3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Interjú

2008. november 25. | -gabriella-

Vad Fruttik: Marháskodtunk próbán, aztán egyszer...

Copyright:

Likó Marcellel a Vad Fruttik énekesével a Közgáz gólyabál előtt tudtunk egy kicsit beszélgetni, a zenekar múltjáról, jelenéről, és kicsit a jövőről is. Íme egy kis betekintés a zenekari létbe...

Nemrég csatlakozott a csapathoz Hock Attila az új dobos. Hogyan alakult ki ez a végleges formáció?
- Mi már kamaszkorunk óta együtt zenélgettünk hétvégente. Mindenkinek van valami hobbyja, nekünk ez volt, és egy idő után ebből alakult ki a Vad Fruttik. Amikor csatlakozott hozzánk a Gyuszkó, a billentyűsünk, akkor állt össze teljes egésszé a csapat. Ez 2006 végén történt. Ebben az évben adtuk ki az első albumunkat is. Zolikának a - régi dobosunknak - voltak már korábban is olyan tervei, hogy kiköltözik Németországba dolgozni. Kiment, és az ő helyére jött az Attila. Így vagyunk most öten fiúk: az Attila, a Gyuszkó, a Kaszi, a Gergő meg én.

- 2005-ben már a radiocafé 98.6-on elég nagy sikerrel játszották a „Szerelmes dal” című számot. Mennyit változtatok zeneileg?
- A sok koncertezés,  próbálás biztos, hogy látszik. Tapasztaltabbak vagyunk már a színpadon, és ügyesebbek is. Nem hiszem, hogy zenei hozzáállásunk sokat változott volna, mi mindig is nagyon nyitottak voltunk zeneileg. Talán kicsit összeszedettebbek lettünk. Előtte nem teljesen tudtuk megvalósítani az elképzeléseinket, most már érezzük a korlátainkat, és hogy mi az, amit lehetetlen összehozni.

Az új album az, Egy éjszaka Bohémiában, mennyire tér el az előző album irányvonalától?
- Az első lemezt sampling mintákból raktuk össze. Ezek kész dolgok, amit zenei programokból, vagy hanglemezekről tudsz „lelopni”. Akkor még nem volt lehetőségünk a teljes zenekar rögzítésére. Gyuszkónak a balatonfűzfői stúdiójában vettük fel mindkét lemezt, ami egy garázsból lett kialakítva. A második album munkálatai előtt sikerült összekoncerteztünk annyi pénzt, hogy Gyuszkó is tudott vásárolni pár dolgot, és így sikerült élőben fölvenni a basszusgitárt, meg a dobokat is. Így sokkal egységesebb lett a hangzás. Érezni, hogy mi játsszuk.

Hányan mentek már úgy oda hozzád, hogy a Nekem senkim sincsen című szám megváltoztatta az életét, és, hogy ez róla szól?
- Előfordul, hogy odajönnek hozzám, de ez engem  nem feszélyez. Azt hiszem, jól tudok reagálni az ilyen szituációkra. Vannak olyan dalok, amik bennem is hasonló érzéseket váltanak ki. Boldoggá tesz, hogy sikerült valami olyasmit átadni a zenénken keresztül, ami az emberekben maradandó érzést kelt.  Ez nekem mindig jó visszajelzés.

Nem nehéz ezek után olyan számot írni, ami felülmúlhatja ennek a sikerét?
- Figyelj, nem! Nem tudhatod, hogy miből lesz sláger. Ezt megírod ugyanúgy a próbán, mint a többi húszat. Nem te csinálsz belőle slágert, hanem a rajongók, illetve  a rádiós játszás,  az internetes letöltés. Vannak persze olyan dalok, amik közelebb állnak a szívemhez, de általában azért, mert azok a legfrissebbek. Az előző lemezről is azért lett a két befutott sláger a „Sárga zsiguli”, meg a „Nekem senkim sincsen”, mert amellett, hogy ezt a két számot éreztük mi is a legerősebbnek, ezeket választották ki a rádiók is. Azt gondolom, ebben a médiának nagyon nagy szerepe van. Például a „Nekem senkim sincsen”-nek a klipje már 2006-ban elkészült. 2007-ig 30 ezren nézték meg. Az MR2-s játszás utána egy évvel 450 ezer látogatója lett. Ezért nem lehet tudni, hogy mi is az a sláger. Persze mindenkinek megvan a saját ízlése, de a nagyobb tömegekhez így lehet eljutni. Más az, amikor otthon meghallgat valaki egy számot, és megint más, amikor egyszerre hallja pár millió.

