3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Interjú

2008. december 4. | burlesque

Fortress: A szakmától kaptunk hideget-meleget

Copyright:

A Fortress a tavalyi debütálást követően idén új lemezt készít. Habár a csapat rövid fennállása során jöttek-mentek a zenészek, Mónus Szabolcs vezetésével a banda töretlen lelkesedéssel játszik tovább. A gitáros a Fortress múltjáról, jelenéről és jövőjéről mesélt.

Noha a honlapotokon kimerítő információkat találhatunk a zenekarról, néhány szóban meséljetek a banda történetéről!
Mónus Szabolcs: A bandát Nyíregyházán alapítottuk hárman: Molnár Béla, Tóth Norbert és jómagam. Az irányvonal már akkor is a rock, illetve a metál volt – ezektől a folyamatos tagcserék sem tudtak bennünket eltéríteni. A mostani felállásban Gaál Tibor énekel és gitározik, Kovács János dobol, Molnár Béla basszusgitározik, én pedig a szólógitárt kezelem. Az évek során több jótékonysági koncerten is felléptünk, egy tehetségkutatón pedig sikerült megcsípnünk a harmadik helyet. 2005-ben látott napvilágot első demónk, a ’Csernobil’, melyhez videoklipet is forgattunk. A nagylemez – ’Együtt veletek’ – kiadására 2007-ben került sor, a ’Mese’ című dalhoz egy poénos klip is készült. Második albumunk, a ’Modern Világ’ idén decemberben jelenik majd meg.

Mely bandákat kedvelitek leginkább, kik hatottak rátok?
- Mindannyian többféle stílusú zenét hallgatunk – ennek pozitívumai különösen a zeneszerzés során jönnek elő. Nem vagyunk válogatósak, az Incubus-tól a Cannibal Corpse-ig mindent meghallgatunk.

Ahogy az a honlapotokon is olvasható, javában készítitek második albumotokat. Első lemezetekkel, a tavaly megjelent ’Együtt veletek’-kel egy év távlatából mennyire vagytok elégedettek?
- A rajongók felől egyértelműen pozitív visszajelzések érkeztek, és ez nagyon jólesik nekünk. Ugyanakkor a szakmától kaptunk hideget-meleget, de szerintem ez természetes dolog.

Meséljetek egy kicsit az új lemezről! Mennyiben lesz más, mint a tavalyi korong?
- Az új album is „fortresses” lesz, ezt megígérhetjük. Az előző lemez óta viszont tagcsere történt az énekes posztján, így a vokálok természetesen egész más karakterrel bírnak, mint egy-két évvel ezelőtt. A mostani anyag mindenesetre sokkal pörgősebb, változatosabb az előzőnél – ez elsősorban friss ötleteinknek köszönhető.

Sokan valószínűleg a ’Csernobil’ című dalotok, valamint a hozzá tartozó klip kapcsán ismernek benneteket. Az új lemezen is találunk majd hasonló jelentőségű eseményt boncolgató, visszatekintő számot?
- Mindig is érdekeltek bennünket a világban zajló események, hiszen mi is részesei vagyunk valamennyinek. A világot nem akarjuk megváltani, de azért akadnak majd tanító szándékú dalok is az új albumon.

Mikorra tehető a lemez megjelenése? Terveztek valamilyen nagyobb fellépést erre az időpontra?
- A lemezbemutató koncertet december 12-re tervezzük, és ha minden jól megy, addigra már az új anyag is megjelenik. A bulit egy nyíregyházai szórakozóhelyen, a Rock Inn-ben tartjuk – természetesen sok-sok meglepetéssel fűszerezve. A koncert idejére játékgyűjtést szerveztünk az Élet Bölcsője Közhasznú Egyesülettel karöltve, melynek elnöke a Fortress egykori dobosa, Tóth Norbert. Akinek tehát akad otthon megunt, feleslegessé vált játéka, mindenképpen hozza el! Szlogenünk: „Hozz egy játékot, hogy egy mosollyal több legyen!”

