2009. augusztus 14. | frontvájár
Hiába tolta el a Klaxons az új lemezének megjelentetését 2010-re, a szombati britpop-nap legígéretesebb programját jelenti a Szigeten.
Ilyet persze ritkán írunk egy egylemezes előadóról, de 2007-es debütáló albumuk, a Myths Of The Near Future annyira jó volt, hogy első budapesti koncertjüket tényleg csak lélegzetvisszafojtva lehet várni. Azzal együtt, hogy mint a NME.COM korábban óriási szenzációként megírta, a kiadójuk visszadobta az új lemezüket, amelynek egy részét újra fel kell venniük, így csak jövőre kerülhet a lejátszónkba. (Pl. a kocsiméba, ahonnan a Myths… szinte sosem kerül ki – aki még nem vezetett Klaxonsra, nem is sejti, milyen összefüggés van a névválasztás – autókürtöt jelent a szó – és a belvárosi dugóban való őrült relaxálás között.)
Pedig közel 30 új száma van a londoni triónak (illetve kvartettnek, ha a félig-tag dobost is ideszámítjuk), de hiába vették fel ezeket az első lemeznél is irányító James Forddal, most megint producert kell keresniük. "Hiába a sok dal, nincs kész a lemez" – nyilatkozta a frontember Jamie Reynolds a BBC 6 Musicnak. "Producerhiányban vagyunk, úgyhogy ha bárki tud lemezt csinálni, bátran hívjon minket." A csúszásról derűvel szólt: "Mennyivel jobb a következő évtized első nagy lemezét adni, mint a mostani utolsóját. Megtaláltuk a motivációt." Az új lemez egyébként elsőre túl borongós lett, ezért kell változtatniuk, de Reynolds hihetetlenül alkalmazkodóképes, legalábbis a szavai szerint: „Egyet kell értenem azzal, hogy egy ilyen nehéz, beborult lemez nem tett volna jót nekünk. Elsősorban popbanda vagyunk, amiről egészen elfeledkeztem, de most már újra komolyan gondolom."
Néhány számot – például a Moonhead, az Imaginary Pleasures, az In Silver Forest és a Valley Of The Calm Trees címűt – már játszottak az új albumról korábbi koncertjeiken is, így valószínűleg szombat délután is lesz alkalmunk belehallgatni, milyen az új Klaxons, amely egyébiránt „acid-rave sci-fi punk-funk” zenéjét napenergiával működtetett stúdióban veszi fel, Lily Allenhez hasonlóan a We Support Solar kampányt támogatva egyúttal.