Milyen érzés a siker?
- Én sosem vagyok teljesen elégedett a munkámmal. De szerintem ez jó, mert az embert tényleg arra sarkallja, hogy mindig valami jobbat csináljon.

Az új albumról most forgatjátok az első klipet. Melyik számot választottátok?
- A „Kemikáliák” című számot. Jó kis dal. Szorongásokról szól. Merényi Dávid rendezte, aki egyébként Péterfy Bori  Labambáját is készítette. Nemrég beszéltem vele, már elkészült egy verzió, de még egy kicsit dolgozni kell rajta. Stílusra elég zaklatott a videoklip, olyan, mint maga a dal. Nagyon színes, sok az információ, igazából nem is egy sztori az egész, inkább hangulatok egymásutánisága, egy szürreális házibuliban. Megújul a honlapunk is, ami az új album dizájnjához idomul majd, a klipet oda tesszük fel először.

Gondolom ez nem egy Viva TV kompatibilis videoklip?
- Maga a videoklip az lenne, de minket nem játszik a VIVA tv, viszont a magyar MTV pont azért jött létre, hogy a hozzánk hasonló zenekarok is teret kapjanak.

Sokszor előkerül a koncerteken Szécsi Pál neve. Van ilyen számotok is. Mi ez a mánia?
- Amikor főiskolás voltam  Csöngető Csabi  barátom (lemezborítóink, és a „Sárga zsiguli” látványvilágának atyja) hazahozott az albérletbe, egy 5 CD-s Readers Digest válogatás lemezt, amin régi magyar táncdalok voltak, és ezeket akkoriban rengeteget hallgattam. Volt ennek egy feelingje, és teljesen rákattantam  a fekete-fehér életérzésre. Nekem nagyon-nagyon megtetszett, hogy olyan embereket hallgathatok, akik már vagy 30 éve meghaltak. (nevet) Akkor kezdtem el bakeliteket is gyűjteni. Szombathelyen volt egy jó kis antikvárium, és vettem egy csomó régi magyar táncdal lemezt. Léteznek bizonyos klisék, meg felismerhető akkordmenetek, amiket megpróbáltunk rendszerezni, majd elsajátítani a Gergővel, a gitárosunkkal. Ő tanult zenész, én hozzá képest inkább csak érzem, hogy mit is szeretnék. Szóval a stílusra jellemző jegyeket összegyúrtuk, és ebből készítettünk számokat. Arra nem emlékszem tisztán, hogy a Szécsi Pali feldolgozás hogyan született. Marháskodtunk próbán, aztán egyszer eljátszottuk élőben, és valahogy benn maradt a repertoárban. Semmi tudatosság nem volt bennünk. Az új albumon található a Hervadó virágok című számunk, amikor ez készült, akkor a Gyuszkó egy csomó régi számot kért a sofőrünktől, Banditól (neki is megvan az 5. cd), hogy hogyan is hangszerelje a dalt.

Mi a véleményed arról, hogy csak pár napja jelent meg az új lemez, és már le lehet tölteni?
- Igazából engem nem zavar. Azt gondolom, hogy ezt a letöltés parát igazából a kiadóknak kellene kezelniük, mert itt közvetlenül ők károsodnak. Persze nekünk is van hátrányunk ebből, mert a sok letöltés miatt nem vesznek annyian cd-t, mint mondjuk 20 évvel ez előtt – de a letöltések reklámértéke akkora, hogy ez szinte egyensúlyban áll. Ez viszont magában hordoz egy olyan problémát is, hogy egy idő után a kiadóknak nem éri majd meg a lemezkiadás. Ezt a folyamatot nem lehet megállítani, és inkább alkalmazkodni kellene hozzá - piaci stratégiai váltással, netes megjelentetésekkel stb… – vagy akár úgy, hogy a letöltő oldalakkal együttműködve adjanak ki lemezeket. Az előző albumunkat 1500-an vették meg. Ahhoz képest rohadt jó, hogy semmi promónk nem volt. Ennek a negyedét koncerten adtuk el. Az új albumra olyan 3000-et tippelek.