Rengeteg neves előadóval – Republic, Hobo Blues Band, Kalapács, P. Box, Omen – koncerteztetek már Magyarországon. Melyik együttessel élveztétek legjobban a közös bulikat?
- Hatalmas megtiszteltetés és felejthetetlen élmény volt a fent említett zenekarokkal játszani – egyik bandát sem tudnánk külön kiemelni. Nagyon jól esett nekünk, hogy a hazai rock legendás előadói közül többen is elismerően beszéltek rólunk. Sokat köszönhetünk az Ossian zenekarnak, melynek tagjai – kérésünknek eleget téve – „Fortress” feliratú pólókban nyomták le koncertjüket a Hegyalja-fesztiválon. Ugyancsak nagy megtiszteltetésnek vettük, hogy a Fortress Fan Club megnyitóján együtt zenélhettünk Tunyogi Péterrel: közösen játszottunk el néhány P. Mobil-klasszikust. Péter halálhíre bennünket is letaglózott, nagyon fog nekünk hiányozni!

burlesque

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2020. augusztus 18.

Blahalouisiana: Sok egyéb rossz már nem következhet

A kényszerpihenő után emocionálisan feltöltekezve, nagy lelkesedéssel várja nyári szezonja egyetlen fővárosi fellépését a Blahalouisiana. A pop-beat-rock talán legnépszerűbb hazai képviselőjének dalai szimfonikus hangszerelésben kerülnek a közönség elé a Heureka Pop Orchestra közreműködésével 2020. augusztus 22-én a Városmajori Szabadtéri Színpadon. Schoblocher Barbara énekes szerint a „blahalouisianás” klubkoncertes hangulat itt is meglesz – némi extrával. Tovább

2020. március 27.

Tóth Zoltán: Koncertjeink régi Republic dalokból állnak

Tóth Zoltán, kivételes tehetségű zenész, zeneszerző, gitáros, énekes, hangmérnök, a Republic egykori alapító tagja új együttessel és vadonatúj saját dalokkal jelentkezik. Tovább

2019. november 4.

A tél közeledtével nem létezik fontosabb társadalmi probléma – interjú Borovitz Tamással

Hat népszerű humorista Hajdu Steve vezetésével először áll össze, hogy rendhagyó stand up show keretében felhívja a figyelmet a hajléktalan embereket veszélyeztető téli időszakra. A jótékonysági célú stand up estet a Menhely Alapítvány és a Fedél Nélkül utcalap szervezi 2019.11.06-án 19.00 órától Budapesten az ELLÁTÓházban. A cél a szemléletformálás és adománygyűjtés a téli krízisidőszakra. A felszabadult nevetést humoristasimogató és a Malacka és a Tahó koncertje kíséri. Most Borovitz Tamással olvashattok egy interjút az esemény kapcsán. Tovább

2019. április 24.

Szalóki Ági: Néha aggódva figyelem a világ változását

Szalóki Ági énekes, dalszerző gyerekzenekara vezetőjeként 15 éve foglalkozik gyerekek zenei nevelésével. Művészetével igyekszik a hagyományos értékek és a természet tiszteletének fontosságára felhívni a figyelmet. Ágit 2019. május 11-én a Margitszigeten egy ingyenes gyerekkoncerten hallhatják az érdeklődők, ahol egy világrekord kísérletben is részt vehetnek a családok. Tovább

2019. február 5.

Honky Crew: Ezt a műfajt így lehet életben tartani

Mi lesz abból, ha egy electroswing DJ és egy vintage műfajokban jártas dobos találkozik? Jelen esetben egy electroswing szupergroup, a Honky Crew zenekar! Tamási Lacival és Ordiman-nal beszélgettünk a világ egyik legbulisabb műfajáról és megalakulásukról. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky