, és megtudtuk a La Fura dels Baus -tól, hogy milyen is az igazán magas kultúra.

A kollektív pénztelenség ellenére idén is csak többen lettünk a szigeten, bár nem elhanyagolható tény hogy egy-egy magyar szóért már-már fülelni kénytelen az ember. Ergo az infópultok is megszaporodtak, ami nekem kifejezetten jól jött, miután útbaigazításért zsinórban háromszor sikerült külföldit leszólítanom. A bejárati jegyüzérek is megtanultak osztódni, és mivel a szükség nagy úr már az angolt is törik, így a hévtől egészen a hídig virágzik a „tiket biznissz”. Úgy vélem említendő érdekesség még, hogy a hagyományos szórólapozás elavult, a jövő reklám-munkásai tapadós matricát dobnak (!) a hátadra.

… Így hátamon egy óvszer népszerűsítő tapasszal – mondván „a nemi betegséget is csak később veszed észre”- a nagyszínpad felé vettem az irányt. Végszóra kaptam el Miss Platnum-ot, az r’n’b berlini Madame-ját, kár volt érte, jóból többet akar az ember. Az etno hip-hop díva a koradélutáni órákhoz képest szép tömeget rázott fel a sziesztából, sajnos ugyanez nem mondható el a szépreményű Gonzo-ról, akik úgy tűnik még nem nőtték ki a tavalyi egy számmal kisebb MR2 színpadot. Itt a közönség magját önmagában az első sor képviselte, egy kisebb homogén társaság pedig a fűben heverve hallgatta az ismert/ismeretlen számokat. A fél ötös The Ting Tings-re már szép számban voltak kíváncsiak. A brit indie zenekarnak - akiknek a 2008-as That’s not my name című sláger hozta el a hirtelen világsikert – talán jobban állt volna egy késeibb koncert, így délután kicsit szoftra sikerült a buli.

Pihenésképpen úgy döntöttünk magunkra szedjük a 60-as,70-es évek tárgyi kultúráját, kezdve a szocializmus legkedvesebb járgányával, a Trabanttal. Néhány éve a városban szétszórt végtelen színben és mintában pompázó tehenekből kiindulva, a Trabant, mint képzőművészeti alkotás végeredményét is hasonló formában képzeltem. Persze rosszul képzeltem. A kiállított trabik főleg csonkoláson, kibelezésen, leponyvázáson, és bearanyozáson estek át. A szomszédságban a Szépemlékgyűjtő-barlang szocreál tárgyai hívogattak, vagyis inkább Lóri néni (és a „ne szaladj!” tábla a sátor bejáratán), akinek kora teljességgel megállapíthatatlan, viszont elsődleges kommunikációs eszköze határozottan jól működik. Az özvegy önmagában produkció, de azért a tárgyakat is érdemes megnézni.

Irány az A38-Wan2 színpad, a Budapest Bár formáció, már az ötlet miatt is érdekes kirándulásnak ígérkezett, nem beszélve a projekt résztvevőiről; Lovasi András, Kiss Tibi, Szűcs Krisztián, Keleti András, Frenk, Kiss Erzsi, Németh Juci, Kollár-Klemencz László, Ruttkai Bori és Szalóki Ági egy cigányzenekarral a háta mögött semmiképp nem okozhatott nekünk csalódást. Egy kevéske hiba azért mégis becsúszott, pontosabban bő egy óra, de a hosszú csúszás szelét már akkor érezni lehetett mikor a Blasted Mechanism Amidala királynővel keresztezett alienszerű teremtményei még  ¾ 8-kor is a színpadon bohóckodtak egy fél kovácsoltvas ággyal a hátukon. A kezdés így elég sietősre sikeredett, Kiss Tibinek főleg, mivel lassan jelenése volt egy másik színpadon, mert a Budapest Bár még csak-csak elvan nélküle, de a Quimby…

Bár Szűcs Krisztián andalító hangja egy szerelmes szám közepette nehezen ereszt, mégis úgy döntöttem Tibivel fogok versenyt futni az MR2 színpadig, de ő nyert. A Quimby koncert menetrendszerűen tökéletes volt, attól még inkább, hogy azt a ritka pillanatot is megélhettük, hogy kedvenc frontemberünk belebakizik a szövegbe. A fináléban egy kóborrajongó is feltévedt a színpadra, aki - a biztonsági emberek leépítése után- még egy gitárt is kapott a kezébe, azt hiszem a legfelemelőbb élménnyel mindnyájunk közt ő távozott a koncertről.

Este 11-kor már éppen megérett az idő egy újabb kulturhullámra, így már csak hírverése miatt sem hagyhattuk ki a La Fura Dels Baus társulat látványszínházát. Az akrobatikus elemekkel operáló égi parádét egy akkora daruval oldották meg, amit már a szigetre is daruval kellett beemelni, szóval az, hogy az előadás monumentális lesz, egy percig nem volt kérdés. A társulat tömegbe leeresztett óriás-mókuskerékkel és gigantikus emberlepedővel sokkolta a népet, mindezt sejtelmes zenével, jelmezekkel fűszerezve. A domboldalon heverve élmény dús pihenés egy hosszú sziget-nap után.

Baranyi Ági