Ti melyik számot szeretnétek, ha befutna az „Egy éjszaka Bohémiában”-ról? Vagy ez megint csak a rádiókon múlik?
- Most a rádiók elkezdték játszani a Kicsit lassabb című számot, amit mi egyáltalán nem éreztünk erősnek. Nem is gondoltam volna, hogy ezt választják ki. (A 45. héten, már ott volt a legtöbbet játszott 30 szám listáján, az MR2-n - szerk.)

Elég sokat köszönhettek az MR2-nek...
- Persze, de ez jó egy zenekarnak. Végre van egy olyan média, ami normális zenéket sugároz országosan.

Te is hallgatod?
- Néha igen, de jellemzően olyan zenéket hallgatok, amik specifikusan engem érdekelnek. Mostanában lengyel jazzt.

Akkor ez fogja inspirálni a következő albumhoz a számokat?
- Nem tudom még milyen lesz a következő. Már elkészült egy dal rá, a címe „Go”a. Jó szám lesz, mindenki tudja milyen egy ilyen buli...(nevet) Elvileg amúgy 2009 végén, vagy 2010 elején jelenik majd meg. Van már pár dalszövegem is. Dolgozgatunk...

-gabriella-

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2020. augusztus 18.

Blahalouisiana: Sok egyéb rossz már nem következhet

A kényszerpihenő után emocionálisan feltöltekezve, nagy lelkesedéssel várja nyári szezonja egyetlen fővárosi fellépését a Blahalouisiana. A pop-beat-rock talán legnépszerűbb hazai képviselőjének dalai szimfonikus hangszerelésben kerülnek a közönség elé a Heureka Pop Orchestra közreműködésével 2020. augusztus 22-én a Városmajori Szabadtéri Színpadon. Schoblocher Barbara énekes szerint a „blahalouisianás” klubkoncertes hangulat itt is meglesz – némi extrával. Tovább

2020. március 27.

Tóth Zoltán: Koncertjeink régi Republic dalokból állnak

Tóth Zoltán, kivételes tehetségű zenész, zeneszerző, gitáros, énekes, hangmérnök, a Republic egykori alapító tagja új együttessel és vadonatúj saját dalokkal jelentkezik. Tovább

2019. november 4.

A tél közeledtével nem létezik fontosabb társadalmi probléma – interjú Borovitz Tamással

Hat népszerű humorista Hajdu Steve vezetésével először áll össze, hogy rendhagyó stand up show keretében felhívja a figyelmet a hajléktalan embereket veszélyeztető téli időszakra. A jótékonysági célú stand up estet a Menhely Alapítvány és a Fedél Nélkül utcalap szervezi 2019.11.06-án 19.00 órától Budapesten az ELLÁTÓházban. A cél a szemléletformálás és adománygyűjtés a téli krízisidőszakra. A felszabadult nevetést humoristasimogató és a Malacka és a Tahó koncertje kíséri. Most Borovitz Tamással olvashattok egy interjút az esemény kapcsán. Tovább

2019. április 24.

Szalóki Ági: Néha aggódva figyelem a világ változását

Szalóki Ági énekes, dalszerző gyerekzenekara vezetőjeként 15 éve foglalkozik gyerekek zenei nevelésével. Művészetével igyekszik a hagyományos értékek és a természet tiszteletének fontosságára felhívni a figyelmet. Ágit 2019. május 11-én a Margitszigeten egy ingyenes gyerekkoncerten hallhatják az érdeklődők, ahol egy világrekord kísérletben is részt vehetnek a családok. Tovább

2019. február 5.

Honky Crew: Ezt a műfajt így lehet életben tartani

Mi lesz abból, ha egy electroswing DJ és egy vintage műfajokban jártas dobos találkozik? Jelen esetben egy electroswing szupergroup, a Honky Crew zenekar! Tamási Lacival és Ordiman-nal beszélgettünk a világ egyik legbulisabb műfajáról és megalakulásukról. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky